àlabeck

A kolkaja jegyében a főzés hasonló, mint a népmese, vagyis hoztunk is meg nem is, főztünk is, meg nem is. Gulyásleves volt a menü – a szabályos főzéshez ragaszkodók a folytatást ne olvassák.

Úgy készült, hogy mindenki elhozta az otthon, előre megfőzött pörköltjét, a helyszínen pedig főztünk egy fazékban zöldséget, majd krumplit tettünk hozzá, ezután a kész pörkölteket és a csipetkét. Hozzá tartozik, hogy a pörköltet természetesen mindenki saját ízlése szerint főzi, sertés-, marha vagy akár pulykahúsból, kisebbre vagy nagyobbra vágva, zsírosabban vagy kevésbé. A végeredmény még soha nem okozott csalódást, jót tesz a „keverék” az íznek.

Voltak néhányan, akik nem gulyást, hanem pörköltet akartak enni, tehát egy kis külön krumplifőzés is volt a programban. Annyira azért nem közös a közös, hogy ennyit ne lehessen választani, hiszen a hozzávaló azonos. Így volt csülökpörkölt is, sőt egyik társunk kecskéből készítette. Persze ezt szinte mindenki megkóstolta – én is, azelőtt még életemben nem ettem ilyet, aki főzte, számított is erre, ami a mennyiséget illeti. Finom volt.

Nyáron kicsit másképp zajlik a főzés, amikor kertben, bográcsban lehet, az azért sokkal jobb, mint konyhában, egymás lábát taposva, hiszen többen részt vesznek benne (aztán meg a mosogatásban is), miközben beszélgetünk, jókat nevetgélünk, egészen úgy, mint amikor még olyan fiatalok voltunk, vagyis kirándulásaink kezdetén.

„A „koltúra”. Magyarul: kollektív túra. ... kis csoportokra szakadva tartunk a budai hegyek felé. Valamelyik nagy tisztáson vagy menedékháznál összefolyik a sok kis ér, egyetlen patakká szélesedik, sokan vagyunk, s a legtöbbünk fiatal... következik a „kolkaja”. Mindenki kirakja középre, ami ennivalót hozott. Nem kell szégyellni, ha valaki csak zsíros kenyeret tudott hozni, azt sem, ha semmit sem hozhatott, akinek bicskája van, oszt, mindenből mindenkinek egyformán. Ha falatokat, hát falatokat a kollektív kajából ...” (Szántó Piroska – Akt)

Ha esetleg valaki még nem jött rá, ez a szó azt jelenti, hogy kollektív étkezés, a lényege az, hogy közösen. Mondhatnám azt is, hogy piknik, de az számomra más hangulatot fejez ki; azt, hogy kimegyünk a rétre, leterítünk egy takarót, egy terítőt, kirámoljuk az ennivalót stb. Ezt a szót én még régvolt gyerekkoromban hallottam, a szüleimtől, főleg társas kirándulós alkalmakra használták.

Mi a régi baráti társaságunkkal gyerekkorunk óta járunk együtt kirándulgatni, pár év kihagyás után egy ideig gyerekekkel, most, hogy ők felnőttek, már újra gyerekek nélkül, bár, ha tehetik, gyakran ők is jönnek, legalább egy-egy napra. Most szilveszteri összejövetel helyett „pótszilvesztert”, illetve évnyitó bulit tartottunk. Általában egy hosszú hétvégére megyünk el, valami nagyon egyszerű helyre, turistaházba vagy kulcsosházba, amikor mindannyian összerakjuk az ennivalót, illetve közösen főzünk.

A csak zsíros kenyér korszakon már túl vagyunk, mostanság mindenki úgy készül, mintha egyedül kellene etetnie a 25 fős társaságot, persze a májas zsír, az abált szalonna, kolbásszal töltött karaj, stefánia vagdalt sem maradhat ki, meg még sok egyéb, húsok, saláták stb., leginkább hagyományos étel, mert ez a társaság legjobban azt szereti, de ez nem baj. Nyugodtan mondhatom, hogy mi szem-szájnak ingere. Sokszor nem is tudjuk, hogy éppen ki hozta azt, amit éppen eszünk, akkor szoktuk megkérdezni, ha meg akarjuk dicsérni. Mindenki otthon készíti, együtt tálaljuk, együtt esszük.

Még sütemények is vannak, már csak azért is, mert ilyenkor az aktuális negyedévre eső születésnapokat is megünnepeljük közösen.

Úgy gondolom, jó nekünk, hogy sok év után is együtt vagyunk.

