àlabeck

Ez a fajta krumpli nálunk a családban az oroszos (mert az) vagy kapirgálós (mert többször át kell keverni) névre hallgat.

Kisebb darabokra vágom a krumplit, úgy kezdem, mintha kockára akarnám, vagyis egy nem túl nagy darabot először négybe, aztán kicsit vékonyabbra, mint a szokásos kocka, mondjuk úgy 4-5 mm vastagra. Serpenyőben kevés olajat melegítek (az eredeti leginkább vajjal vagy margarinnal készül), amikor jó forró, beleterítem a krumplit (ne legyen vizes), továbbra is magas fokozaton sütöm, ha már az alja kérget kapott, lapáttal átfordítom (ez a kapirgálás), ha a másik fele is már sült-pirult, megsózom és csökkentem a lángot alatta. Ekkor, ha még nem puhul eléggé a krumpli, lefedem, és még kb. 10 percig sütöm, nagyjából kétpercenként átforgatva. (Mivel a krumplik különbözők, ha már "üvegesedni" kezd, nem fedem le.) Az a lényeg, hogy mindig piruljon, de ne égjen le.

Ez az alaprecept, így, ahogy van, sokféle húshoz illik köretként, de hús nélkül, salátával vagy savanyúsággal is igen sokszor ettük már. És a krumplihoz is lehet különféle „bővítményeket” adni. Elsősorban a hagymát említem, ezt mindjárt az első pirulás után érdemes hozzáadni, aztán a - szerintem - talán legfinomabb hagymás krumplivá tud sülni. De sok mással is lehet turbózni, ezeket az elkészítési idejüktől függően a sütés külnböző fázisaiban érdemes belekeverni.; húsfélével, akár húskonzervvel is, valamilyen zöldséggel, pl. répával, végül lehet rá tojást is ütni. Ez utóbbit csak akkor, amikor már a krumplit késznek nyilváníthatjuk.

Nem véletlenül volt a kollégiumban a leggyakrabban készített, egyik legkedveltebb ételünk. Az sem véletlen, hogy még most is a kedvenceim közé tartozik.

Hát ez aztán igazán egyszerű, számomra a legnagyobb munka vele, hogy a májból kiszedjem az összes „zsinórt”, mert erre nagyon kényes vagyok.

Mivel fél kilós csomag fagyasztott májat vettem (ebben nincs szív), és az biztosan túl sok kettőnknek, erre a célra kiválogatom a legszebb darabokat. A maradékot majd másra használom.

A vékony szelet szalonnát (bacont) rátekerem a májdarabra, fogpiszkálóval átszúrom. Persze lehetne anélkül is, mert előbb-utóbb összesül egymással, de így biztosabb, hogy egyben marad. Serpenyőben minden oldalukat megsütöm, ez pár perc, amire a szalonna megsül, biztosan jó a máj is. Persze tálaláshoz ki lehet húzni a fogpiszkálót.

A köret pedig az egyik kedvencem, olyan, serpenyőben sült krumpli, ami könnyen, gyorsan elkészíthető, és nem utolsősorban finom.

Fokhagymás uborka (caciki, tzatziki)

Ez a saláta nyilván csak utánzata a görög eredetinek, leginkább azért, mert itt nem lehet olyan sűrű joghurtot kapni, ami kellene hozzá, de amennyire én tudom, máshol is készítenek ilyesmit, és vannak különbségek, pl. a fűszerezésben.

Én kovászolni való uborkát szoktam hozzá venni, mert az engedi a legkevesebb levet és nincs nagy magja. Meghámozom, a reszelő nagyobb lyukán lereszelem. Addig hagyom állni (só nélkül), amíg megtisztítok és összenyomok pár gerezd fokhagymát (fél kiló uborkához legalább három gerezdet). Aztán lazán kinyomkodom az uborka levét, hozzákeverem a fokhagymát. Joghurtot tejföllel keverve adok hozzá, annyit, hogy elég sűrű massza legyen. Különböző zöldfűszereket lehet használni, én most pár friss, felaprított mentalevelet tettem. Sózni csak közvetlenül fogyasztás előtt szoktam, hogy sűrű maradjon.

Tengerihal-törzset vettem, hogy mi a neve, nem tudom. (És azt sem tudom, hogy írják helyesen azt, amit úgy hívnak, hogy: hek, hekk, heck?) Jobb, mint a filé, legalábbis az gyakran olyan vékony, mint a papír.

De én nem szeretem a bőrét, ezért lenyúzom, nem is nagyon nehéz, és egyúttal ezzel kiszedem a háta és a hasa közepén lévő kis szálkasort. Így csak a gerinc marad benne, azt meg könnyű kivenni, mikor már megsült.

Miután „meghámoztam”, egy éjszakára fokhagymás tejbe áztatva betettem a hűtőbe (jól lefedve), így elveszti a túl erős szagát.

