àlabeck

Vagyis csőben sütve, ami azt jelenti, hogy sütőben, eredeti, francia nevén au gratin, magyar-német ragozással gratinírozott. Ennek a lényege, hogy az ételt sütőben fejezzük be. Ehhez a felhasznált alapanyagokat, különböző zöldségeket, húsokat előkészítjük, megfőzzük vagy megpároljuk, majd a megfelelő - ez többféle is lehet - mártással leöntve rövid ideig a sütőben pirítjuk.

Mindezt azért írtam le ilyen részletesen, mert valamikor volt szerencsém (már megint) megnézni az egyik „híresemberes-vacsorázós”, igen vicces műsort, amikor valaki palacsintát készített csőben sütve, és amikor ették, mindenki találgatta, hogy ez a kifejezés vajon mit jelent. Végül a „szakács” eldöntötte, hogy mivel a palacsinta csővé van tekerve, innen az elnevezés. Hát...

Ez az étel is a félóra alatt összerakható kategóriába tartozik, aztán a sütő még kicsit dolgozik, és kész. Először föltettem főni a jól megmosott rizst. Aztán egy serpenyőben egy kanál olajon megpároltam kb. két maréknyi vegyes zöldséget; borsó, répa, kukorica, piros paprikakockák és zöld hüvelyű bab darabok voltak benne. Amikor megpuhult, megszórtam egy kevés zöldfűszeres sóval, és még kis ideig pirítottam. Kivettem, áttettem egy tálba, és a visszamaradt olajban csirkemell-kockákat pirítottam, még egy kicsit megsóztam. A tálban összekevertem a zöldséggel, majd a rizst is hozzákevertem.

Két tojást jó alaposan összekevertem 2 dl tejszínnel, ráöntöttem a keverékre, megrázogattam, hogy mindenhova eljusson, betettem a sütőbe 200 fokra. Kb. 20 perc után a tetejét megszórtam reszelt sajttal, addig sütöttem még, amíg a sajt szép színt kapott. 

Szeretem a paradicsomot. Nyersen, salátaként, csak feldarabolva – megsózva vagy nem – kenyér mellé, de akár gyümölcs helyett, elharapdálva is. Persze az az igazi, ha az ember kimegy a kertbe, leszed egy szép, friss, érett, de nem puha szemet, és ott helyben megeszi.

Ezért meg is próbálkoztunk az ültetéssel, különös tekintettel arra, hogy kedvencünket, azt a nagy, húsos fajtát – a nevét nem tudom – általában nem lehet kapni, még a piacon is nagyon ritkán. Tavaly valakinél ettünk ilyet, gondosan félretettük a magját, majd tél végén tejfölöspoharakba elültettük, pátyolgattuk. Lettek is palánták; cérnaszálnyiak, na, kis jóakarattal, mint a fogpiszkáló. Ennek ellenére kiültettük a kertbe, de nem fűztünk hozzá sok reményt, hogy lesz belőle valami, ezért vettünk még néhány palántát „készen” is. Hát a sajátok a mostoha körülmények ellenére úgy megerősödtek, hogy az eredetileg mellérakott karó bizony kicsinek bizonyult, és termett is rajta néhány szép darab, de most még a többsége zöld, hát abból már nemigen lesz piros. A másik meg kicsike. Azt hiszem, az a fő tanulság, hogy kár elültetni valamit, ha nincs ott az ember, hogy gondozza, márpedig az idei nyáron a szokásosnál kevesebbet tudtunk ott tartózkodni. Azért nem adom fel, valószínűleg jövőre is megpróbálom...

Nem tudom, mennyi paradicsomsalátát kellene ennem, hogy megunjam, de azért variálgatok vele. Néha hagymás, citromlével, máskor joghurtos vagy majonézes, többnyire bazsalikommal, és szinte mindig szerepel nálam a vegyes salátákban.

Ez a saláta pedig úgy készült, hogy felvágtam pár darab újhagymát, meglocsoltam egy evőkanál citromlével, kevés olívaolajjal. Darabokra vágtam a paradicsomot, megszórtam felaprított bazsalikommal, hozzákevertem, majd a tetejére fetasajtot morzsoltam.

Utóirat: majdnem befejeztem már ezt a bejegyzést, amikor megláttam chilii paradicsomait. Hát, tudom, hogy nem szép dolog az irigység, de látom, hogy milyen az igazi. És még azt mondanám, hogy én meg a megfőzött, passzírozott paradicsomot nem szeretem, mit tegyünk, ez van.

Amikor hirtelen derül ki, hogy tudunk menni hétvégére a víkendházba, akkor az lényeg, hogy olyan ebéd legyen, ami hamar elkészül, nem kell vele túl sokat foglalkozni, mert inkább a kertben akarjuk tölteni az időt, és reménykedünk, hogy az időjárás is úgy akarja.

