Régóta tudom, hogy szerencsés vagyok, de ahogy néha másoknál olvasom, nagyon is. Mégpedig azért, mert az én fiúim (férj és gyerek) gyakorlatilag teljesen mindenevők. (Mi, lányok, sokkal válogatósabbak vagyunk, de szerintem az sem vészes.) De azért ennek is lehet hátránya, mert ha éppen nincs ötletem, hogy mit főzzek – ami előfordul –, akkor hiába kérek tanácsot a férjtől, mert neki mindegy.

Most kivételes helyzet volt, mert szóvá tette, hogy milyen rég volt egy szép szelet máj, mostanában mindig csak csirkemáj kerül az asztalra. Hát ez nem bonyolult kívánság, irány a Lehel, ott nagyobb a választék, mint a közelebbi piacon.

Borjúmájat vettem, szokás szerint kb. dupla mennyiséget, mint amennyi egy ebédre kellene. A szeletelés nálam úgy kezdődik, hogy először kifaragom belőle az összes zsinórt, csövet, vagy hogy is nevezik. (Említettem már, hogy kényes vagyok az ilyesmire.) Aztán lefaragom még a szélét, és a végén sikerül pár szép, nem túl vékony szeletet előállítani. Az eseléket kisebb darabokra vágtam, ezt egyelőre a fagyasztóba tettem, egy későbbi resztelt máj vagy ilyesmi céljára. Hát ezért kell dupla adagot venni.

A szeleteket egy tálba tettem, összenyomott fokhagymával és annyi tejjel, ami ellepi, a hűtőben várta a másnapi sütést. Akkor kivettem, leitattam róla a nedvességet, és kevés olajban néhány perc alatt megsütöttem. Az a jó ebben, hogy lehet kinek-kinek ízlése szerint sült, jobban vagy kevésbé, én ugyanis nem szeretem, ha nincs átsülve. Ilyenkor nagyon figyelni kell arra a pillanatra, amikor már nem véres a közepe, de azért ne legyen belőle cipőtalp. Sózni csak a tányéron kell.

És hozzá még mindig újkrumpli, ezúttal sütőben sütve, így sikerült időzíteni, hogy a májjal egyszerre készüljön el, az ugyanis leginkább frissen jó. És persze az elmaradhatatlan saláta, amibe most kovászolni való uborkát vágtam, mert az jó ropogós, kissé már megnőtt újhagymát a szép zöldjével együtt, egy csípős zöldpaprikát, paradicsomot, egy gerezd új fokhagymát, zöldfűszereket, és egyszerűen csak joghurttal öntöttem le.