Már néhány éve lehet kapni a boltokban és a piacon is édesburgonyát, más néven batátát. Egyre jobban terjed a használata, de még a termesztése is. Annyira azért még nem lett megszokott, hogy megkapja az „otthonos” krumpli nevet. Egyelőre még maradt az édesburgonya elnevezés, ami az én szememben még egy kis távolságtartásra utal, de lassanként megszokjuk, megszeretjük, biztosan. Azt mondják, nagyon sok hasznos anyagot tartalmaz, bár azt hiszem, ez sok embernél nem elég ok arra, hogy rászokjon...

Én sem sokszor vettem még eddig, de már párszor kipróbáltam. Egyszer csak úgy, nagyobb hasábokra vágtam, kicsit megolajoztam, sóztam, majd tepsiben, sütőpapírra szétterítve, párszor átkevergetve megsütöttem. Nagyjából úgy, ahogy a céklát (néha sárgarépával együtt) szoktam. Aztán még csináltam belőle pürét is, önmagában és „rendes” krumplival keverve is. Ez egészen olyan volt, mint amikor sütőtökkel kevertem a krumplit a püréhez.

Most, miután megvettem, még jó pár napig őrizgettem, amíg végül kitaláltam, hogyan készítsem el.

Nem voltak túl nagy darabok az édes burgonyák, így csak meghámozás után félbe, ill. negyedekbe vágtam, aztán ezeket keresztben vastagabb szeletkékre. Felvágtam két fej hagymát hasonló méretű darabokra. Serpenyőben kókuszzsírt forrósítottam, és egyszerre raktam bele az összeset. Úgy sütöttem, mint a serpenyőben sült „oroszos” krumplit szoktam. Tehát vártam, amíg az alja jól megpirult, aztán lapáttal fordítottam rajta egyet. Ezt addig ismételgettem, míg minden puha és helyenként ropogósan sült lett. Természetesen más volt az íze, mint a szokásos krumplinak, érdekes, kellemes. Az előző napról meghagyott rántott csirke felsőcombhoz is illett, de az édeskés ízzel együtt nem ártott hozzá a savanyúság, konkrétan a csalamádé.