àlabeck

Kis kitérő után végre gyönyörűen süt a nap, itt-ott már a levegőben is érezni a tavasz illatát.
Néha szomorúan veszem tudomásul, hogy milyen gyorsan múlik az idő – most volt még csak karácsony, szilveszter, mégis vártam már a tavaszt, a szép időt, és íme, itt van március 1-je, a tavasz kezdete.
A bolgárok és más balkáni népek ilyenkor martenicát tűznek a ruhájukra, aggatnak a fákra, megajándékozzák vele egymást. Én is azt teszem, legalább így, jelképesen.

A képeket itt kerestem és találtam.

Ez pedig a nálunk leggyakrabban készülő levesféleség, a mindent bele, ill. gezemiceleves. Többnyire valamilyen csirkecsont az alapja, most a „csirkecomb farrésszel”-ként vásárolt, az utóbbi időben divatos bontási módból keletkezett csirkerészből lefaragott farrész. Ezen még egy kevéske hús is található, több, mint például a kicsontozásból visszamaradt combcsonton.

Mint máskor is, az ilyen levesekhez egy uralkodó zöldségfélét főzök, amiből a legtöbb van benne, a szokásos répák pedig kiegészítik az ízét, mert én szeretem, ha elég vegyes.

Ha – mint most is – fagyasztott hozzávalókból készül, akkor nem szoktam zsiradékon előpirítani őket, hiszen ezek már kissé főttek, blansírozva vannak. Ehelyett természetesen benne van a lé, amiben a csont fő, maga a csont is, meg még valamilyen további ízesítő. Ez rosszabb esetben lehet leveskocka is, én olyan nagyon nem irtózom tőle, amikor nem csak abból van a leves, de ha mód van rá, inkább valami mást használok. Ez a más például az a lé, amit le szoktam önteni, amikor csirkecombokat sütök. Ezek – mivel sajnos nálam nem kapirgálnak a csirkék az erkélyen, ezért csak vásárolom – sülés közben túl sok levet engednek. Régebben mindig megpróbáltam elsütni ezt, így gyakran annyira puhák lettek, hogy szétestek. Aztán végre eszembe jutott, hogy ha leöntöm róla a jó fűszeres levet, akkor az dupla haszon. Lesz egy jó ízes levesalapom, és éppen jól megsülnek a húsok. Az íze is változatos, hiszen a sült húst nem mindig egyformán fűszerezem. Ezt a levet először lehűtöm, akkor leszedem róla a zsírt, hiszen a csirkecombból az is kisül, aztán dobozokba osztva elteszem a fagyasztóba, és felhasználom a soros leveshez.

Most zöldhüvelyű bab volt a leves fő összetevője. Sűrítés nem volt benne, nem is hiányzott. A főzés végén most is, mint mindig, szórtam rá petrezselymet, lestyánt és medvehagymát, amit szintén aprítva a szezonja idején betároltam a mélyhűtőbe.

A következő levesünkhöz karajcsontot főztem meg, ez ritkábban fordul elő nálunk, mint a csirkecsont (ahogy ma hallottam az ár-előrejelzéseket, lehet, hogy ez változni fog), de nemrég vettem egy szép darab karajt, és miután kicsontoztam, fölszeleteltem, ezekből a csontokból is leves lett. Ezúttal karfiol játszotta a főszerepet, de mivel volt egy kevés gombaláb is félretéve, azt is beleraktam. Aztán eszembe jutott, hogy még gombalé is akad – amit szintén lustaságból, türelmetlenségből leöntöttem sütés közben –, tehát a csirkelé mellé azt is belefőztem. Tetemes mennyiségű medvehagymával megszórva, igazán gazdag ízű leves készült.

Azt azért bevallom, hogy ezeket a leveseket nem éppen egymás utáni napokon főztem, de talán gyakrabban, mint máskor. Részben a hideg, barátságtalan időben jólesik „egy meleg kanál”, másrészt meg így a legkönnyebben tudok előállítani egy kímélősnek, talán még fogyósnak is mondható hús–zöldség összetételű ételt, ami jóízű és még jól is lakom vele.

A múltkor jó nagy bevásárlást csaptunk, vettünk egy csomó zöldségfélét. Valahogy ami a szemünk elé került ebből is, abból is szép, friss, azt megvettük, gondoltuk, hogy majd csak kitalálok valamit, mi legyen belőle. Így is történt, jó sok napra megvolt a főzni- és ennivaló.

Az egyik egy jó nagy kínai kel volt. Gondoltam főzelékre is belőle, de végül leves mellett döntöttem, virsli is volt itthon, viszonylag régen is főztem ilyet, tehát minden adott volt a frankfurti leveshez. Először lebontottam róla a nagyobb leveleket, megmostam, és – ahogy máskor is – kivágtam belőle a közepén lévő vastag részeket. Ezeket más felhasználásra szántam. A megmarad zöld leveleket keresztben kb. ujjnyi csíkokra vágtam. Megtisztítottam, felkockáztam két-két darab sárga- és fehérrépát, és föltettem főzni, nem nagyon sok vízben, amihez egy kisebb adag füstölt levet kevertem.

(A füstölt lé most egy füstölt marhanyelv főzéséből maradt, amit már borzasztó régen nem ettem, és mindig szerettem, most egy akcióban megajándékoztam magam vele. Nagyon sós volt, több váltott vízben áztattam főzés előtt is, majd váltott vizekben főztem is, ezért csak részben használtam belőle a leendő leveshez.)

