àlabeck

Törtem a fejem, hogy az ünnep előtti vasárnap milyen legyen az ebéd; netán diétás, vagy esetleg a lehető leghétköznapibb, hogy nagyobb legyen a különbség. A lényeg az, hogy ne legyen bonyolult, hiszen még elég sok a tennivaló. Végül úgy döntöttem, hogy kezdjünk el ráhangolódni az ünnepi illatokra, és ezt nem feltétlenül édességgel akartam elérni.

Egy csirkemellből lapjában négy szeletet vágtam, megsóztam, kevés fehérborssal is megszórtam, picike olajban megsütöttem.

Közben egy narancsot jól megmostam, a közepéből héjastól négy karikát vágtam, a többi levét kicsavartam. Mikor a hús megsült, áttettem egy tálkába, lefedtem, hogy ne száradjon és hűljön ki. A serpenyőbe betettem a narancsszeleteket, ráöntöttem a levet, kevés gyömbért rá, és addig pároltam, amíg kissé besűrűsödött, és a karikák megpuhultak.

Ekkor visszatettem a húst, és egyet még forraltam rajta, miközben meg is fordítottam, hogy mindenhol érje a narancslé.

Egyszerű párolt rizzsel tálaltam, úgy, hogy a narancskarikát a hús tetejére fektettem.

Ahogy szinte minden családban, nálunk is megvoltak a karácsonyi családi hagyományok. De azt kell tapasztalnom, hogy évről évre kevésbé tartjuk, vagy tudjuk betartani azokat. Ennek vannak kevésbé vidám okai is, de az is, hogy a gyerekek már felnőttek, annyira ugyan még nem, hogy saját családjuk legyen, de külön programjuk (is) azért lehet. A menüben soha nem tartottunk különösebb hagyományokat, az mindig attól függött, hogy éppen hányan voltunk, megpróbáltam figyelembe venni, hogy a nagyobb családból ki mit szeret.

Bejgli azért sok éve mindig volt, mert szeretjük, de nekem minden évben óriási izgalmat okozott – nem kényszerített senki, hogy süssek, én magam akartam –, hogy sikerül-e, szétreped-e. (Persze szétreped, mert abban nem alkuszom meg, hogy a töltelék több legyen, mint a tészta.) Ez ugyan csak engem izgatott, senki mást, így is ízlett mindenkinek.

Most azonban úgy döntöttem, hogy ennek vége, ezért „lelapítottam” a bejglit, vagyis ugyanabból a tésztából és ugyanabból a töltelékből pite formájú sütit sütöttem. A diós változatot már előzőleg kipróbáltam, bevált, gondoltam, semmi oka, hogy a mákos ne legyen jó. Maga a recept, gondolom, semmi különleges, bizonyára sokan készítik hasonlóan, ezért csak röviden:

A tésztához összegyúrok 50 dkg lisztet, 20 dkg vajat, 10 dkg cukrot 2 dkg tejben feloldott élesztővel és 2 dl tejföllel. 4 részre osztjuk, vagy 4 rúd rendes tekert bejgli, vagy kétféle pite alsó és felső lapja.

A diótöltelékhez 20 dkg cukorból és 4-5 kanál tejből főzött szirupba belefőzök 30 dkg darált diót, 10 dkg mazsolát (legjobb felvágva, darálva), hozzáteszek reszelt citromhéjat, pár kanál baracklekvárt és 1-2 reszelt almát. Még tettem bele fahéjat és kevés rumot (aromát) is.

A máktöltelékhez 20 dkg cukorból és kb. 2 dl tejből főzött szirupban megfőzök 30 dkg darált mákot, és ugyanúgy mazsolát, lekvárt, almát. Most belekevertem még fél üveg magozott meggyet (szétvagdosva).

Nagyon megörültem, amikor Cserkénél megláttam az almaszalámit, azért is, mert kedvelem a nem sütős édességeket, másrészt azért, mert jó ötletnek tűnt, hogy felhasználjam a néhány üvegnyi reszelt almám egyikét. Nekem is volt egy receptem, ami kissé más, mit az övé, de a lényeg azonos.

25 dkg alma, 25 dkg cukor (ez a recept, de szerintem 15-20 dkg cukor bőven elég), 3 dkg vaj keverékét addig pároljuk, míg az alma szétfő. Aztán beleteszünk 5 dkg darált diót, 5 dkg mazsolát, 1 púpozott evőkanál kakaót. Addig főzzük, míg egészen sűrű lesz.

A receptem szerint kristálycukorra halmozzuk egy csíkban, majd kihűlés után hengert formálunk belőle. Megkóstoltam, úgy éreztem, hogy több cukrot már nem bírok el, ezért kekszmorzsába forgattam. Most még szikkad egy-két napig, a próbaképpen levágott szeletek még eléggé formátlanok.

