Amikor – nem nagyon sokszor, de előfordult már máskor is – hosszabb ideig nem írok semmi újat, akkor elég nehéz elkezdeni, de főleg eldönteni, hogy az időközben összegyűjtött képek alapján miről is szóljon a következő bejegyzés.
Az is természetes, hogy több, mint négy évi blogírás után nincs minden napra valami egészen igazi újdonság a palettán. Van, amikor több napig is régi, jól bevált ételeket főzök, bár ezeket is variálgatom egy kicsit, de legtöbbször nem tartom érdemesnek leírni – ezt aztán sokszor megbánom, mert egy-egy sikeres változatnál nem tudom reprodukálni – pedig részben ez volt az ok, amiért elkezdtem írni, hogy mit, hogy főzök. Kánikulában az is előfordul, hogy nem is főzök semmit, beérjük egy rántottával, salátával, virslivel.
Így most nem ételre, hanem sütire esett a választás, ezt megkönnyítette, hogy megígértem, hogy leírom a receptet. Magamnak sem árt megörökíteni, amíg még megvannak a céduláim, amiken összevariáltam a saját változatomat, amit végül megsütöttem. Elképesztően sok hasonló recept elérhető, ezt biztosan nem képzeltem volna, amikor kb. 20 évvel ezelőtt elkezdett nálunk is elterjedni az „amerikai csokis keksz”, a „chocolate cookies”. Akkor azt hittem, hogy ennek egy tuti receptje van, amit megpróbáltam valahol megszerezni. Sőt, azt is elárulom, hogy legelőször a lányom sütötte otthon – akkor még egészen kislány volt – dobozos kész porból. Finom volt.
Most az az aktualitása, hogy a korábban említett találkozóra az egyik társunk sütött igazi amerikai stílusú csokis kekszet; ő ott élt egy ideig, ott tanulta. De nem kértem el az ő receptjét, viszont az ötlet megmaradt, és a következő szokásos, „évi rendes” baráti összejövetelünkre ilyesmit akartam készíteni. Sokat keresgéltem, végül 5 receptből állítottam össze azt, ami elkészült. Jól sikerült, tehát érdemesnek gondolom a megörökítésre:
A hozzávalók:
18 dkg puha vaj, 15 dkg cukor (lehet fehér is, de még jobb barna nádcukorral), 1 csomag vaníliás cukor, 15 dkg lágy túró, 1 dl tej, 2 teáskanál sütőporral elkevert 20 dkg liszt. Ezeket sorban kevertem össze, géppel.
Majd, amikor a darabos alkotókra került sor, átváltottam kanálra. Ezeket szintén sorban, nem egyszerre tettem hozzá:
10 dkg darabos dió (én aprítógéppel daraboltam, de persze ennek hiányában lehet késsel is), 10 dkg zabpehely, 15 dkg felvagdalt 50%-os étcsokoládé, végül 10 dkg mazsola, amelyet még a kezdetkor beáztattam egy zöld citrom kicsavart levébe – természetesen lehetett volna rendes citrom is, de éppen ez volt itthon.
A sütőt közben előmelegítettem 180°-ra, a tepsit sütőpapírral kibéleltem. Két teáskanál segítségével (egyikkel kimerve a masszából, másikkal letolva róla) rakosgattam a tésztát a papírra. Jókora – kb. három ujjnyi – távolságot kell köztük hagyni, mert sülés közben szétterül. 10 perc alatt meg is sül. Én az első tepsire elég nagy adagokat tettem, tehát szép nagy kekszek lettek belőle. A továbbiakban már kisebbeket csináltam, nekünk úgy kellemesebb enni.
Utolsó kommentek