Nem könnyen találtam ki, hogy mi legyen a köret a sajtos, tejszínes csirkemellhez. A rizs mindenképpen jó, de ahhoz nem volt kedvem. Jó még a krumplipüré is, de úgy gondoltam, abba kell valami többlet is. És mi legyen még; volt maradék sült tök a hűtőben, miután már frissen – melegen és hidegen is – bőségesen fogyasztottam belőle, hiszen nagyon szeretem. Tehát együtt a tökös püré! És bevallom, csak ezután jutott eszembe, hogy még valami kellene hozzá, hogy ne legyen túlságosan édes, valami érdekesebb íz még hiányzik. Például hagyma jó lenne.
A sült tököt kikapartam a héjából, lemértem, 40 deka volt. Meghámoztam ugyanannyi krumplit, kockára vágtam, sós vízben megfőztem. Amikor megpuhult, leöntöttem a vizet róla, és még forrón, krumplinyomóval áttörtem. Mivel a tök hideg volt, mikróban megmelegítettem, a krumplihoz kevertem, és együtt tovább törtem/kevertem.
Két méretes fej hagymát nagyobb kockákra felvágtam, egy kanálnyi vajon világosbarnára pirítottam, a krumplis tökhöz kevertem. Kézi habverővel, részletekben tej hozzáadásával habosra kevertem.
Kicsit féltem, hogy túl sok lesz az íz: a sajtos csirkemell és a tökös-hagymás püré együtt, de nem volt zavaró, éppen kellemes volt.
Utolsó kommentek