àlabeck

Hogy úgy mondjam, még mindig „alkotói válságban” vagyok, már ami a főzést illeti. Vannak olyan időszakok, amikor nem nagyon van kedvem kitalálni valami érdekeset, csak éppen főzök valamit, ami gyors és egyszerű. Ilyenkor előkerül a jó öreg dinsztelt hús, mert azért abba mindig bele lehet csempészni egy kis változatosságot, pl. a hús fajtájával és formájával is, de főleg a fűszerezéssel.

Most pulykacomb-kockák sültek-párolódtak hagymás, fokhagymás alapon, egy kis szalonnával kezdve, és mivel nyár van, került bele még egy kis paprika és paradicsom is, de nem annyi, hogy pörkölt legyen, mindössze fél-fél darab, apró kockára vágva. Többször elsütöttem a levét, kevés vízzel felengedtem, a végén nem túl sok, de jó sűrű szaft maradt.

Csak egy kis tört krumpli volt hozzá, salátaként pedig feldarabolt, bazsalikommal megszórt és egy kis majonézzel összekevert paradicsom.

Még mindig vendégségben; az orosz előétel után bolgár fogás következett. A kebab sokfelé ismert, kisebb különbségekkel készítik. A Wikipédia ezt írja róla: A kebab (arab:(کباب) arab eredetű húsétel. Általában birkahúsból készül, és erősen fűszerezett. Formája lehet hosszúkás vagy gömbölyű. Általában nyársra vagy pálcikára felhúzva sütik meg, sokszor nyílt tűzön. A fűszerezett kevert darált húsból készült faszénparázson sült hosszúkás húsételt a jugoszláv utódállamokban csevapinak, kicsinyítve csevapcsicsinek (ćevapi/Ћевапи, ćevapčići/Ћевапчићи – többesszámban) hívják, Bulgáriában kabapcse. Romániában, ahol kevesebb fűszerrel, viszont szódabikarbónával készítik, mici a neve, melynek jelentése „kicsi”. Általában öt darab ujjacska méretű húst tálalnak fel egyszerre. A török neve kebap. A csevapcsicsi szokásos kiegészítője a vöröshagyma és az ajvár, Bulgáriában ljutenica.
(A ljutenicát én Padlizsánkrém bolgárosan néven szoktam hívni, hogy egyszerűbb legyen, de eredeti bolgárt recept szerint készítem.)

A húshoz egyenlő arányban kevertünk darált sertés- és marhahúst, igazibb lett volna, ha egy rész birkahús is van benne, de ez most elmaradt. Egy kiló húsba belegyúrunk egy teáskanál szódabikarbónát, kb. egy pohár vizet, két teáskanál sót és egy evőkanálnyi borsikát (csombornak is hívják, de ha már bolgár, akkor csubrica). Jó alaposan össze kell gyúrni, amíg felveszi az összes vizet, aztán hosszúkás darabokra formázni, és parázs fölött megsütni. (Lehet a konyhában, serpenyőben is, de szabad tűzön az igazi.) Adagonként sütöttük, így minden darab egészen frissen került a tányérra, és kinek-kinek ízlése szerint sültebbre vagy kevésbé.

Mi sopszka salátát csináltunk hozzá, ehhez hagymát, (hámozott) uborkát, paprikát, paradicsomot nem túl apró kockákra felvágtuk, pár kanál olajjal összekevertük, a tetejére „szirene” (bolgár, sós, fehér) sajtot reszeltünk. Ez még jobb lenne úgy, ha vastag húsú paprikát találunk, azt megsütve lehúzzuk a vékony héját, és úgy kerül a salátába. De azért így is szeretjük.

... és előételként ilyen csodálatos meglepetést készített a barátnőm. Azt mondta, arra spórolta, hogy jöjjön valaki, aki igazán tudja ezt értékelni. Hát én tudom! Egészen igazi orosz lazacikra, vagyis kaviár. Már egészen beletörődtem, hogy valószínűleg soha többé nem lesz már módom ilyet enni, így megpróbáltam minden egyes falatot kellőképpen kiélvezni.

És ráadásnak volt még egy kis orosz édesség is (конфетки) – cukorka; nem, inkább csokika.

Mivel szeretném erősen lecsökkenteni a mélyhűtőm tartalmát, úgy igyekeztem a megmaradt csirkemellet felhasználni, hogy ez a projekt is haladjon. Találtam is egy doboz zöldséges rizst, borsó, kukorica, kevés répa és gomba is volt benne. Szégyenszemre nem emlékszem, mikor készült, de kiengedés után kissé száraznak tűnt.

Ezért úgy kezdtem, hogy felaprítottam egy kis darab füstölt szalonnát, kisütöttem, arra tettem a rizst. Amikor átmelegedett, belekevertem a közben kisebb darabokra vágott csirkemellet azzal a nem túl sok mártással együtt, ami a tejfölből keletkezett. Ráöntöttem egy fél pohár vizet, kevergettem, aztán úgy láttam, hogy még egy fél pohárnyit elbír. Közben megkóstoltam, kissé sótlan volt, és mivel a túl fehér színével sem voltam kibékülve (férjem is szóvá tette, hogy túl színtelen), egy kiskanál sós paprikakrémet kevertem bele, így sóztam meg. Persze azért nem lett piros (ha annyit teszek bele, biztosan elsózom), de egy kicsit kellemesebb színű igen. Az íze is jó volt.

Szívesen nézegetek-olvasgatok régi könyveket (újakat is), az ilyeneket különösen. Sokat meg lehet tudni arról a korról, pusztán abból, hogy milyen háztartás-vezetési és főzési tanácsokat adtak az akkori háziasszonyoknak. Ez a füzetke „Az újság” című újság ingyenes mellékleteként jutott el a háztartásokba, bár kiadási évszám nincs rajta, az egyik benne lévő hirdetésből lehet tudni, hogy az 1930-as évek vége felé készült – hirdetés van benne jócskán.

Van benne sok érdekes, sok, ma már megmosolyogtató dolog is, de van, ami mindig aktuális. Befőzéssel kezdődik, aztán gyümölcsös és zöldséges receptek, fogyókúrák. Ezután áttér a takarítás, folttisztítás, asztalterítés fontos kérdéseire. A következő fejezetben a napi munkabeosztásról esik szó, attól függően, hogy hány alkalmazott van a háznál. Olyan lehetőség nem kerül szóba, hogy netán egy sincs. A főzés, vendéglátás, vásárlás, pénzbeosztás és még egy kis test- és szépségápolás is ehhez a fejezethez tartozik.

Egy kis részlet: ... Ma csak az a jó háziasszony, aki a legkevesebből, rövid idő alatt, kevés pénzből, kevés fáradsággal tud rendes háztartást, kitűnő konyhát vezetni. ... A frissen készült ételnek megvan mindig az a hatása, hogy szívesen fogyasztják. Az étrendek legyenek nagyon is változatosak és könnyen emészthetők. A túlzottan zsíros, nehéz ételek elfogyasztása rendszerint kedvezőtlen következményekkel jár az egészségre nézve, tehát ügyelnünk kell arra, hogy ne csak táplálkozzunk, hanem egészségünkre is ügyeljünk. ... Természetesen, mint minden egyébhez, ehhez is türelem kell.

Hát nem remek?