Egy kedves régi ismerősöm írta le nekem a náluk családi kedvenc karácsonyi mákos guba (gubó, bobajka) receptjét. Én meg úgy döntöttem, hogy közreadom. Volt már néhány guba recept a blogokban, de szerintem soha nem árt még egy változat.

Karácsonykor nálunk hagyományos étel a kelt tésztából készült diós-mákos kalács.

– A megkelt nyerstésztát három egyenlő részre osztom. (Csalni szoktam, a gubának való – nem készakarva – mindig nagyobbra sikerül.)

– A gubának valót sütöm ki először. A gubatésztát kis zsemlyényi kupacokra osztom, majd a kupacokat egyenként hüvelykujj-vastagságúra sodrom. A sodratot fél-diónyi vastagságú darabokra vágom fel. Célszerű annyira lisztezni, hogy a tésztadarabkák ne ragadjanak össze.

– A tepsibe sütőpapírt teszek. A feldarabolt fél-diónyi tésztadarabkákat úgy teszem a tepsibe, hogy a tepsiben történő tovább-kelés során se „nőjenek” össze. A lényeg, hogy a tészta külső felülete zárt és ne tört legyen kisülés, kiszedés után. (A kifliből készítés eleve nem teljesíti ezt a feltételt.)

– A tésztát halvány-barnára sütöm, hiszen ez még csak az elősütés.

– Az „érzéssel” megsült gubát (ez már félig az) kiszedem egy tálba, ha véletlenül mégis itt-ott összesültek, óvatosan szétválasztom őket. Letakarjuk, így akár napokon keresztül is tárolhatjuk.

– Az utósütés karácsony (24.) délutánján történik, olajban. Az olaj forró legyen, ebbe helyezzük a tepsiben elősütött gubát. Óvatosan, nehogy megégessük magunkat! Ha túlsütjük, kemény lesz, és nem fogja felszívni a szirupot (karácsony este fogtörés veszélye, csak másnapra puhul meg a felszívódó sziruptól). Az olajban barátságos középbarnára sütöm. Egyszerre csak keveset teszek az olajba az elősütött gubából, mert pillanatok alatt átsül (barnul)!!! Az elősütött tésztadarabok felületének azért kell zártnak lenni, mert ha nem, az olajat felszívja és ehetetlen lesz.

– A még meleg, frissen kisült gubára rászórom a darált mákot, kevés cukrot is szoktam hozzáadni. (A cukor tompítja a méz émelygős ízét.) Meleg, majdnem forró tejet öntök rá. Hogy mennyi tejet, ez ráérzés kérdése, évek tapasztalata majd hozza a sikert. Fél kiló lisztnél (ami a gubára jutott) fél liter tejjel lehet számolni. Megkeverem, többször is, de óvatosan, hogy a tészta kezdje felszívni a tejet, és a külseje ne sérüljön meg. Ezután öntöm rá a mézet. Hígfolyós legyen, akácméz a legmegfelelőbb, legalább 3-4 decit. Lefedem az edényt, majd öt-tíz percenként átkeverem, óvatosan, hogy a guba-elemek egészben maradjanak. (Remélem, a fotómon látható lesz.) A mézet nehogy a tejbe tedd, mert összemegy!!!

Időnként megkóstolom, hogy a szirup felszívódása megfelelő-e. (Én ilyenkor már jól szoktam lakni, ugyanis kénytelen vagyok gyakran kóstolni a jó minőség érdekében.)

Ha jól sikerült a sütés, a tészta másnapra sem foszlik szét.

(És a recept szerzője még utólag küldte az alábbi figyelmeztetést is. Kitaláljátok-e, hogy milyen nemű ő?)

Érthető volt a technológia? Precízen be kell ám tartani. Egy-két másodperc késés tönkreteheti. És ez az egy-két másodperc két alkalommal is fennáll! (A két sütésnél.)