àlabeck

Börzsi volt olyan kedves, és engem is bevont az aktuális tavaszi körkérdésbe.

Az elmúlt hétvégén (nem a mostani viharoskor) lementünk megnézni a víkendházunkat, kiskertünket. (Még a nyáron, amikor elkezdtem a blogot írni, elárultam, hogy az én veteményesem csak fűszernövényeket tartalmaz, meg a teljesen rosszkor elszórt sóskapróbálkozást.) Nem mondom, hogy már igazán tavaszias volt – a képek tavaly készültek –, de örömmel fedeztem fel, hogy a tárkony már bújik kifelé, a sóska is. Pénteken mentünk, akkor még más nem nagyon látszott, de vasárnapra már legalább 10 centis cérnaszálakként megjelent a snidling is. Hát ez máris tavaszos érzéseket ébresztett bennem.

Ami az ételeket illeti, szerintem ugyanaz jutott eszembe, mint legtöbbünknek. Az első zöldborsóleves, ami nekem csak úgy az igazi, ha új zöldség is van benne, kisujjnyi sárgarépa, cérnaszálnyi fehér. És nem elhagyható az új fokhagyma zöldje. A zöldborsóból persze jóval többet kell venni, mint amennyi kellene a levesbe, mert a jó kis gyenge borsó pucolása nálam úgy megy, hogy egy a tálba, egy a szájba. A szép héjáról meg lehúzom a hártyát, azzal ugyanaz a helyzet.

Az újhagyma – de igazi, aminek a zöldjét is vétek lenne eldobni, egy részét megeszem, a többit salátába vagy körözöttbe teszem – és új fokhagyma, amivel aztán vége is mindenféle fogyási törekvésemnek, mert csak teszek alá egy kis zsíros kenyeret!

És ahogy megjelenik a friss, kicsi karalábé, akkor kötelező a töltött. Meg nyersen! Az nem érdekes, hogy egész télen volt karalábé is, az nem olyan!

És utána már itt van a kánaán.

Úgy láttam, hogy Gabojsza nem szólt még hozzá ehhez a témához, rajta kívül még szeretném tudni egy kisgyerekes mama látószögéből is, ezért megkérdezném anyamanyát is.

Úgy is mondhatnám, hogy zsíros kenyér dupla hagymával.
Ez most egyáltalán nem akar recept lenni, csak befejezem a vendégeskedésekről szóló hosszú történetet, mert ez még hiányzott belőle. Én ritkán sütök kenyeret, pedig gépem is van, de ami abban sül, az nekem annyira nem tetszik, meg egyébként is, amióta többnyire csak kétszemélyes a háztartásunk, elég kevés kenyeret eszünk.

De a hagymás kenyér a nagy kedvenc, most a sűrű vendégjárás jó alkalom volt. Ez mindössze annyi, hogy bármilyen kenyértésztába belekeverek egy kevés zsíron vagy olajon jól megpirított hagymát, amit még egy kis pirospaprikával is megszórok. Ha már ott a gép, én úgy szoktam, hogy a tészta összekeverését rábízom, aztán kiveszem a gépből, ekkor gyúrom bele a hagymát, aztán már csak a formázás, további kelesztés és sütés van hátra.

Most fele fehér, fele teljes őrlésű lisztből készült. Ha nem gyúrom túl sokáig, akkor a paprikás és fehérebb rész miatt érdekes mintája alakul ki. Két hosszú rudat csináltam belőle, amolyan zsúrkenyérformát.

És hogy legyen rá valami, zsírban hagymát és fokhagymát megsütöttem, kevertem bele egy kis darált piros paprikát (pritamin, vitapric) is. Nálunk gyakori a hagyma hagymával, legjobb, ha fokhagyma is szerepel a buliban.

Sokáig gondolkoztam, hogy ezt a szokásosnál is gyengébb képet berakjam-e, de hát ez sikerült. A vendégek még nem szokták meg, hogy evés előtt fényképezés, ezért sietni kellett.

A háttérben répasaláta, a másik oldalon a sósrúdnak látszó tárgy a szezámmagos csirkecsíkok (tepsiben sütve egyenes maradt), elöl balra a hagymás zsír, középen a bolti kenyér, előtte a házi, hagymás.

Az utójáték pedig az volt, hogy hét közben a maradék húsfélék mellé főztem egy zöldbabfőzeléket (saját fagyasztású babból).

