Már vagy két hete, hogy ezt főztem, de nem voltam biztos benne, hogy érdemes leírni, mert már írtam – nem töltött, hanem csak gombócos változatban, de hát az nem nagy különbség. Ami viszont igen, hogy most tavasz, ill. már majdnem nyár van, ezért kaptam a piacon kisebb méretű karalábét (bár nem könnyen), olyat, aminek a levelei viszont nagyok, frissek, szépek voltak. És az árus egy hirtelen mozdulattal rögtön letekerte. Mikor mégis elkértem, nagyon örült, mondta, hogy ő mindenkit próbál rábeszélni, hogy töltsék meg a leveleket is.
Hát én kifúrtam a karalábékat, a leveleken csak elvékonyítottam a középső erét, és mindent megtöltöttem. A töltelékbe újhagymát vágtam öreg helyett, meg egy kis petrezselymet is. A kivájt darabok felét a lábos aljára terítettem, rá a megtöltött karalábét és leveleket, majd a darabkák másik felét.
Aztán megfőztem, tejföllel behabartam, petrezselyemmel megszórtam, tehát csak egyszerűen.
A karalábévájás közben, mint ilyenkor mindig, eszembe jutott, amikor valaha réges-régen először voltunk „Nyugaton”. (Kapcsolódom Cukroskata írásaihoz arról, hogy mi volt régen, és mi nem.) Akkoriban 70 dollárt lehetett váltani háromévenként, ami nem volt túl sok, de mégis mindenki próbált még spórolni is belőle (persze a kaján), hogy valami érdekeset vásárolni is tudjon, valami olyat, amit itthon nem lehet kapni. Mi barátaikkal négyen utaztunk együtt, mert úgy jobban jöttünk ki, sátorral, hálózsákkal stb. Nem akarom hosszúra nyújtani, a lényeg, hogy valamennyi pénzünk maradt a végére, vásárlásra. Én nagyon fontos dolgokat vettem, úgymint karalábévájót (és ez még ugyanaz), szerecsendió-reszelőt, olyat, aminek a tetejében tartó van az egész dióknak, sajtkést, Kresse-magot (ez tulajdonképpen a zsázsa is, de az éppen mustármag volt, amit ugyanúgy lehet dobozkában növeszteni) – ezt láttuk ott a boltokban, már kikelve, és nagyon tetszett.
Hát ilyesmik voltak az én nagy kincseim, amiket az első igazi külföldi utamon bevásároltam.
Utolsó kommentek