Néha hajlamos vagyok elfelejteni, hogy azért a készülődés közben is kell időnként enni valamit. Ezért nem tervezek előre, kénytelen vagyok a hirtelen ötletekre hagyatkozni.

Csirkemelleket készítettem elő, formára vágtam a betervezett egyik karácsonyi ebédhez, és ezért a végeit levágtam. Ebből pont annyi apróhús került ki, ami elég volt kettőnknek egy ebédre.

Először egy kis darab csemege- és egy darab húsos szalonnát megpirítottam, rajta apróra vágott hagymát. Rátettem a húst, azt is megpirítottam, kicsit megsóztam, pár perc múlva hozzátettem két nagyobb darab csemegeuborkát kicsi kockára vágva. Amikor minden lé elfogyott róla, kissé megsült a hús, beletettem egy evőkanál paradicsompürét, kevergetve azt is átpirítottam, és tejföllel (ha savanyúbb az uborka, akkor inkább tejszínnel kellene) fölengedtem. (Lisztet nem tettem bele, így is elég sűrű lett.)

Spagettit főztem hozzá.

Egy kedves régi ismerősöm írta le nekem a náluk családi kedvenc karácsonyi mákos guba (gubó, bobajka) receptjét. Én meg úgy döntöttem, hogy közreadom. Volt már néhány guba recept a blogokban, de szerintem soha nem árt még egy változat.

Karácsonykor nálunk hagyományos étel a kelt tésztából készült diós-mákos kalács.

– A megkelt nyerstésztát három egyenlő részre osztom. (Csalni szoktam, a gubának való – nem készakarva – mindig nagyobbra sikerül.)

– A gubának valót sütöm ki először. A gubatésztát kis zsemlyényi kupacokra osztom, majd a kupacokat egyenként hüvelykujj-vastagságúra sodrom. A sodratot fél-diónyi vastagságú darabokra vágom fel. Célszerű annyira lisztezni, hogy a tésztadarabkák ne ragadjanak össze.

– A tepsibe sütőpapírt teszek. A feldarabolt fél-diónyi tésztadarabkákat úgy teszem a tepsibe, hogy a tepsiben történő tovább-kelés során se „nőjenek” össze. A lényeg, hogy a tészta külső felülete zárt és ne tört legyen kisülés, kiszedés után. (A kifliből készítés eleve nem teljesíti ezt a feltételt.)

– A tésztát halvány-barnára sütöm, hiszen ez még csak az elősütés.

– Az „érzéssel” megsült gubát (ez már félig az) kiszedem egy tálba, ha véletlenül mégis itt-ott összesültek, óvatosan szétválasztom őket. Letakarjuk, így akár napokon keresztül is tárolhatjuk.

– Az utósütés karácsony (24.) délutánján történik, olajban. Az olaj forró legyen, ebbe helyezzük a tepsiben elősütött gubát. Óvatosan, nehogy megégessük magunkat! Ha túlsütjük, kemény lesz, és nem fogja felszívni a szirupot (karácsony este fogtörés veszélye, csak másnapra puhul meg a felszívódó sziruptól). Az olajban barátságos középbarnára sütöm. Egyszerre csak keveset teszek az olajba az elősütött gubából, mert pillanatok alatt átsül (barnul)!!! Az elősütött tésztadarabok felületének azért kell zártnak lenni, mert ha nem, az olajat felszívja és ehetetlen lesz.

– A még meleg, frissen kisült gubára rászórom a darált mákot, kevés cukrot is szoktam hozzáadni. (A cukor tompítja a méz émelygős ízét.) Meleg, majdnem forró tejet öntök rá. Hogy mennyi tejet, ez ráérzés kérdése, évek tapasztalata majd hozza a sikert. Fél kiló lisztnél (ami a gubára jutott) fél liter tejjel lehet számolni. Megkeverem, többször is, de óvatosan, hogy a tészta kezdje felszívni a tejet, és a külseje ne sérüljön meg. Ezután öntöm rá a mézet. Hígfolyós legyen, akácméz a legmegfelelőbb, legalább 3-4 decit. Lefedem az edényt, majd öt-tíz percenként átkeverem, óvatosan, hogy a guba-elemek egészben maradjanak. (Remélem, a fotómon látható lesz.) A mézet nehogy a tejbe tedd, mert összemegy!!!

Időnként megkóstolom, hogy a szirup felszívódása megfelelő-e. (Én ilyenkor már jól szoktam lakni, ugyanis kénytelen vagyok gyakran kóstolni a jó minőség érdekében.)

Ha jól sikerült a sütés, a tészta másnapra sem foszlik szét.

(És a recept szerzője még utólag küldte az alábbi figyelmeztetést is. Kitaláljátok-e, hogy milyen nemű ő?)

Érthető volt a technológia? Precízen be kell ám tartani. Egy-két másodperc késés tönkreteheti. És ez az egy-két másodperc két alkalommal is fennáll! (A két sütésnél.)