A mi családunk szereti a kelkáposztát. Főzeléknek, levesnek is, a rakottat meg különösen. Számomra meglepő, hogy sok ember nem is hajlandó megenni.
Bálint gazda ezt írja róla: Nem hálás feladat portrét rajzolni olyan növényről, amelyet kevéssé szeretünk, vagy legalábbis nem sokra értékelünk. A kelkáposzta – hiába is tagadnám és tiltakoznék ellene – ezen növények közé tartozik. Sietek azonban hozzátenni, hogy a kelkáposzta „össznépi” elutasítása egyáltalán nem indokolt magatartás, mert ebből a káposztaféléből is lehet korszerű, ízletes ételeket készíteni. Savoyából vagy annak környékéről származik, ezért a régebbi irodalmi források olaszkáposzta néven emlegetik. A kelkáposzta táplálkozási értékét a benne levő szénhidrátok, de még inkább az emészthető rostok, az ásványi sók, a viszonylag nagy mennyiségű B1- és B2-vitamin-, valamint vastartalma, íz- és zamatanyagai adják.
Ez itt most egy teljesen „hagyományos”, talán „magyaros” változat (mert lehet ám variálgatni is). Most nem akarok elmélkedni a „magyaros” fogalomról, mindössze annyit, hogy ez nálam nem jelent zsírban tocsogó, méregerős valamit.
A káposztát (kb. 1 kg) félbe, negyedbe, majd keresztben csíkokra vágtam, sós vízben puhára, de nem szétesősre főztem, leszűrtem.
Egy fej hagymát egy kanál olajon megpároltam, megszórtam pirospaprikával, beletettem 30 dkg darált húst, átforgattam, megsóztam, hozzátettem pár kanál eltett lecsót, puhára főztem (tehát pörköltet főztem darált húsból). Megfőztem egy kis pohárnyi rizst is, hozzákevertem a darált pörkölthöz. (Szokás külön rétegezni is, de szerintem így jobb ízű.)
Ehhez a mennyiséghez két pohár tejfölt összekevertem egy tojással, belekevertem egy kis sót, borsikafüvet, borsot, őrölt köményt, fokhagymaport.
Tepsit vékonyan kikentem – most éppen – csirkezsírral, amit egy előző kajából tettem félre. Ráterítettem a káposzta egy részét, arra a rizses húst, megint káposzta (kevesebb), hús, a többi káposztával befedtem. A rétegek közé is kentem egy pár kanál tejfölt, a többit a tetejére.
Sütőben sütöttem, amíg a tetején a tejföl megszilárdult (én úgy szeretem, ha kissé megpirul), ekkor kicsire vágott bacont dobáltam rá, és addig sütöttem, míg az is megsült.

Talán azért, mert már nagyon zöldfélére vágyom, talán azért, mert bármikor szeretem a cukkinit, és jól is nézett ki és megfizethető volt, meg nem is nagyon akartam hosszasan főzőcskézni. Van ilyen.
Amikor a neten főzési ötleteket keresgélek – ahogy, gondolom, mások is –, akad olyan, amit későbbre akarok eltenni, így találtam erre a receptre is (Maxima), ilyenkor kimásolom magamnak, és alkalomadtán előveszem, de ritkán ragaszkodom betű szerint hozzá, de a lényeg, a jó ötlet megmarad. A diós krumplipürét jó ötletnek találtam, már csak azért is, mert a püré nem tartozik a kedvenceim közé, csak néha-néha csinálok, főleg, amikor nem túl szép, szétfővős krumplit „sikerül” vennem, de gondoltam, így érdekesebb lesz.
Előző este elővettem a halfilét, hogy szép kényelmesen kiengedjen. A mennyiségnél figyelembe veszem, hogy rengeteg vizet tartalmaz, így a ¾ kg fagyottból legfeljebb ½ kg lesz. Reggel befűszereztem, kétféle fűszerkeveréket összekevertem; halhoz valót, ami zöldfűszereket is tartalmaz és grillfűszert, ami paprika- és hagymadarálékot is. Félretettem a hűtőbe.
A mi családunkban nem volt ismert ez az étel, először Végh Antal: Száz szatmári parasztétel című könyvében olvastam róla. Most keresgéltem egy kicsit, és ezt találtam az étkezés történeti alakulásáról szóló
Sokféle fűszeres vajat lehet csinálni, attól függően, hogy mihez használjuk, nem utolsósorban attól is, hogy ki mit szeret. Én most a csirkehúshoz fokhagymát és zöldfűszereket kevertem a vajba. 20 dkg vajhoz 3 gerezd összenyomott fokhagymát, kevés sót, elég sok snidlinget és petrezselymet, kevesebb bazsalikomot, még kevesebb rozmaringot és kakukkfüvet. Ez a mennyiség legalább duplája annak, amire szükségem volt, de a maradékot el lehet tenni a fagyasztóba, fóliában, henger alakúra formázva, vagy akár egy műanyag dobozban is, semmi baja nem lesz a következő felhasználásig.
Serpenyőben
Utolsó kommentek