àlabeck

Ez nagyon jó akkor, ha valami gyors édességet akarok sütni, persze, ha éppen van itthon túró. A jól bevált szirnyiki recept, ami gyors, egyszerű, és még tulajdonképpen egészséges is. Különböző adalékokkal könnyen változatossá tehető, mazsola, valamilyen gyümölcs, akár csokidarabok is belekerülhetnek. Ha csokoládéval bevonjuk, akkor az egyik kedvencem, a lengyel túrótorta, a sernik lesz belőle. (Az is ahány ház, annyi szokás módon készül, ahol én ettem, nem volt a túró alatt tészta, de csokibevonat volt rajta.)

Most semmi mást nem tettem, csak összekevertem a belevalókat, és a tetejét szőlőszemekkel – több fekete, kevesebb fehér saját termésű csemegeszőlővel – kiraktam, egy kissé be is nyomkodtam őket.

Összekeverni kb. 10 perc, megsütni 30. Melegen, egy kis tejföllel a legjobb, igény szerint porcukorral megszórva. A szőlőszemek a sütésnél kissé megrepedtek, a levüket a tészta beszívta, ez még külön jót tett az ízének. Pár darab maradt másnapra, abból megállapítottuk, hogy azért hidegen sem rossz.

(A nemrég vásárolt kisméretű szilikon tepsim ehhez is tökéletesen bevált.)

Már jó ideje nem ettem közétkeztetésben, nem tudom, most is annyira szokásos-e a hamis gulyásleves. De nem csak ott, nálunk otthon is készült. Azért hamis, mert nincs benne hús. Soha nem értettem, miért nem hívják egyszerűen krumplilevesnek. Az igazit természetesen marhahúsból főzzük, idő, türelem kell hozzá. Hogy gyorsabb legyen, néha sertésből csinálják – és mégis marad a neve.

Én most egy egészen gyors, hétköznapra alkalmas változatot próbáltam ki, ami persze szintén hamis, de valami húsra hasonlító elemet azért tartalmaz.

Kockára vágott hagymát olajon megpároltam, beletettem a szintén kockára vágott 3 db sárga- és 2 db fehérrépát. Kevergettem néhány percig, hozzátettem egy gerezd fokhagymát, megszórtam pirospaprikával, kevés vízzel felengedtem, hogy puhuljon. Amikor elfőtte a levét, beletettem kb. 25 dkg félkarikára vágott debreceni kolbászt (a bőrét lehúztam), bele egy-két kiskanál sós darált piros paprikát, kicsit pirítottam, vagyis „rendes” pörköltként kezeltem. (Köményt nem adtam hozzá, jól érezhetően elég volt, amennyi a kolbászban volt. A pirospaprikát viszont kissé eltúloztam, de sebaj!) Ezután felöntöttem kb. másfél liter vízzel. Amikor felforrt, beletettem öt kisebb krumplit felkockázva, és egy jó maréknyi csipetkét.

A csipetke úgy készül, hogy egy tojást kis sóval összekeverünk, majd annyi lisztet keverünk, gyúrunk bele, hogy nem ragacsos, jól formázható tészta legyen – mondjuk, mint a gyurma –, amiből kis darabokat lecsípünk, ujjunk között összegörgetjük. Hogy mekkora egy csipet, az ízlés dolga, én picikéket csinálok, és hosszúkásra sodrom.

Ötlet: mivel nekünk egyszerre sok egy egész tojásból készült csipetke, ezért a maradékot konyharuhán szétterítve leszárítom, aztán dobozban tárolom, és a levesekhez csak annyit használok, ami a mi mércénknek megfelel. De panírozási maradékból is szoktam csinálni – amikor nem sütöm ki lepénykének – szintén megszárítva elteszem.

Más néven rozsdás marhahús. Ez az a módszer, ahogy a marhahúsnak nem csak a drágább részeit lehet finoman elkészíteni. Vettem egy szép darab lapockát, és több részre szétosztottam. A „gömbölyű” részéből féltenyérnyi szeleteket, ennek széléből kockákat vágtam, a többit pedig egyben, leveshez szánom.

