àlabeck

Ilyenkor, amikor az ember esze már csak az ünnepi menün, egyéb, azzal kapcsolatos elintéznivalókon jár, igazán nincs idő és energia arra, hogy a mindennapi főzés is valami különleges legyen. De enni azért kell valamit.

Készen kapható disznótoros csomagot vettem, amiben májas hurka, véres hurka és sütőkolbász van, mindegyikből két-két darab. Tudom, aki rendszeresen hozzájut ezekből házi készítésűhöz, vagy még inkább, aki maga csinálja, biztosan nem is enné meg ezt a nagyüzemit. De nekünk nem nagyon van más választásunk, legfeljebb a tapasztalataink alapján válogatunk a gyártók között.

A hurkát, kolbászt is többféleképpen szokták sütni. Lehet zsírban, lehet anélkül, serpenyőben vagy sütőben, és grillezve is.

Én most csak beraktam egy tepsibe, amit pár csepp olajjal kikentem, úgy tettem a sütőbe, 180 fokra.

Amikor láttam, hogy már sülni kezd, a kolbászt megszurkáltam, hogy kisüljön belőle a zsír. Aztán minden darabot megfordítottam, én úgy szeretem, ha jól megpirulnak.

Különböző trükkök vannak, hogy ne pukkadjon ki a hurka, ezek vagy beválnak vagy sem. Most csak egy májas hurka pukkadt szét, a többi nagyon jól viselkedett. De én úgy is szeretem, egyáltalán nem zavar, így még jobban megsül.

Hozzá nagyon jól illik bármilyen tört krumpli, hagymásan különösen, de most mi nem ettünk mást, csak párolt káposztát. Mivel ketten vagyunk, így is csak az adag felét tudtuk megenni egy ebédre.

Amíg a hurka sül, elkészül a káposzta – persze leszámítva az aprítását. Nekem most még ennél is egyszerűbb dolgom volt, csak a fagyasztóból vettem elő – a káposztafélék nagyon jól tűrik a fagyasztást – és utánapirítottam egy kicsit. 

Nem jelent ez semmi extrát. A különbség mindössze annyi, hogy a leginkább elterjedt, szokásos „magyaros” rakott zöldségek darált pörkölttel és rizzsel készülnek. A karácsony előtti időszakra tervezett, nem hízásbarát étrendemhez – úgy gondoltam – nem szükséges a rizs. És valóban, anélkül is tökéletes volt. Ugyanígy lehetne nagyon sokféle más zöldségből is, például én a zöldbabot is szoktam így, de most a lényeg éppen a kelbimbó, ami az egyik kedvencünk. Ez alkalommal sem a tervszerű vásárlás jegyében történt a dolog, csak megláttam a nagyon szép, friss zöld kelbimbókat. Egyetlen kifogásom volt csak, hogy elég nagyok voltak, de ez sem tartott vissza, hogy vegyek egy kilót belőle.

Mindennek van jó oldala is, így kevesebb darabot kell megtisztítani, és kevesebb a hulladék is. A tisztítás egyszerű, a torzsa végét le kell vágni, a külső leveleket csak akkor kell leszedni, ha már sárgásak, illetve hibásak. Több helyen láttam már, hogy úgy javasolják főzni a kelbimbót, hogy a kis torzsának a végét keresztben bevágják. Szerintem erre semmi szükség, ha csak nem pürét akar valaki főzni belőle, anélkül is megpuhul, mégpedig éppen úgy, ahogy a legjobb, tehát nem fő szét.

Ezután beáztattam hideg vízbe pár percre – mint minden káposztafélét – a biztonság kedvéért, hogy ha netán valamilyen élőlények (pl. levéltetű) laknának benne, akkor így kimásznak. Utána friss vízben kezdem főzni.

Jó sós vízben főztem, egy késhegynyi szódabikarbónát is tettem bele, ez segít megőrizni a zöld színét. Akkor jó, ha egy hegyes villát vagy tűt éppen, de nem túl könnyen bele lehet szúrni, ezért inkább többször ellenőrzöm. Amikor kész volt, leszűrtem.

