Valaki nemrégen azt mondta (írta) nekem, hogy az olvasóimat nem érdekli, ha nekem valami személyes gondom, bajom van, kizárólag az, hogy a blogon találjanak ötleteket a főzéshez, ahogy azt megszokták nálam.

De van az úgy néha, hogy nem megy. Volt olyan időszak, amíg nem az volt a fő gondolatom, hogy változatos legyen a főzés, bár ez igazán a mániáim közé tartozik. Szerencsére a – bár nem igazán, de talán mégis, és egyelőre a nyár helyett – kezdődő tavasz kisegített a szezonális zöldségfélékkel, például a spárga és az újkrumpli megunhatatlan párost alkot.

Ezért ez többször is szerepelt, például a kertben, tárcsán sütve is. Ha a csirkemell helyett sertéstarját sütök, a zöld spárgát pedig fehérre cserélem, máris másféle az étel. Nagyon fontos ilyenkor, hogy a tárcsára pakolás, tehát a sütés sorrendje megváltozik. A sertéshús nehezebben, lassabban sül, tehát azzal kezdem, és mivel a tarja nem száraz hús, elég éppen csak kizsírozni a tárcsát. Aztán amikor már majdnem jó, szélére húzom, ekkor jön a közepére, a húsból kisült zsírba a krumpli. És még később a spárga. Előfordult, hogy közben egy-egy húst már jónak találtam, akkor azt kivettem, ne süljön túl, és a végén egy percre visszatettem átmelegedni.

Ez alkalommal sikerült olyan szép húst venni, amilyet mindig is szeretnék, amikor tarjasütésre szánom magam. Kis átmérőjű volt, alig-alig látható zsírral, viszont szépen, márványosan átszőve vele. Sikerült is úgy puhára sütni, hogy nem volt éppen szétesős – a frissen sült hús nem is szokott – mégis vajpuhának éreztük. Ehhez semmi különleges pácot nem használtam, csak este megszórtam só, bors, fokhagymapor, hagymapor, majoránna keverékkel, szárazon, úgy tettem a hűtőbe a másnapi sütésig.

Aztán már csak a tányéron szórtam meg frissen vágott petrezselyemmel - ez most így lett petrezselymes krumpli.

Jó dolog a kertben sütni-főzni, jó dolog a nyár – de hol van?