Íme ismét egy mód, hogyan lehet szuper étellé tenni a száraznak találtatott grill (vagy sült) csirkemellet. És – nem mellesleg – újabb felhasználási lehetőség a készen kapható pirított hagymához. Így rendkívül gyors, akár vacsorára is megfelelő ételt csináltam, ami ráadásul, tudtommal, egészséges is.

A brokkolit szétszedtem, a rózsákat sós vízben kb. 5 percig főztem. (Már egy előző alkalommal kitaláltam, hogy a torzsákat, szárakat nem teszem az ilyen ételbe, de persze ki sem dobom. Együtt a rózsákkal főzöm, de aztán külön veszem, és félreteszem a fagyasztóba, majd máskor egy „gezemice” levesbe kitűnő lesz/volt.

A – már megsült (vagy akár főtt) – csirkemellet kis kockákra vágtam. Ezt egy jénai tálban összekevertem a brokkolival. Ráöntöttem egy egész tojással elkevert pohár tejfölt, kicsit átforgattam, hogy mindenhova jusson.

A tetejére szórtam a kész pirított hagymát, egy fél pohárnyit, ami a „hagymás rántott hús” után maradt. A sütőben kb. 170 fokon jól átmelegítettem, míg az öntet kissé megszilárdult.

Régen írtam az alma slafrokban, tehát pongyolában történetéről, de azóta is rendszeresen sütök ilyet, hiszen nagyon szeretem. Hullott almát kapok, vagy kicsit már régi az otthon lévő alma, azonnal ez jut eszembe, ha véletlenül nagyon sok van, csak akkor az üvegbe elrakás is.

Lehetne ezekből almás pite, almaleves vagy egyszerűen kompót is, de ezek nem a kedvenceim, tehát hátrébb állnak a sorban. (Sajnos a kompótról mindig az jut eszembe, hogy gyerekkoromban szinte kötelezően mindig azt kaptam, ha beteg voltam, bármi is volt a baj.)

Most meg valahogy túróval akartam az almát kombinálni, ezt valahogy elképzeltem, aztán kerestem valami receptet, ami hasonlít az elképzelésemhez. Meg is találtam:

3 tojást habosra kevertem 4 evőkanálnyi barna cukorral, csipet sóval. Aztán belekevertem 20 dkg összetört túrót, egy teáskanál fahéjat és lassanként 9 dkg lisztet. Végül – már nem géppel, hanem kanállal kevertem hozzá három, darabkákra vagdalt almát.

Serpenyőben, nem túl sok zsiradékon – most először próbáltam ki a kókuszzsírt, bevált – kanállal adagolva, kis lepénykékké szétterítve sütöttem meg mindkét oldalukon a palacsintákat, bliniket vagy minek is nevezzem.

Frissen-melegen a legjobb, kipróbáltuk kétféle lekvárral is; narancs- és cseresznyeszilvával, de önmagában is, meg még fahéjas cukorral, mint ahogy a túró nélküli, klasszikus változatot szoktam. Aztán persze a maradékot hidegen is. Aztán már nem maradt több...

Mindenkinek kellemes ünnepeket kívánok!

Kedves nyuszit, jó ételeket, jó hangulatot, szerető családot az asztalhoz, jó barátokat is a nagyon jó hangulathoz.

Én is várom a családomat ebéddel és nem valami komoly, csak vicces ajándékkal – ami inkább csak egy kis emlék.
(Párom meg is jegyezte, hogy milyen dolog, ha egy komoly háziasszony ilyen csöppet sem komoly dolgokkal foglalkozik. Én meg mondtam, hogy talán nem én vagyok az üzletember a „Kis herceg”-ből, nem vagyok annyira komoly ember.)

Ezt nem éppen most sütöttem, de nem késő megosztani, hiszen annyira egyszerű, hogy ha valakinek még nem volt ideje elkészíteni valami apróságot – esetleg a locsolóknak is – még beleférhet a mai nap programjába.

A nem annyira fiatalok biztosan emlékeznek, amikor igen olcsón és mindenhol lehetett venni orosz tejkonzervet. Most már egyáltalán nem túl olcsó, nincs is mindenütt, de az orosz „Arbat” boltokban mindig van, és teljesen hasonló, ugyanakkora konzerv kapható az Aldiban is.

A recept 12 nagyobb vagy – ahogy én csináltam – 24 mini muffinhoz:

2 tojást habosra kevertem 10 dkg tejföllel és egy doboz (400 g) tejkonzervvel. Hozzákevertem 20 dkg, 1 teáskanál sütőporral elkevert lisztet.

Ízlés szerint lehet beletenni ízesítőket, pl. kakaót, csokireszeléket, mazsolát, kókuszt stb. Nekem éppen olyan szerencsém volt, hogy ajándékba kaptam egy kakaós tejkonzervet, tehát abból sütöttem, semmi egyebet nem tettem bele.

Szétadagoltam a muffinforma mélyedéseibe, a tetejüket csokoládés tortadarával szórtam meg, inkább a látvány, mint az íze kedvéért.

Én szilikonos formában sütöttem, de azért ecset segítségével egy kevés olajjal kikentem a biztonság kedvéért, így a 190 fokos, kb. 25 percnyi sütés után könnyedén kipotyogtak a formából.

Egy finom tea – vagy akár kávé, ha jobban szeretik – kíséretében kiváló délutáni, vendégváró sütemény.

És legalább valamire használtam a maradék fonalak feldolgozása, de főleg kellemes időtöltés és a kezeim elfoglalása céljából (okából) készült kis poháralátéteket.

Ez a legutóbbi kézimunka „dilim” azzal kezdődött, hogy már kicsit túl sok volt az apró vacakok – poháralátétek, virágok, ilyesmik – horgolásából, éreztem, itt az ideje kicsit váltani. Például befejezni a kamra/spájz díszítő csíkjait, hiszen még csak az egyik felére raktam. (Később majd azokat is megmutatom.)

Minták keresgélése közben sokszor találkoztam a „redwork” technikával és mintákkal (erről magyarul itt lehet bővebben olvasni). Egyre jobban megtetszettek a kedves, egyszerű rajzok, többnyire száröltéses hímzéssel. Már csak az volt a kérdés, hogy mire tudnám használni...

És végül azt találtam ki, hogy a hűtőszekrényre teszek ilyen képecskéket, mintegy hűtőmágnesként. Hasonló céllal már csináltam régebben horgolt, illetve varrott virágot, mindezt csak azért, hogy a szobában lévő konyhában szelídítsem azt a nagy fehér felületet. Eredetileg további ilyeneket akartam, de most más lett a tervem.

Sokféle hasonlót láttam, amiben hónapokhoz, évszakokhoz, napokhoz kapcsolódó rajzocskák voltak, most egy helyes kislányt választottam a napokkal, illetve a napi tennivalókkal.

A minták méretét egységesítettem, aztán egyszerűen kinyomtattam, a napokat magyarul átírtam, de a másik feliratot szándékosan meghagytam angolul, hogy látsszon az eredet. Utána indigóval másoltam a már kiszabott anyagra. Ezután már csak hímezni kellett, végül mágnest ragasztottam rá.