Képfrissítés a 2007. 07. 31-iki bejegyzéshez.

Valószínűleg sokan nem értenek meg, de mi – a családom – szeretjük a legtöbb főzeléket. Például a kelkáposztát is.

Ezért beszereztem egy csinos kelkáposztát, olyat, amin még a külső sötétzöld levelei is rajta voltak, és nem voltak fonnyadtak. Csak az volt a gond, hogy a mi adagunkhoz (2 személy) képest túl nagy volt.

Jól megmostam, négybe, majd ujjnyi csíkokra vágtam, fazékba, vízbe pakoltam, egyet forraltam rajta. Ekkor leszűrtem, egy részét félretettem a fagyasztóba egy későbbi alkalomra. (Ha nem teszek el belőle, akkor is mindig felforralom egyszer, aztán leöntöm az első levét.)

A maradékot tovább főztem annyi vízben, ami nem lepi el egészen, mert a káposzta terjedelme a főzés során sokkal kisebb lesz. Rászórtam egy pici őrölt köménymagot, borsot és borsikát (más néven csombort), megsóztam.

Három inkább kicsi, mint közepes szem krumplit meghámoztam, apró darabokra vágtam, hozzákevertem a káposztához.
Valamikor már megpróbáltam krumpli nélkül is, de úgy találtam, hogy azzal mégis jobb, csak ne legyen sok, és ne legyenek túl nagy darabok.

Rántást készítettem: egy evőkanál olajban két kis gerezd összenyomott fokhagymát, egy evőkanál lisztet megforgattam, egy kiskanál pirospaprikával megszórtam, és kis vízzel és fél pohár tejföllel fölengedve hozzákevertem a káposztához. (A tejfölt szért, hogy lágyabb legyen az íze.) Lassan még forraltam pár percig, hogy a liszt nyers ne maradjon.

Debreceni kolbászt sütöttem mellé.

*Megjegyzés: A képet már nagyon időszerű volt frissíteni, bár nem ez volt az egyetlen csúnya kép, de valamiért most belenéztem, és mivel amúgy is éppen kelkáposzta-főzeléket készültem főzni, megpróbáltam legalább kicsit szebbet fotózni. (És akkor már ugyanúgy debrecenit sütöttem hozzá, bár eredetileg mást terveztem.)
A bejegyzés tartalma, tehát az étel leírása alapvetően nem különbözik a mostanitól, bár ez alkalommal elég kicsike volt a kelkáposzta, tehát nem tettem félre belőle, éppen csak két napra terveztem, ilyenkor általában egy nap kihagyással szoktuk enni – ma lesz a második.