A fokhagymás tésztából maradt egy második adag, de ez már kevesebb volt, ezért úgy gondoltam, hogy kibővítem egy kicsit. Kivételesen hústalan bővítmény készült, néha azért ez is előfordul nálam. Padlizsán pedig bármikor jöhet!
Egy darabot meghámoztam, kisebb kockákra vágtam, megsóztam. Egy fej hagymát is felvágtam, kevés csirkezsíron (ha már a tésztán úgyis az volt) megpirítottam, hozzáadtam négy kisebb paradicsomot – amelyik puhább volt, meghámoztam, amelyik nem, azt szintén felkockáztam. Forraltam, amíg besűrűsödött. Belekevertem egy maréknyi, karikára vágott zöld olajbogyót.
A padlizsánt leöblítettem, felitattam róla a vizet, és bevonatos serpenyőben, minimális olajon jól megpirítottam. (A legjobb íze sütve van a padlizsánnak, akár sütőben, akár serpenyőben.) Belekevertem a paradicsomos mártásba, már csak éppen összeforraltam.
Bármilyen főtt tésztával jó lenne, de a maradék fokhagymáshoz is remekül illett. Ha sima tészta lett volna, akkor még a mártásba tettem volna fokhagymát is, mivel én eléggé fokhagymakedvelő vagyok.
Utolsó kommentek