Hogy mit főzök, attól függ, hogy az útközben lévő boltokban mit tudunk venni, illetve, mi jut eszembe, hogy kivegyem a fagyasztóból.

Így alakultak ezek az ebédek is, ami nem jelenti azt, hogy nem finomak. Először úgy éreztem, hogy ezt fölösleges leírni, bár pontosan ilyen összeállításban még nem szerepeltek. Aztán meggondoltam magam, hiszen azért is írok, hogy nekem emlékeztető legyen, ha éppen egyáltalán semmi sem jutna eszembe.

Borjúpörkölt tarhonyával

A borjúpörkölt készen volt a fagyasztóban, a tarhonya frissen készült hozzá. Mellesleg most először sikerült igazán jól megpirítani – többnyire félek, hogy megég –, ugyanis amikor éppen jónak ítéltem, és rá akartam önteni a vizet, megszólalt a telefon. Bár a tűzhelyről levettem, de saját melegétől még pirult tovább. Szerencsére nem lett kozmás, csak jól megbarnult. Elfogyasztottuk hozzá a még megmaradt pár szem kovászos uborkát.

Sült kolbász és hurka

Sajnos ezen a hétvégén, úgy látszik, más is ilyesmit tervezett, mert az útba eső egyik hentesnél egyáltalán nem volt hurka, ott megvettük a kolbászt, a másiknál még volt két darab véres, de a májas már elfogyott.

Először serpenyőben sütöttem együtt a kolbászt és a hurkát. Közben – hagymás krumplinak – kockára vágott krumplit főztem sós vízben. Felvágtam két fej vöröshagymát. Amikor a kolbászból már kisült a zsír, kivettem, áttettem a sütőbe, mert én megpirítva szeretem. A zsírban megpirítottam a hagymát, hozzákevertem a krumplit, paprikát most nem tettem hozzá. Párolt káposzta majdnem készen volt a mélyhűtőben, csak egy kicsit tovább kellett ecettel és cukorral ízesíteni és puhítani.

Sült csirkecomb répával

A csirkecombokat is serpenyőben kezdtem sütni, amikor félig megpuhult, mellétettem a répákat. Mikor egészen puha lett, a sütőben fejeztem be. Kicsit sötét lett a bőre, főleg azért, mert fűszerként sót, borsot, majoránnát és pirospaprikát szórtam rá. Mellé az előző nap készült hagymás krumpli és még paradicsomsaláta is volt. 

Biztosan említettem már, hogy általában nem szoktam kétfélét főzni, tehát nálunk vagy leves van ebédre, vagy „második”. Így aztán a leves nem szokott éppen híg lenni.

Most észbe kaptam, hogy milyen régen volt már leves az étlapunkon, és igyekeztem gyorsan összehozni egyet, amolyan hétköznapi módra.

Az alapanyagok – természetesen, mivel hirtelen ötlet volt – a mélyhűtőből kerültek ki: két sárga- és egy fehérrépa zsülienre vágva, egy (25 dkg-os) doboz ledinsztelt gombaláb, egy kevés csirkecomb-törmelék, ami kicsontozásból került ki.

Ezt mind összefőztem, mivel minden már félig előfőzve, párolva volt, ez elég hamar ment, a són kívül még beletettem egy kiskanál tárkonyt, petrezselymet, kicsit kevesebb kakukkfüvet, persze mindent felaprítva. Egy teáskanál lisztből és nem egészen fél pohár tejfölből készült habarással kicsit besűrítettem, ezt még jól összeforraltam.

Azonos alapanyagokból, mint a szokásos raguleves, mégis egészen más ezekkel a fűszerekkel és a tejfölös habarással. Nem is kell olyan sok ahhoz, hogy változatos legyen. 

Három szép nagy karfiolrózsa maradt még az előre megfőzöttből, valamint a párolt vegyes zöldségből egy kevés, kb. két evőkanálnyi. Elővettem hozzá egy pici adag csirkemellet, kis darabokra felvágtam, megszórtam „Tandoori masala” nevű indiai fűszerkeverékkel, amitől élénk rózsaszín lett. Kevés olajon megpirítottam, csak úgy gyorsan, aztán mellétettem a kisebbre szétszedett karfiolt, átforgattam, pici vizet is öntöttem alá, hogy mindkettő megpuhuljon. Ezután belekevertem a vegyes zöldséget is, ráöntöttem egy pohár tejfölt, kicsit még megsóztam, összeforraltam, és kész is. Az egész rózsaszín lett a fűszertől, a hús majdnem piros, kicsit pacsmagos a tejföltől, de nagyon finom volt, ha hús nem lett volna benne, akkor is. (Szerintem bármilyen fűszerrel lehet ugyanígy elkészíteni, különböző ízhatást elérve.)