àlabeck

Vendégem volt ebédre, és bár nem voltam biztos abban, hogy szereti a spárgát, mégis azt akartam főzni, részben azért, mert azt már előbb megvettem, másrészt pedig meg akartam mutatni neki, hogy az jó. A legbiztosabbnak az tűnt, ha a tavaly nálunk bevált módon készítem. Mégis egy kicsit más lett. (Most, hogy visszanéztem, látom, hogy tavaly egy hónappal később volt a „spárgadömping”. Érdekes, talán az időjárás okozza?)

Megtisztítottam a fél kiló spárgát, vagyis levágtam a végeket, és lehámoztam azt a részét, ahol túl rostos volt. Minden darabot négy részre vágtam. 40 dkg krumplit meghámoztam, kockára vágtam. Együtt tettem a kettőt lábosba, ráöntöttem 2 dl tejszínt, megsóztam, és éppen csak annyira főztem puhára, hogy bele lehetett szúrni egy hegyes villát.

Csirkecombokat enyhén megfűszereztem; só, fokhagymapor, majoránna keverékével, tepsiben, fedő alatt megpuhítottam. (Elég sok levet engedett, azt leöntöttem, eltettem a fagyasztóba, jó lesz majd valamihez.)

Idáig csináltam meg az ebédet előző este. Aztán egymás mellett, de külön tálban a sütőbe tettem a csirkecombot és a spárgás-krumplis keveréket, addig sütöttem, amíg a hús bőre ropogós lett, a köret pedig szaftos maradt. Akár főzeléknek is nevezhetném. A krumpli is átvette kissé a spárga ízét, nem hiányzott hozzá semmilyen fűszer, pont így volt jó.

Kedves vendégemtől, Julitól való ez a recept és fotó is, és mint már máskor is, most is igazi finomsággal örvendeztetett meg.

Hozzávalók a tésztához:

5 db tojás, 5 evőkanál kristálycukor, 5 evőkanál liszt, sütőpor.

Ebből piskótát sütök, ha kisült, forró konyharuhán feltekerem. Ha kihűlt, megkenem baracklekvárral, de nekem szeder volt, azzal is finom, csak megszínesíti.

Egy tekercset kaptam így, amit vékonyan felszeleteltem. Kibéleltem vele egy kerek salátástálat. Előtte a tálat kibéleltem folpackkal, hogy könnyű legyen kiborítani a végén. És néhány darabot meghagytam befedni a legvégén a tejszínhabot.

A krém hozzávalói:

fél liter Hulala (növényi) tejszín (lehet más is, de ez a legjobb hozzá), 1 tasak étkezési zselatin (a kisebb csomagos vagy a nagy csomagos fele), 2 evőkanál konyak, de anélkül is finom, 15 dkg porcukor, 1,5 dl víz, különböző gyümölcsök.

Mivel nem akartam venni, és volt itthon trópusi gyümölcskeverék konzervem, én azt tettem bele.

A zselatint a 1,5 dl vízzel felforraltam, hagytam kihűlni. A tejszínt felvertem jó keményre, hozzáadtam a porcukrot, a konyakot, a gyümölcsöket jól lecsepegtettem, úgy adtam hozzá, végül a zselatint óvatosan hozzákevertem. Nem hagytam megdermedni, lassan öntöttem a piskótával kibélelt tálba. A tetejét a maradék piskótával befedtem. Kb. egy napig hűtőben kell hagyni, de én leegyszerűsítettem,mert nem tudtunk várni és bő fél órára beraktam a fagyasztóba – hogy ne fagyjon meg, de jól hűljön át az egész – utána már elég volt pár óra a hűtőben.

Ha jól kihűl, ki lehet borítani, és lehet bármivel díszíteni. Itt én nem díszítettem, de öten egy evésre meg is ettük :)

Jó étvágyat hozzá, nagyon finom, és nekem túl egyszerű is!

Megpróbáltam alaposabban utánanézni, honnan is ered ez a étel, illetve az elnevezése. Nem volt nagyon könnyű, a szakácskönyveimben nem is szerepel, a recept sem. (A kereső azt javasolja, hogy inkább Stroganoff néven keressem, angolszász, illetve frankofon átírásban valóban így szokás, de szerintem magyarul fonetikusan átírjuk a cirill betűket, semmi gond nincs a kiejtésével sem, tehát maradok a „v” végződésnél.)

Végül találtam egy cikket, annak a lényegét próbálom most röviden elmesélni. Maga a Sztroganov család, amelyről a nevet eredeztetik, a XV. század óta ismert, egy orosz kereskedőcsalád volt, később, a XVI. században nemességet kaptak, miközben hatalmas vagyonuk folyamatosan nőtt.

De nekünk a lényeg az étel. Ennek eredetéről kétféle legenda ismert. Az egyik szerint valamelyik gróf, aki egyébként nagy ínyenc volt, öregségére elvesztette a fogait, ezért hiába alkalmazta egyik kiváló francia szakácsot a másik után, nem tudta élvezni az ételt, de az okot nem akarta bevallani, inkább a szakácsokat cserélgette, mígnem egyikük, bizonyos André Dupont, aki valószínűleg rájött a gróf titkára, kitalálta, hogy apró darabokra vágja a kiváló, lágy bélszínt, megkönnyítve a rágást.