Másnap jól lecsurgattam, kinyomkodtam a tejet, megsóztam, és hagyományosan, vagyis lisztbe, tojásba, morzsába panírozva olajban megsütöttem.

Most nem a leginkább szokásos rizs-tartár volt mellé, hanem csak majonézes paradicsomsaláta, hagymával, bazsalikommal.

Csirke, padlizsán, krumpli
Azt hiszem, elkéstem a VKF-ről, látszik, hogy még kezdő vagyok a blogolásban, talán majd legközelebb. 

De azért gondolkodom a nyaralás ízein. Az is nyaralásféle, ha csak néhány napot töltünk egyvégtében a kis házban, különösen, ha összejön a család vagy barátok, és akkor a főzőcskézés-sütőcskézés is közös program.

Természetesen ezt nem szoktuk túlbonyolítani, a lényeg a kert, a nap, a buli, meg hát a kaja is legyen finom, de könnyen, gyorsan, már amennyire a tűzrakás, parázsvárás megengedi.

Előkerül a tárcsa vagy diszk, vagy nem is tudom, hivatalosan hogy nevezik ezt a valamit, nálunk a családban a neve: plecsni.

Először átmelegítjük, szalonnadarabkával megzsírozzuk, rátesszük az előzőleg befűszerezett csirkedarabokat. A fűszerek: só, fokhagyma, bors, majoránna, kakukkfű, rozmaring. Ne legyen túl erős a tűz, mert akkor a hús közepe nem sül át.

Közben krumplit pucolunk, kockára vágjuk, kb. 5 percig előfőzzük, leszűrjük.

Padlizsánt tisztítunk, karikára vágunk, megsózzuk.

Amikor puha a hús, másik edénybe kiszedjük, kisült zsírjába beletesszük a leszárítgatott padlizsánokat, kicsit sütjük, kihúzzuk a plecsni szélére, a közepére berakjuk a krumplit. Most már lehet kicsit erősebb a tűz.

Néha átkavarva-megforgatva sütjük, ha már kicsit összeesett, visszarakjuk mellé a húst, együtt sütjük készre.

Nagy adag saláta feltétlenül kell mellé, az sem baj, ha többféle.

Képfrissítés a 2007. 07. 31-iki bejegyzéshez.

Valószínűleg sokan nem értenek meg, de mi – a családom – szeretjük a legtöbb főzeléket. Például a kelkáposztát is.

Ezért beszereztem egy csinos kelkáposztát, olyat, amin még a külső sötétzöld levelei is rajta voltak, és nem voltak fonnyadtak. Csak az volt a gond, hogy a mi adagunkhoz (2 személy) képest túl nagy volt.

Jól megmostam, négybe, majd ujjnyi csíkokra vágtam, fazékba, vízbe pakoltam, egyet forraltam rajta. Ekkor leszűrtem, egy részét félretettem a fagyasztóba egy későbbi alkalomra. (Ha nem teszek el belőle, akkor is mindig felforralom egyszer, aztán leöntöm az első levét.)

A maradékot tovább főztem annyi vízben, ami nem lepi el egészen, mert a káposzta terjedelme a főzés során sokkal kisebb lesz. Rászórtam egy pici őrölt köménymagot, borsot és borsikát (más néven csombort), megsóztam.

Három inkább kicsi, mint közepes szem krumplit meghámoztam, apró darabokra vágtam, hozzákevertem a káposztához.
Valamikor már megpróbáltam krumpli nélkül is, de úgy találtam, hogy azzal mégis jobb, csak ne legyen sok, és ne legyenek túl nagy darabok.

Rántást készítettem: egy evőkanál olajban két kis gerezd összenyomott fokhagymát, egy evőkanál lisztet megforgattam, egy kiskanál pirospaprikával megszórtam, és kis vízzel és fél pohár tejföllel fölengedve hozzákevertem a káposztához. (A tejfölt szért, hogy lágyabb legyen az íze.) Lassan még forraltam pár percig, hogy a liszt nyers ne maradjon.

Debreceni kolbászt sütöttem mellé.

*Megjegyzés: A képet már nagyon időszerű volt frissíteni, bár nem ez volt az egyetlen csúnya kép, de valamiért most belenéztem, és mivel amúgy is éppen kelkáposzta-főzeléket készültem főzni, megpróbáltam legalább kicsit szebbet fotózni. (És akkor már ugyanúgy debrecenit sütöttem hozzá, bár eredetileg mást terveztem.)
A bejegyzés tartalma, tehát az étel leírása alapvetően nem különbözik a mostanitól, bár ez alkalommal elég kicsike volt a kelkáposzta, tehát nem tettem félre belőle, éppen csak két napra terveztem, ilyenkor általában egy nap kihagyással szoktuk enni – ma lesz a második.