1. Padlizsánkrémes

Hát ez most nagyon egyszerű, kibontok egy üveget, amiben a bolgár recept szerint eltett padlizsánkrém van, és rákenem a megvajazott kenyérre. Becsukott szemmel nyarat, napsütést képzelek magam elé.

Jól láttam, mások is készítettek hasonlót, „zakuszkát”, egyéb padlizsánkrémet. Én is szoktam frissen, többféle módon is, de ebben – többek között – az a jó, hogy télen is itt van. Ha nincs házi, többféle is kapható. Én ugyan még nem próbáltam, mert ezt a fajtát tartom a legjobbnak (természetesen), azért kértem el annak idején a receptet a bolgár barátnőm édesanyjától. Ebben nincs a són kívül fűszer, érvényesül a padlizsán, paprika, paradicsom íze, de attól függően, hogy mire használjuk, lehet hozzátenni akár zöldfűszert, akár fokhagymát.

Lehet friss vagy pirítós kenyérrel, barnával vagy fehérebbel, mindegyikhez jól illik.

2. Avokádós

Egyszerű vajas kenyér, rajta avokádószeletek és só. Hát ez az, ami miatt nem vagyok képes, hogy kipróbáljam a guacamolét vagy más hasonlót, pedig már többször terveztem, de egyszerűen imádom az avokádót úgy, ahogy van, fölszeletelve, megsózva és kész.

Először Izraelben kóstoltam jó néhány éve, akik megkínáltak, így ették, többnyire sajthoz. Mindenki mondta, hogy először szokatlan, talán nem is fog ízleni, ki tudja, miért, én egyből beleszerettem. Azóta is nagy kedvencem, a férjem ugyanúgy szereti, tehát amikor veszek, hiába tervezgetem, hogy ezt-azt kipróbálok belőle, mindig az a vége, hogy úgy érzem, hogy ezen bármilyen további hozzáadott anyag csak ronthat. Talán majd egyszer mégis...

Gyerekkoromban gyakran került az asztalra, mert gyors, olcsó. Édesanyám úgy készítette, hogy simán kifőzte a tésztát (makarónit), és a tányéron rászórtuk a sajtot. Ennyi.

Én ezt nem nagyon szerettem, mert túl száraznak találtam. Amikor először magamnak próbáltam csinálni a kollégiumban, tejföllel is meglocsoltam. Később rájöttem, hogy ha a tejfölt a lábosba teszem, megmelegítem, és azzal keverem össze a tésztát úgy, hogy azonnal arra szedem ki főzés, leszűrés után, akkor még jobb, meg persze egy kicsit meg is kell sózni, aztán a tekintélyes mennyiségű sajt a tányéron kerül rá nálam is. Most már jóval nagyobb a választék tésztafélékből, szerintem a rövidebb a jobb hozzá, mert jobban bevonja a tejföl, ezért „könyökcső” (szarvacska) tésztát főztem, kettőnknek 1/3 zacskónyit; 16-17 dkg-ot.

Most annyival turbóztam csak föl, hogy felhasználtam hozzá az itthon lévő kis maradék (legfeljebb 5 dkg) húsos szalonnát, amit kicsit a lábosban megpirítottam, arra tettem egy pohár tejfölt, a továbbiakban ugyanaz. A sózásnál megkóstoltam, hogy figyelembe vegyem a szalonna sósságát is.

Azt hiszem, a hús + krumpli összeállítás még mindig a leggyakoribb menü. De sokan, akik változtatni akarnak ezen az egyhangúságon, már átesnek a ló másik oldalára, és ezt teljesen száműzni akarják az étrendből. Pedig szerintem nincs ezzel semmi baj, ha van más is az étrendben, illetve, ha nem csak zsírban sült hús és olajban sült krumpli kerül az asztalra. Én például, sok más mellett, ezt is szeretem.

Most egy nagyon egyszerű változatot választottam.

Pulykamell-szeleteket (kb. 40 dkg) zöld fűszerkeverékkel (Kräuter Salz) megszórtam, kis időre félretettem. Meghámoztam, és vékony karikára vágtam ¾ kg krumplit és félkarikára legalább 30 dkg hagymát.

Tepsit csirkezsírral kikentem, beleszórtam a krumpli felét, a hagymát, a krumpli másik felét, rétegenként megsózva. Tetejére fektettem a húsdarabokat. Két evőkanál tejjel meglocsoltam a húsokat. Lefedve tettem a sütőbe.

A hús, a krumpli és a hagyma is levet enged, ebben puhul majd meg. Amikor már közel puha volt, levettem a fedőt, erősítettem a hőfokot. Mikor elfogyott a leve, a húsokat megkentem egy kevés tejföllel, megszórtam reszelt sajttal. Még addig sütöttem, amíg a sajt ráolvadt a húsra.