A másik történet Alekszandr Grigorjevics grófról szól, a XIX. századból, aki maga is nagyon szeretett enni, és Odesszában bárkit szívesen látott az asztalánál, aki kicsit is művelt és jól öltözött volt. A szakácsai úgy gondolták, hogy mégis csak túlzás bélszínnel (és más drága húsokkal jóllakatni az egész várost, ezért takarékosságból találták ki, hogy a húst csíkokra vágják és sűrű szósszal készítik.

És még van egy lokál-, pontosabban gasztropatrióta változat is, amely szerint francia szakácsoknak és grófoknak nincs köze ehhez, hanem az északon szokásos fagyott hús feldolgozási módja szerint készül, ahogy vékony szeletkéket gyalulnak le a húsból (строгать [sztrogaty] = gyalulni).

Ami biztos, hogy 1861-ben jelent meg egy szakácskönyv, amelyben háromezer recept között szerepel „marhahús Sztroganov módra”. Ez biztosan segített az elterjedésében, bár az elkészítés módja azóta kissé változott. Szerte a világon ismerik, bár mindenhol kicsit másképp. És már nagyon régóta Oroszországban is boeuf Stroganoff, vagyis бефстроганов a neve.

Most én pulykacombból főztem, és az összes bővítménnyel, amit itt-ott kitaláltak hozzá, tehát volt benne gomba is, uborka is.

Először minden hozzávalót feldaraboltam: 60 dkg húst, fél kiló gombát, két fej hagymát, 3 db sós-vizes uborkát (ezt apróbbra, mint a többit). A húst hosszúkás csíkokra szokás vágni, mint a tokányt vagy a resztelt májat, ez a pulykacombból nem sikerült tökéletesen.

Fontos, hogy – mondjuk – éppen ellenkezőleg készül, mint a pörkölt, vagyis nem akarjuk szétfőzni a hagymát, ezért a legbiztosabb, ha külön-külön kezdjük sütni az egyes összetevőket. Legelőször a hagymát olajon megpirítottam, de persze nem égettre, csak világosra. Másik serpenyőben a gombát, só nélkül, a végén elsütve az összes levét, akkor a hagymához tettem. Ezután a hús következett, szintén kevés olajon, de mivel ez sajnos nem bélszín, tehát egy kis sütés nem elég neki, hogy megpuhuljon, megsóztam, kis időre lefedtem, és amikor már puha volt, sütöttem készre.

A hagyma-gomba keverékhez tettem az uborkát, egy evőkanál paradicsompürét, teáskanál mustárt, megszórtam egy csapott evőkanál liszttel, azt is megpirítottam, majd felengedtem két deci tejszínnel és egy deci tejföllel. Ahogy gyöngyözni kezdett, beletettem a húst. Éppen csak felforrt, egy kóstolás, akkor tettem bele még egy kanállal az uborka levéből is, ez sózta is, pikánsabbá is tette, aztán kész.

Sokféle köret illik hozzá, krumplipüré, rizs, hajdinakása (ez a legoroszosabb), tészta, de sült krumplival is szokták. Én a csak kanállal szaggatott fajta lusta krokettet, vagy sütőporos krumplifánkot választottam.

Ezt az ajándékot kaptam ma Cukroskatától, a XXV. VKF-fel kapcsolatos, közjegyző jelenlétében :) megtartott sorsolás eredményeképpen.

Még egyszer köszönöm!

Biztos, hogy ezzel sokkal vidámabban fogom törni a krumplit, talán gyakrabban is lesz az étlapunkon püré ...

Most egy igazán gyorsat akartam, és ehhez volt a fagyasztóban kész, főtt penne. És volt két kis csinos cukkini is a hűtőben. Csirkemell gyakorlatilag mindig van benne, ez éppen olyan apróhús volt, ami szeletek vágásakor keletkezik a leeső darabokból.

A hússal kezdtem, kicsit befűszereztem, forró serpenyőbe tettem, ez igazán pár perc alatt megpuhul, először kérge sül, aztán enged egy kevés levet, akkor tovább kevergettem, és a végén picit megpirítottam. Utána következett a cukkini, amit hosszában négybe, aztán keresztben darabokra vágtam, nem sóztam, hogy ne puhuljon, csak piruljon. Azt is kivettem, és egy nagy fej hagymát sütöttem még hozzá, amit nagyobbacska darabokra vágtam. Ehhez visszatettem a serpenyőbe a húst és cukkinit is, összesütöttem, ekkor meg is sóztam, persze csak kóstolás után, hogy figyelembe vegyem a húson lévő fűszert is.

Ez egy jól bevált összeállítás, de nem mindegy, hogy szaftosabbra, pároltabban, esetleg lecsósabban. Azonos alapanyagokból is elérhető változatos íz, mert a sült más ízű, mint a párolt, és az sem mindegy, hogy együtt vagy külön-külön sül.