àlabeck

Elég ritkán főzök marhahúst, ennek több oka is van, az egyik, hogy félek, nem eléggé értek hozzá. Most is, amikor elterveztem ezt az ételt, nem tudtam előre kitalálni, hogy milyen marhaalkatrész is kellene, csak annyit, hogy valami olyasmi, mint a pörkölthöz. Aztán amikor a boltban nézegettem, úgy döntöttem, hogy a nyak szimpatikusan néz ki, átszőve némi zsírral, de nem túlzottan, így hát azt vettem. 70 dkg volt, ami vagy négyszemélyes, vagy nekünk legalább kétnapi adag.

A húst nagyobb kockára vágtam, kb. 3 cm-es darabokra. Három közepes fej hagymát és három gerezd fokhagymát felaprítottam, két sárgarépát durvára reszeltem.

A hagymát olajon a répával együtt megpároltam, rátettem a fokhagymát, majd a húst, egy kicsit pirítottam. Megsóztam, felöntöttem nem túl sok vízzel, és főztem, főztem, főztem. Sokáig. Természetesen időről időre pótoltam az elfőtt levet, de úgy, hogy közben többször hagytam elfogyni róla. Amikor a hús végre puhának mutatkozott (aki nem szereti a húst gyümölccsel, itt abbahagyhatja, akkor is finom), beletettem 15 dkg aszalt szilvát, amiket darabonként négybe vágtam. Rászórtam egy kis fehérborsot és egy teáskanál fahéjat. Még 15 percig lassan forraltam. Egyszerű párolt rizzsel tálaltam, hogy jól érvényesüljön a húsos ragu íze.

Nem tudom, hogyan alakulhatott ki, hogy a tököt gyalulva használjuk főzeléknek. Így szoktam meg, ez volt természetes, anélkül, hogy különösebben gondolkoztam volna rajta. Egyszer aztán, még régen, az akkor még kisebb gyerekeimnek akartam főzni, de ott, ahol voltunk, nem árultak gyalulva, megvettem hát egyben, a kedves szomszéd nénitől kölcsönkértem gyalut, megcsináltam. A gyalu régi volt, nagyon nagy, nagyon éles. Én meg nem voltam túl ügyes, majdnem csíkosra gyalult lett tőle a kezem is. És ez nem is egyszer fordult elő. Egyszer aztán fellázadtam, és a kis, fiatal tököt felvágtam kockákra, megfőztem belőle a főzeléket, és nem szakadt rám az ég, jó lett, sőt nekem tetszik, hogy egy kicsit jobban bele lehet harapni. Azóta nyáron, amikor még friss, gyenge a tök, így főzöm. Ugyanilyet csináltam már nagyobb cukkiniből is.

És a húsgombócos változatot azért próbáltam ki, mert más főzelékeknél is bevált.

A húsgombóchoz 30 dkg darált húst (nálam pulykacomb) összegyúrtam egy csésze főtt rizzsel, 2 felaprított újhagymával, 2 tojással, sóval, borssal.

Kisebb gombócokat formáltam, sós vízben előfőztem őket. Közben a főzelékhez egy kis hagymát és zöldpaprikát (egy barátnőm ötlete, hogy ilyenkor érdemes azt is beletenni, apróra vágva) megfonnyasztottam, megszórtam kevés pirospaprikával, egy csokor felaprított kapor kisebb részével, beletettem a kockára vágott tököt, átforgattam, aztán hozzátettem a húsgombócokat kevés lével együtt. Hamar megpuhult, akkor egy kiskanál liszttel elkevert tejföllel behabartam, beletettem a többi kaprot, összeforraltam.

Jól bevált összeállítás, most kész fűszerkeverékeket használtam hozzá, azokat is keverve. A csirke felsőcombokat csak szárazan beszórtam; csirke és grill fűszerrel, és még további fokhagymával. (A keverékekben van só, édes és csípős paprika, kurkuma, koriander, gyömbér, feketebors, római kömény, fahéj, szegfűszeg, szerecsendió, lepkeszeg. Az egyik fajta finomra őrölt, a másik kissé darabos, együtt kellemes.)