Közben a fél kiló darált húst is feltettem. Ehhez egy jó fej hagymát kevés (csirke)zsíron megpuhítottam, hozzátettem 4 kicsi gerezd apróra vágott fokhagymát is, aztán a darált húst. Most nem akartam egészen pörköltesre csinálni, de hogy mégis szebb színe legyen, sóval eltett, darált piros paprikát tettem hozzá, így oldottam meg a sózást. Addig kevergettem, amíg kifehéredett a hús, utána fedő alatt főztem, amíg puha lett, és az összes saját levét elfőtte. (Attól függően, hogy milyen húsból készül, szükség lehet kevés víz hozzáadására is, de egyszerre mindig csak keveset, hogy ne főjön, inkább csak párolódjon.)

Öntetet kevertem, ebbe tettem bele a fűszereket is, így jobban eloszlik: egy pohár tejföl, egy tojás, só, borsikafű, kömény, végül két marék reszelt sajt.

A kelbimbókat mérettől függően három vagy négy szeletre vágtam. Tűzálló tálba rétegeztem, kelbimbószeletek, hús, kelbimbó. Ezt meglocsoltam az öntettel, aztán még egy réteg hús, a tetejére kelbimbó és az öntet nagyobb része. Ehhez a kelbimbó kb. kétharmad részét használtam el, a többit félretettem másik alkalomra.

Sütőben, 180 fokon összesütöttem. A tálalás természetesen nem nagyon szépen sikerült, kicsit szétesett, de ez az ízét nem zavarta. Hidegen jobban lehet darabolni, de azt nem vártuk meg.

Egyre nagyobb csodálattal – és egy kis irigységgel is – nézegetem másoknál a karácsonyi készülődésről szóló írásokat, fotókat. Jobbnál jobb apró- (és nagyobb) sütemények, szaloncukrok, bonbonok, ki tudná felsorolni, még mi mindent alkotnak. Azt gondolom ilyenkor, biztosan szép nagy család gyűlik össze a karácsonyfa alatt, milyen jó lehet!

Mi kevesen vagyunk, „fennállása” óta először a lányom sem lesz velünk. Nem tragédia, rendben van ez így, csak szokatlan... az évi rendes töltött káposztát meg megfőztem, megettük előre, együtt.

Persze azért én is készülődök, és úgy gondolom, mások is, ahol nem olyan nagy a család. Sütemény is lesz, ebéd is, hiszen ha csak hárman leszünk is, akkor is ünnep lesz. A lányommal meg majd beszélünk közben, elmeséljük egymásnak, ki mit főzött-sütött. A tervem már megvan, melyik nap mi lesz a menü. Hiába találnék ki sokfogásos ételsort, a befogadóképességünk igencsak véges. Ezért, bár nem nagyon különleges, de azért olyan lesz, ami nem mindennap kerül az asztalra. Igaz, kicsit mi is többet eszünk ünnepkor, mint egyébként, de ez csak azt jelenti, hogy ilyenkor süti is van. Ennek ellenére, mikor a fiamnak elmondtam a terveimet, megállapította, hogy legjobb lesz, ha már most elkezd koplalni. Én ugyan nem koplalok, de igyekszem, ahogy más évben is, előtte egy kicsikét kímélősen főzni, hátha annyival kevesebbet kell utána ledolgozni :)

Néha nagy kedvem lenne még egy-kétféle süteményt – ötletem lenne hozzá – is megsütni, de ha nem bírnánk megenni, akkor igazán fölösleges. Így az ötleteket tartogatom más alkalomra. Azt azért elmondom, hogy valószínűleg bonbonkészítésre akkor sem szánnám rá magam, ahhoz talán türelmetlen vagyok. Tavaly a lányom igazán finomakat csinált, meghagyom neki ezt a foglalatosságot.

Általában egyik nap délután (régebben ebédre is összejöttünk, de most már megelégszünk annyival, hogy kávé, süti, beszélgetés) jön hozzánk a tágabb család, de az akkor is csak kicsit nagyobb: ha sikerül, akkor további öt ember.

