àlabeck

Még egy gyengeségemet bevallom; mindig veszek egy csomó mindent, hogy legyen vésztartalék. Hogy mire? Nem tudom, bármilyen, előre nem látható esetre, betegség, hófúvás (ilyenkor ez nagyon fenyeget ;), lustaság. Például ezért, mindig van itthon húskonzerv. Régebben voltak egész kellemes, ehető húskonzervek, most meg... törhetem a fejem, hogy mire használjam, ha már van.

Zsemle meg azért volt, mert amikor éppen vásároltunk, még volt itthon egy kevés kenyér, csak egy kis kiegészítést akartunk venni hozzá, de persze nem fogyott el. Így összeházasítottam őket.

Tölteni tulajdonképpen a kicsi, a régifajta császárzsemle lenne az igazi. (Lehet még valahol olyat kapni?) Annak levágnám a tetejét, és megtölteném az egészet. Ezt a mostanit ahhoz túl nagynak találtam, így kettévágtam őket, kicsipkedtem a belét.

A töltelék amolyan „körülnézős” alapon készült, mi is legyen még benne. Először villával szétnyomkodtam a húskonzervet, a zsemlebelet rátettem, kevés tejjel meglocsoltam. Pillanatok alatt szétázott, azt is belekevertem. Csirkezsíron (sütésből maradt, fűszeres) két felvágott hagymát megpirítottam, tettem hozzá két gerezd fokhagymát is, kihűlés után a masszához adtam. Került még bele egy marék reszelt sajt, fűszerek; petrezselyem, oreganó, bazsalikom. Éppen volt egy bontott „cottage cheese”, vagyis kis golyócskákból álló túró, hát abból is tettem két kanállal, hogy egy kicsit pikánsabb legyen (ha ez nincs, akkor mustárt raktam volna). Egy egész tojással kevertem még össze, aztán beletöltöttem a zsemlék üregébe. Kis ideig állni hagytam – tepsiben, sütőpapíron – hogy a zsemle kicsit beszívja a nedvességet, aztán 200 fokos sütőben kb. 25 perc alatt megsütöttem.

Salátával nekünk ez elég egy hétköznapi ebédre, de vacsorára sem nagy ügy elkészíteni, és így nem is olyan vacak ez a húskonzerv. Akár vendégeknek is jó, ugyanúgy, mint bármilyen másfajta melegszendvics.

Néha kell valamit sütni, de azért nem vittem túlzásba, valami nagyon egyszerűt, gyorsat választottam. Biztos lehetne ennek valami szebb nevet is adni, de én mindig is így hívtam az ilyet, mert szerintem nem pite, nem lepény, hát nincs ötletem.

Bármilyen kevert süteményfélére lehet gyümölcsöket pakolni, szoktam másfajtát is csinálni, de meggyel ezt szeretem a legjobban, talán azért, mert nincs benne liszt, ezért könnyebbnek érzem.

Először 5 dkg vajat, 8 dkg kristálycukrot és 3 tojás sárgáját habosra keverünk. Tovább keverjük 12 dkg dióval, majd a végén beleforgatjuk a 3 tojás jó keményre felvert habját.

Kikent, lisztezett, illetve sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk, rászórunk kb. 50 dkg kimagozott meggyet. Előmelegített, 180 fokos sütőben megsütjük.

Megjegyzés: 1. fogalmam sincs, eredetileg honnan vettem ezt a receptet, de biztos, hogy én a cukor mennyiségét csökkentettem, tehát ha valaki édesebben szereti, tegyen több cukrot.

2. Ez kis adag, egy „rendes” tepsi mérethez ennek a tésztának a duplája kell.

Ilyenkor nyáron tulajdonképpen két helyen lakunk. Amikor csak tehetjük, rohanunk a víkendházba. Így néha szeretném azt is bemutatni egy kicsit. A kertészkedést nem viszem túlzásba, az leginkább virágokra és fűszernövényekre korlátozódik.

Élvezem az apró örömöket, szépségeket. Ilyen volt például egyik este, amikor fölfedeztük, hogy az üveges bejárati ajtó közepén egy kis levelibéka kukucskál befelé. Olyan volt, mint azok a tapadós díszek, amit egyesek az autó ablakára tesznek. Megpróbáltuk belülről lefényképezni, sajnos, ez nem sikerült, akkor kinyitottuk az ajtót, kimentünk, ő továbbra is maradt, éppen csak kicsit feljebb kúszott. Fotózás után megsajnáltuk, letettük a földre, hogy könnyebben hazataláljon.

Máskor meg erős szuszogásra figyeltünk fel, régebbi tapasztalatok alapján ráismertünk, hogy újra sünink van a kertben. Eléggé önző módon felraktuk a teraszra – csak egy sztárfotó kedvéért – összegömbölyödve. Némi várakozás után összeszedte a bátorságát, kiegyenesedett és elszaladt a bokrok alá.

És néha-néha még azt is élvezem, ahogy a nyári zápor pillanatok alatt özönvízként zúdul a kertre, persze én azért tető alól nézem inkább, és várom, hogy újra kisüssön a nap.

Hát ennek semmi köze ételhez vagy főzéshez, csak egy kis kikapcsolódás...

Esetleg valaki úgy gondolhatja, hogy ezt nem illik omlettnek nevezni, hiszen nem felel meg a klasszikus változatnak, de mivel omlettet sokféleképpen lehet csinálni, miért ne lehetne így is? 

Először pici kockákra vágtam egy darab jó húsos füstölt szalonnát, egy fej hagymát, nagyobbra egy nem túl kicsi cukkinit.

Serpenyőben átpirítottam a szalonnát, rajta a hagymát. Utána tettem bele a cukkinit, közepesnél erősebb lángon sütöttem, míg éppen csak egy kicsit puhult, a szélei pirultak.

Közben fölvertem 4 tojást, hozzá egy kis sót (keveset, mert a szalonna sós), két lapos evőkanál lisztet, két evőkanál majonézt. Az egészet kézi habverővel jó habosra kevertem, ráöntöttem a cukkinis, szalonnás keverékre. Sütőben, 180 fokon addig sütöttem, míg a teteje szépen megpirult, és a közepe lágy volt, de nem folyós. A vége felé még rászórtam egy kis reszelt sajtot, de csak azért, mert volt egy kevés maradék nem túl jó sajt, megreszelve. Azt éppen csak megolvasztottam rajta.

Megjegyzés: majonéz helyett jó hozzá a tejszín vagy tejföl is.

Több hétköznap van, mint nem, és akkor is ki kell találni valami főzni- és ennivalót. Ilyenkor körülnézek, mi van otthon, esetleg olyan, amit már amúgy is fel kell használni. Most volt még pár darab öreg krumpli, megmaradt, fiatal répa, néhány újhagyma, egy fej új fokhagyma.

Úgy döntöttem, hogy legegyszerűbb mindent összekeverni. A tócsni(féle) elkészítési mód végtelen lehetőségeket kínál, és én nagyon kedvelem az ilyesmit.

Lereszeltem finomra a krumplit és a répát – súlyra kb. azonos mennyiség volt –, a fokhagyma szárát, ami kb. ujjnyi vastag, és még friss, zsenge volt, apróra vágtam, két nagyobb újhagymával együtt. Tettem még a masszába két tojást, pár kanál lisztet, sót, jól összekevertem, és a szokásos módon, kanállal rakosgatva az olajba, megsütöttem. (Arra érdemes vigyázni, hogy minden kanalazás előtt keverjük meg a masszát, hogy ne a végére maradjon a lé, amit a zöldségek engednek.) Most kovászos uborka volt a kísérője.