Két fej hagymát felkockáztam, olajon éppen csak átforgattam. Félrehúztam a lábos szélére, és egyenként beletettem a hússzeleteket úgy, hogy mindkét oldalukon kicsit megpiruljanak, utána beletettem két nagyobb gerezd felvagdalt fokhagymát. Ezután lefedtem, ekkor kiengedi a saját levét.

A továbbiakban, időnként megforgatva, többször hagytam elfőni a levet, akkor egy kicsit pirult is, aztán egyszerre csak kevés vízzel pótoltam. Amikor kb. félpuhának éreztem, megsóztam, a sózást részben vitapriccal – pritamin, sós darált piros paprika – értem el, őrölt köménnyel, borssal, kevés kakukkfűvel, rozmaringgal (csak annyival, hogy egyik se érződjön külön) megszórtam. Később még egy kanál mustárt is kevertem hozzá. Mire megpuhult a hús, jó sűrű, sötét színű szaft keletkezett alatta.

A köret pedig „lusta krumplikrokett” volt, ezt jobban szeretem, mint a szabályos krokettet, azért is, mert könnyebb megcsinálni, de azért is, mert átvitt értelemben is könnyebb, nagyon kevés liszt van benne, és nem szív magába sok olajat.

Díszítésként csak egy kis metélőfokhagymát szórtam rá. 

Csirkemell-szelet, színes paprikás rizs, sült hagyma

Szombaton rászántuk magunkat egy nagyobb bevásárlásra, ideje volt feltölteni a mélyhűtőt. Hogy aznap mit főzzek, arról halvány ötletem sem volt, felmerült, hogy majd valahol útközben eszünk valamit, de mivel igazából egyikünk sem szeret vásárolni, mire végeztünk, már csak hazajönni volt kedvünk. Így próbáltam valamit kitalálni ebédre.

A csirkemell kézenfekvő volt, azt vettünk is, tehát egyet négy szeletre vágtam, és a változatosság kedvéért flekken fűszerkeverékkel szórtam be – só, bors, kömény, majoránna, pirospaprika, koriander van benne – és egy időre a hűtőbe tettem.

Elővettem a fagyasztóból egy pici doboz ledinsztelt, háromféle színű paprikakockát. (Amikor ilyen színes paprikát veszek, gyakran túl nagy a mennyiség ahhoz, hogy egyszerre felhasználjam, ezért ilyet szoktam tartalékolni.) Megfőztem egy adag rizst, ez nálunk kb. egy pohárnyi.

A sült hagyma egyik nagy kedvencünk, és már milyen régen csináltam! Az a hagyma, amit legtöbbször a hagymás rostélyoshoz szoktak, „rendes” nevén lyoni hagyma. Felvágtam három jó nagy fej hagymát; először félbe, aztán keresztbe, szálasra. Megszórtam, elkevertem liszttel, most először jutott eszembe, hogy ehhez is kukoricalisztet használjak. Bevált, sokkal kevesebb tapadt rá, és egyenletesen bevonta a hagymát. És a nemrég kipróbált pálmaolajban sütöttem meg, erős lángon, gyorsan, szép aranybarnára.

Serpenyőben pár perc alatt kevés olajon megsütöttem a csirkeszeleteket, kivettem, a helyére került a paprika, azt is átpirítottam, hozzákevertem a főtt rizst. 

A megmaradt fetasajt felhasználásán gondolkoztam, így alakult ki ez. Talán rokonságban áll a túrós csuszával, de mégis más.

Szalonnát – sima füstöltet és húsosat vegyesen, hogy azért ne legyen túl sok zsírja – megpirítottam, kihalásztam a zsírból. Azon jó alaposan, aranybarnára megsütöttem két fej felkockázott hagymát, a végén két nagyobb gerezd fokhagymát is hozzátettem, azt csak rövid időre, hogy meg ne égjen. Ebbe belekevertem a kifőzött széles metéltet. Rámorzsoltam a fetát, bele a sült szalonnát, a sütőben, de néha megkeverve, átmelegítettem.

Nekem nagyon tetszett együtt a sós feta és a szalonna, együtt a sült hagyma kissé édeskés ízével, és a fokhagyma is hozzátette a magáét, ami még karakteresebbé tette az egészet.