Az úgy volt, hogy majonézes répasalátát terveztem (még mindig a vendégek), persze most hús nélkül, de akartam beletenni céklát is, hogy még érdekesebb legyen. Répa volt itthon, kimaradt az előző levesből. Idő hiányában nem mentem el a piacig, csak a boltba, de ott nem találtam céklát. (Lehet, hogy ez már a tavasz jele?) Volt viszont vajretek, hát vettem azt.

A répát és a retket is finomra reszeltem, végül is az arány mindegy, nálam a retek kb. a fele volt a répának: 40 dkg – 20 dkg. Összenyomtam három nagyobb gerezd fokhagymát, megsóztam. A kalóriacsökkentés jegyében egy pohár joghurtba kevertem három evőkanál majonézt, ezzel kevertem össze az egészet.

A vendégek elé csak így tettem, de amikor másnap a maradékot könnyű vacsorának szántam magamnak, már nem hagyott békén a gondolat, ami azóta járt a fejemben, amióta retket vettem cékla helyett, vagyis hogy répa, retek, mogyoró. Tehát fogtam egy marék földimogyorót, gépben egy egészen kicsit felaprítottam, és egyszerűen rászórtam a salátára. Szerintem jó volt.

Eredetileg a csirkecsíkokat vendégeknek készítettem, de lecsaltam belőle egy pár darabot ebédre, és úgy gondoltam, hogy a kínai zöldségkeverék jól fog illeni hozzá. Az sem mellékes, hogy 10 perc alatt elkészül. A keverékben mindenféle finomság van; cukorborsó (héjas), zöldborsó, sárgarépa, karfiol, mungóbabcsíra, kínai gomba (a nevét elfelejtettem), csiperkegomba, kelkáposzta, póréhagyma, bambusz és adalékként citromsav, ami segít, hogy a zöldségféle roppanós maradjon. Ezt serpenyőben 5 percig fedő alatt párolom, aztán fedő nélkül átpirítom, és kész is.

A csirkemell-filét hosszában kb. másfél centis hasábokra vágtam. Lisztbe belekevertem pár kanál fűszerkeveréket, amiben hagyma, fokhagyma, csípős paprika, kömény, bors és még nem tudom, mi volt, még egy kis sót is tettem hozzá. Először a fűszeres lisztbe, aztán tojásba, végül szezámmagba forgattam a csirkecsíkokat, egy kiolajozott tepsibe egymás mellé fektettem. 200 fokra előmelegített sütőben sütöttem kb. 25 percig. Mivel a mennyiséget kissé eltúloztam, nem fért a tepsibe az összes darab, a kimaradtakat serpenyőben, de nem túl sok olajban sütöttem meg.

Mindkét változat jó volt, kellemesen találkozott a kissé csípős fűszer és a megpirult szezámmag íze. Talán a serpenyősnek kicsit szebb lett a színe.

Természetesen nem valami nagy vendégségről van szó, mindössze annyi, hogy néha meghívjuk a barátainkat egy délutáni, esti beszélgetésre. De hát az is természetes, hogy ilyenkor enni is kell valamit, nem különlegeset (barátaink többsége nem éppen a reformkonyha híve), de azért jó is legyen. Az sem cél, hogy beszélgetés helyett én a konyhában szaladgáljak, tehát csak olyat kínálok, ami előre elkészíthető hideg vacsora.

Most sütöttem egy közönséges, rúd alakra formált egybefasírtot, amit ilyenkor, ha hidegnek szánom, egy kissé erősebben fűszerezek. Díszítésül háromféle színű kaliforniai paprikát kockára vágtam, megpároltam, és belekevertem a húsmasszába. Persze az ízének sem tett rosszat.

Volt még egy hagymás, ecetes krumplisaláta.

Ehhez kiflikrumplit héjában megfőztem, meghámoztam, karikára vágtam. Lila hagymát félbe, majd szeletbe vágtam, megsóztam. Összekevertem egy evőkanál mustárt két-három evőkanál olajjal (most szezám) és egy teáskanál porcukorral. Addig kevertem, míg jó sűrű és világosabb színű lett. Beletettem kb. három evőkanál ecetet, és felengedtem egy pohár forró vízzel, így öntöttem a hagymával összekevert krumplira. A tetejére színes borsot daráltam.

Mivel most úgy jött ki a lépés, hogy egymás után több vendéges napunk is volt, ezt-azt még készítettem, legközelebb arról is beszámolok.