Ha jól meggondolom, nem sok előnye van, ha az ember már nem igazán fiatal. Ami esetleg érdekes lehet benne, hogy emlékezgetünk sok régi dologra, és – én mindenképpen – próbálunk benne valami vidámat találni, és ezzel jól elszórakoztatjuk magunkat.

Már egy jó ideje divatba jöttek a borsőrlők. Annyiféle van, hogy elképzelni sem lehet, még az egyszerűbbnek mondható fajtákon belül is. És akkor még vannak a szándékosan bolondos figuráknak kialakítottak, amilyenekből sokat lehetett látni a tévében, a guruló büfés, pirítóssütős kocsis szakácsnál. Kicsik, nagyok, mindenféle játékos formák.

Gyerekkoromban természetesen volt otthon borsőrlő, használtuk is rendszeresen. A képen láthatók közül a kis hordó formájú még a nagymamámé volt. Nem csak a konyhában, főzésnél használta, családi ebédnél ugyanúgy az asztalra került, mint a só- és paprikatartó. (Nagyapám kóstolás nélkül először mindig sózta, paprikázta, borsozta az ételt.)

A világos színű már újabb, valamikor a párommal közös életünk elejéről származik – az sem tegnap volt – csak hogy legyen egy új is.

A harmadik, a kis szögletes pedig csak az érdekesség kedvéért van, mondjuk a gyűjteményhez tartozik. Ezt nem szoktam használni.

A másik kettőt pedig úgy használom, hogy egyiket borshoz, a másikat szegfűszeghez, bár nem nagyon gyakran. Ugyanis van még olyanom is, amit borssal együtt árulnak, őrlőfejes üvegben, többféle borssal is.

Sikerült valahol Németországban lefényképezni – ha nem is tökéletes a kép – darálókkal teli kirakatokat. Az egyik egy jó nevű edénybolt kínálatából, a másik pedig fűszerbolt volt. És ez csak egy kis része volt a különféle üzletekben található választéknak.

Mozsár is van szép számmal, aki nem akarja darálni, törheti mozsárban is a fűszereket. Nálunk csak nagyobb porcelánmozsár volt annak idején, abban pl. cukrot törtünk. Gondolom, ez fiataloknak nem feltétlenül érthető, akkoriban főleg kockacukor volt otthon, sem kristály-, sem por-. Így süteményhez a mozsárban megtörtük a kockacukrot, úgy használtuk fel. Ha pontos akarok lenni: nagymamám sütött vele, de a törés már kicsi koromban rám volt bízva.

Később valaki föltalálta, hogy már őrölve is lehetett venni borsot az üzletben. Bizony ez nagy dolog volt, ahogy mondták, ez nagyon megkönnyítette a háziasszony, de dolgozó nő munkáját. Aztán már egyre több fűszert árultak őrült változatban is, én következőként a köményre emlékszem, aztán még jött a szerecsendió, gyömbér és ki tudja, még mi is. Örültünk, használtuk, aztán szép lassan visszatértünk a házi, friss daráláshoz, reszeléshez, töréshez, sokan még a sót is darálják. Ezzel együtt kultusza lett a darálóknak, persze, hogy mégse fáradjunk el nagyon, van belőle elektromos is. Erről is megoszlanak a vélemények, lehet, hogy a fűszer aromája veszít vele, hiszen melegszik.
(Én még arra is emlékszem, hogy sokan az elektromos kávédarálóról is hasonló véleménnyel voltak, ragaszkodtak a kézzel darált kávé aromájához, persze friss pörkölés után. De ez már túl sok „beszéd” lenne mára.)