Elég ritkán készítek édes tésztát, pedig hát mi sem egyszerűbb, mint kifőzni egy adag tésztát, és a tányéron rászórni diót, mákot. Iskolás koromban sokszor volt a menzán ilyesmi. Nem is nagyon szerettem; nekem mindig kevés volt az anyag, amit rászórtak, viszont túl édes.
Ez is csak egy kissé bonyolultabb, én jobban szeretem, és egyik gyerekem, aki most éppen itt ebédelt, nagyon örült neki.
Ez is úgy kezdődik, hogy megfőztem a metélt tésztát, leszűrtem, kevés olajjal összekevertem, hogy ne ragadjon össze. Közben külön-külön darált mákot és diót porcukorral kevertem, felbontottam egy üveg cseresznyeszilva-lekvárt (vérszilvának is nevezik), azért azt választottam, mert eredetileg is kellemesen pikáns, és mivel én főztem, biztosan nem túl édes.
Tűzálló tálba először egy réteg tésztát, rá diót, tésztát, mákot, tésztát, lekvárt, megint tésztát, és végül a tetejét is megszórtam egy vékonyabb réteg dióval.
Sütőbe tettem, addig sütöttem, amíg a tetején a dió pirulni kezdett (közben persze az alja is).
Utolsó kommentek