Fűszereztem borsikával, kevés őrölt köménnyel. Belekarikáztam a feltétlenül szükséges frankfurti virslit. A sűrítést megpróbáltam diétásabban megoldani, ezért egy evőkanál darált zabpelyhet elkevertem kb. két kanál kefirrel, megszíneztem pirospaprikával, és óvatosan – először a forró léből kimerve, a kefires habaráshoz keverve – belefőztem a levesbe.

Szeretjük ezt a levest, ebben a kissé könnyített formában is nagyon jó volt.

Sokak számára nem teljes egy ebéd leves nélkül, és szakértők is azt mondják, hogy ez így egészséges. Nálunk mégsincs mindennap leves, valahogy úgy alakult ki, hogy amikor éppen levest főzök, akkor az az ebéd. Persze ezért többnyire olyanokat csinálok, ami mindenfélét tartalmaz. Valami húsfélét, zöldséget, és – a műfajától függően – sűrítést és levesbetétet is, tehát minden tápanyagcsoport benne van egy tányér levesben.

És amikor éppen csökkenteni akarom a szénhidrát-fogyasztást, akkor kispórolom az ilyenfajta sűrítést, és nem teszek bele tésztafélét, nokedlit, ilyesmit sem. Így is lehet jó.

Mostanában főztem egy igazi húslevest, az „igazi” nálam a marhahúslevest jelenti, bár szeretem tyúkból, csirkéből is. Marhaoldalasból és lábszárból főztem, jó sok zöldséggel. A szokásos: sárgarépa, fehérrépa, zeller, hagyma, fokhagyma, kelkáposzta, de vettem még hozzá pár darab barna csiperke gombát és nagyobbacska kelbimbót is. Nálunk nem szokott gond lenni, hogy mi legyen a levesben főtt zöldséggel; egyszerűen megesszük. Leszűrve szoktam tálalni, külön-külön a húst, a zöldséget, és mindenki szedeget magának, amennyi jólesik. Egy ilyen levest nem egy napra főzök, két személyre annyival nem is érdemes kezdeni, de nagyon szívesen megesszük többször is.

Egyetlen dolog jutott most eszembe, ami nem egészen a szokásos; egy olyan levesbetét, amit már évek óta nem csináltam, tulajdonképpen nem is tudom, miért. És ez szinte egészen szénhidrátmentes, tehát itt az ideje, a recept pedig – mint mindig – könnyű, gyors, egyszerű.

Tojáskocsonya húslevesbe

Két tojást kézi habverő segítségével összekevertem két deci tejjel (tehát tojásonként 1 dl tej), egy mokkáskanál sóval. Egy vajjal kikent jénai tálkába öntöttem, és a mikróban alacsony fokozaton kb. egy percig melegítettem, pontosabban addig, amíg megszilárdul, de semmiképpen se süljön, ahogy a neve is mutatja, legyen kocsonyás, kicsit „rezgős” állagú. Kockára vágva tálaltam a tányérokba, rámertem a levest.
Eredetileg a receptje vízfürdő fölött főzést ír, vagyis az edényt, amibe beleöntöttük, egy nagyobb lábosra fektetjük, amiben víz forr. Én most úgy gondoltam, a mikróban sem ég meg, nem fő túl, kipróbáltam, bevált.

Ez aztán egy annyira egyszerű étel volt, hogy még én magam is csodálkoztam, hogy mennyire finom. Igazán sokszor főztem – és írtam is – gombás ételt, hiszen nagyon szeretem a gombát. Azt is szeretem benne, hogy sokféleképpen tudom használni; köret is lehet, hús helyett is jó néha, főétel vagy csak falatka, meg még ilyen-olyan saláta is. A gomba-csirkemell összeállítás pedig nálam az egyik leggyakoribb, nagyon jó, és nem utolsósorban gyorsan el is készül.

Most a szokott módon felszeletelt – lapjában kettévágott – csirkemell-filéket megfűszereztem, nem túlzottan, hogy a fűszer ne nyomja el a többi alkotórész ízét.

Kis időre félretettem, közben a jól megmosott kicsi gombákat kevés olajon megpirítottam. Addig sütöttem, míg semmi leve nem maradt, akkor sóztam meg, majd tovább pirítottam, míg színesedni is kezdett.
Ezután mindkét oldalukon 2-3 perc alatt megsütöttem a hússzeleteket, egymás mellé fektettem egy jénai tálra.
Egyenként a tetejükre halmoztam a gombát, mint a Dubarry-szeletnél, de nem öntöttem rá semmiféle mártást, ehelyett mindegyikre fektettem egy szelet sajtot. (Jó, ízes sajt, ez még mindig a pár hónapja beszerzett Gruyère – áldom a fagyasztó feltalálóját – de bármilyen jóízű sajt is jó lenne hozzá.)

Sütőben, 200°-on sütöttem, míg ráolvadt, kicsit megpirult a sajt. Lehetett volna hozzá köretet is csinálni, például el tudnék képzelni egy kis krumplipürét vagy zöldségköretet is, de ehelyett most nem volt semmi más, a gombával együtt teljes értékű ételnek tekintettük, máskor is szoktam a gombát köretként készíteni. És teljes mértékben jóllaktunk vele. De persze a sajt meglehetősen tápláló és laktató is, de ez a mennyiség még nem vészes, és megéri, hiszen olyan jó!