Múltkor barátnőmmel beszélgetve szóba került, hogy én azért nem sütök lángost, pedig szeretem, mert nem tudok olyan keveset, ami kettőnknek ne lenne túl sok. Ő pedig önzetlenül felajánlotta segítségét, mondván, hogy majd feljönnek hozzánk, és akkor már négyen leszünk, nyugodtan süssem csak meg. Most el kell árulnom az egyik gyengeségemet; én kicsit tartok az igazi kelt tésztától. Nem tudom, ez honnan ered, talán a türelmetlenségem okán. De jó néhány évvel ezelőtt a szomszéd nénitől megtanultam ezt a lángos receptet, ami sokkal kényelmesebb. Többször megcsináltam már, szerintem még jobb is, mint a hagyományos.
Fél kiló liszthez 5 dkg élesztőt (vagy két csomag szárítottat – én ezt tettem), két egész tojást, 2 pohár kefirt keverünk. Én annyival fejlesztettem tovább, hogy beleteszek még két gerezd összenyomott fokhagymát és egy teáskanál sót is. Ezeket a keverőgép dagasztókarjával jó alaposan összekevertem. Közben kiderült, hogy egy kicsit túl kemény a tészta, tehát még fél pohár kefirt tettem hozzá. Egy órát pihentettem. (Joghurttal is ugyanolyan jó, kipróbáltam.)
Utána olajos kézzel formáltam belőle lepényeket; lángosokat. Én úgy szoktam, hogy vágódeszkára kiteszem, és azon lapítom el. Inkább kisebb, tenyérnyi darabokat csinálok (az én tenyerem nem valami nagy). Pálmaolajban sütöttem meg.
Annak ellenére, hogy a tésztájában is van fokhagyma, még az asztalnál is tettünk rá, – ha már fokhagyma, legyen jó sok, a szagnak már mindegy. És még tejfölt és reszelt sajtot is!
Van még egy nagy előnye ennek a tésztának. Amikor úgy láttuk, hogy már elég lesz, ami elkészült, még volt egy kevés maradék tészta, azt egy kiolajozott műanyag dobozba tettem, lefedtem, és a hűtőbe raktam. Három nap múlva megsütöttem, ugyanolyan jó volt.
Utolsó kommentek