Szerencsére karácsonyfát nem kell venni, a kis cserepes fánk már harmadik évben kerül majd a szobába, és tűri a feldíszítést, kivilágítást. A köztes időben pedig jól megvolt az erkélyen. Nagyon bízom benne, hogy még tovább is jól érzi majd magát ott, ha olyan tempóban fejlődik, mint eddig, akkor még egy évig nem növi ki a helyét.

Ahogy mondtam, a zacskóban sült csirke mellehúsa egyáltalán nem volt száraz, mégis egy kicsit fel akartam dobni a másnapi ebédhez.

Sajtszószt csináltam hozzá, kétféle sajtból, az egyik reszelt, keményebb, a másik pedig kockasajt volt. Felhasználtam hozzá azt a fűszeres húslevet, ami visszamaradt, mikor a csirkét kivettem a zacskóból. A mártáshoz csak kevés lisztet használtam, és ezzel a lével és tejjel felváltva engedtem föl. Így a csirkéhez használt fűszerek a mártást is ízesítették.

Ahogy régen barna papírzacskóban is sütöttünk csirkét, most már inkább az erre a célra árult sütőzacskót választom, már csak azért is, mert nem is emlékszem, mikor láttam utoljára olyan papírzacskót. Valahogy úgy alakult, hogy évekkel ezelőtt volt egy csomag ilyen sütőzacskóm, használtam is néhányszor, aztán – most vallomás következik – a költözésnél, ami már több, mint három éve volt – elkevertem, eltűnt, fogalmam sincs, mi lett vele, pedig volt még pár darab. Egy darabig reméltem, hogy megtalálom, aztán föladtam, vettem egy új csomagot.

Most egész csirkét sütöttem benne. Ennél semmi sem egyszerűbb. Mivel tisztított csirkét veszek, csak meg kell mosni, átnézni, hogy nincsenek-e benne toll- és tokmaradványok (mindig vannak), azokat kiszedni. Én még a nyakánál és itt-ott lévő fityegő bőrt is levágom. Aztán lecsöpögtetem, hogy a belsejében se maradjon víz, kívül még papírtörlővel meg is szárítgatom. Jól befűszerezem kívül-belül. Van olyan kész fűszerkeverék, ami elég jó szerintem, de azt is mindig tovább keverem, legalább majoránnával és fokhagymával. Most is így tettem, valamint kevés rozmaringot és kakukkfüvet is tettem hozzá. Ezután bedugtam a csirkét a zacskóba, a hozzá tartozó zárószalaggal bekötöttem, ahogy kell, hústűvel néhány lyukat szúrtam a zacskóba, és a sütőbe raktam. Nem az előírás szerinti 200, hanem csak 170 fokra. (Ezt most félig-meddig lassan sütős kísérletnek szántam.) Valamivel több, mint egy óra múlva megnéztem úgy, hogy a hústűvel a zacskón keresztül megszúrtam a combját. Tökéletesen puhának tűnt, ezért kibontottam a zacskót, és rácsra téve még egy kicsit visszatettem a sütőbe – most már 220 fokra –, hogy a bőre jó ropogósra süljön.

Nagyon jó lett, puha, egy cseppet sem száraz a mellehúsa sem. Annyira puha volt, hogy kibontás közben lepottyant a szárnya.

Úgy magában, csak csemege uborkával ettük, semmilyen más köretet nem csináltam hozzá. Meg is tudtuk így enni ketten a combokat, szárnyakat, hátat – azt is szeretjük lerágcsálni. A mellét félretettem következő napra.

Rögtön eszembe is jutott a reklám, amiből nagyon sokáig csak azt fogtam föl, hogy arról szól, hogy a gyerek selypít. Nem igazán szoktam teljes figyelemmel követni, amikor a reklám megy a tévében, ezért még most sem tudom pontosan, hogy jól értem-e, hogy tulajdonképpen mi van abban a tasakban, amit hirdetnek. Egy sütőzacskó és fűszer? Ha így van, akkor elhiszem, hogy valóban finomra, omlósra sül, de nálam nagyon jól működött így is, hogy nem egy csomagban volt a zacskó a fűszerrel. Vagy valami más is van benne?
De mi?