Tudom, szakértőktől hallottam, hogy nem jó a sajtot fagyasztani. De ha van egy finom, ráadásul drága sajtom, és addig spórolok vele, hogy már félek, hogy nem érik tovább, hanem megromlik, mégis inkább beteszem a fagyasztóba. Kipróbáltam már többször, úgy is finom marad, csak kicsit morzsálódós lesz. Így tehát reszelni még bőven jó, sőt, előfordul, hogy megreszelve fagyasztom, az is bevált.
Ez történt most is. Volt egy darab Gruyère sajtom (nem reszelve), és véletlenül találtam egy éppen ahhoz való receptet egy 2004-es, Mesterkukta nevű lapban. Náluk nagyon szép, szögletes – a leírás szerint pont 8×4 cm – stanglinak nevezett, töltött kekszek, köménnyel díszítve. A leírás már nem ennyire tökéletes, de ki lehet találni, ami nem stimmel. Nálam mégsem sikerült annyira szépre, de finom, ezért meg akarom őrizni a receptet.
A tésztához 10 dkg lisztet, 7 dkg puha vajat, 6 dkg reszelt Gruyère sajtot összegyúrtam egy tojás sárgájával, ½ evőkanál tejföllel, mokkáskanál sóval, borssal, szerecsendióval.
Hűtőben félórás lehűtés után ebből kellett volna kivágni 12 db téglalapot.
Ehelyett én még hűtés előtt egy kb. 6 cm átmérőjű hengert formáltam belőle, amiből utána ~5 mm-es korongokat vágtam. Sütőpapírra téve mindegyiket megkentem tejszínnel. A felére pedig a kömény helyett – mivel én azt nem szeretem – lenmagot szórtam.
Előmelegített sütőben, 180 fokon aranybarnára sütöttem. Az én sütőmben ez kb. 20 perc volt.
Közben a töltelékhez összekevertem 15 dkg reszelt Gruyère sajtot egy tojás sárgájával, 1 dl tejszínnel, borssal, szerecsendióval és egy csokor apróra vágott snidlinggel. Sót nem tettem bele, elég sós lett a sajttól. Ezt is a hűtőbe tettem, annyi időre, amíg a sütőből kivett tésztakörök is kihűltek.
Aztán a tölteléket elosztottam a nem megszórt darabokon, rátettem a magos darabokat. Így tettem vissza a sütőbe. A recept szerint annyi időre, amíg a sajt kicsit megolvad. Hát … nekem szinte azonnal megolvadt, és egy része szétfolyt a korongok körül. Így gyorsan kivettem, hagytam kézmelegre lehűlni, majd késsel megpróbáltam a kifolyt tölteléket rákenni a kekszek szélére. Így már kinéztek valahogy, ha nem is olyan szépen, mint a folyóirat képén. Majd megpróbálok valamit kitalálni, hogy ha máskor is sütök ilyet, hogy oldjam meg ezt a gondot.
Viszont nagyon finom lett. Egyet – a végekből készültet, ami egy csöppet sem volt szép – megkóstoltunk még kissé melegen. Úgy sem volt rossz, de mikor kihűlt, és rendesen összetapadtak a korongok a krémtől, nagyszerű lett. És mivel „takarékoskodtunk” vele, tudom, hogy másnap és harmadnap is nagyon jó. (Ugyanúgy, mint a linzerkarika, csak éppen nem édes.) Most éppen reggelire ettem, szendvicsként. Persze biztosan más sajtból is jó, a lényeg, hogy jóízű legyen az a sajt.
Utolsó kommentek