Kicsit pihenni hagytam, aztán bevonatos serpenyőben, erős lángon először a bőrös felét megpirítottam, aztán megfordítva, fedő alatt megpuhítottam.

Most nagyobbacska, de azért gyenge cukkinit vettem, kb. ugyanezt mondhatom a krumpliról is. Két darab cukkinit és 5 db krumplit is hasábokra vágtam. Tepsit kevés olajjal kikentem, beleszórtam a hasábokat, zöldfűszeres sóval beszórtam, átkevertem. Sütőben először „rendes” alsó/felső lángon sütöttem, míg majdnem megpuhult, aztán grill funkción megpirítottam. Ez így nem egészen egynemű, a cukkini kicsit túlpuhult, de az ízén ez nem rontott.

Amire a csirkecomb megpuhult, elég sok zsírt engedett, azért kivettem, tűzálló tálban, a sütőben szintén grillen megpirítottam, hogy a bőre szép (és finom) ropogós legyen.

Régóta tudom, hogy szerencsés vagyok, de ahogy néha másoknál olvasom, nagyon is. Mégpedig azért, mert az én fiúim (férj és gyerek) gyakorlatilag teljesen mindenevők. (Mi, lányok, sokkal válogatósabbak vagyunk, de szerintem az sem vészes.) De azért ennek is lehet hátránya, mert ha éppen nincs ötletem, hogy mit főzzek – ami előfordul –, akkor hiába kérek tanácsot a férjtől, mert neki mindegy.

Most kivételes helyzet volt, mert szóvá tette, hogy milyen rég volt egy szép szelet máj, mostanában mindig csak csirkemáj kerül az asztalra. Hát ez nem bonyolult kívánság, irány a Lehel, ott nagyobb a választék, mint a közelebbi piacon.

Borjúmájat vettem, szokás szerint kb. dupla mennyiséget, mint amennyi egy ebédre kellene. A szeletelés nálam úgy kezdődik, hogy először kifaragom belőle az összes zsinórt, csövet, vagy hogy is nevezik. (Említettem már, hogy kényes vagyok az ilyesmire.) Aztán lefaragom még a szélét, és a végén sikerül pár szép, nem túl vékony szeletet előállítani. Az eseléket kisebb darabokra vágtam, ezt egyelőre a fagyasztóba tettem, egy későbbi resztelt máj vagy ilyesmi céljára. Hát ezért kell dupla adagot venni.

A szeleteket egy tálba tettem, összenyomott fokhagymával és annyi tejjel, ami ellepi, a hűtőben várta a másnapi sütést. Akkor kivettem, leitattam róla a nedvességet, és kevés olajban néhány perc alatt megsütöttem. Az a jó ebben, hogy lehet kinek-kinek ízlése szerint sült, jobban vagy kevésbé, én ugyanis nem szeretem, ha nincs átsülve. Ilyenkor nagyon figyelni kell arra a pillanatra, amikor már nem véres a közepe, de azért ne legyen belőle cipőtalp. Sózni csak a tányéron kell.

És hozzá még mindig újkrumpli, ezúttal sütőben sütve, így sikerült időzíteni, hogy a májjal egyszerre készüljön el, az ugyanis leginkább frissen jó. És persze az elmaradhatatlan saláta, amibe most kovászolni való uborkát vágtam, mert az jó ropogós, kissé már megnőtt újhagymát a szép zöldjével együtt, egy csípős zöldpaprikát, paradicsomot, egy gerezd új fokhagymát, zöldfűszereket, és egyszerűen csak joghurttal öntöttem le.

                 ... blogíró vagyok,
ezen gyakran elcsodálkozok.
Zsibongó kajákkal fejemben
megyek piacra, és nem értem...

Tök hétköznapi ember voltam,
dolgoztam, főztem, mosogattam.
Nem gondoltam én leírásra,
a nyilvános közreadásra.

S jött az ötlet blogokat látván,
Lány, fiú várakozva néz rám.
Hipp-hopp, meg is volt a forma,
csak írni kell, semmi több – mondta.

Leírom hát, és milyen öröm,
hogy olvassák; most megköszönöm.
Főzök hát tovább, és remélem,
örömet okoz neked, nekem.