àlabeck

Volt egy bő kiló paprika, paradicsom is, valamit kell főzni belőle, de legalább egy kicsit nem a szokásosat akartam. Vettem egy szép karfiolt is, hiszen itt az ideje, egyébként is régen volt az étlapunkon. Hát összekombináltam.

Először jó sok hagymával, paradicsommal és a paprikával, ami között csípős is volt, főztem egy lecsót. Most szalonna nélkül, csirkezsíron. Szokásom szerint először a paradicsomot raktam a hagymára, és elfőztem-sütöttem a levét, aztán jött a paprika, azt most csak éppen összerottyantottam.

A karfiolt szétszedtem, sós vízben nem egészen puhára főztem. Azért nem főztem végig együtt a karfiolt és a többit, mert nem tudtam biztosan, hogy melyiknek mennyi idő kell.

A lecsó egy részét áttettem egy másik lábosba, hozzátettem kb. ugyanolyan mennyiségű karfiolt – persze csak úgy, szemre. (A lecsó maradék része majd egy következő ebéd lesz.) Összefőztem, most már együtt puhítottam meg. Kolbászt vagy ilyesmit nem tettem bele, hogy ebben is különbözzön a „rendes” lecsótól, helyette húsgolyókat sütöttem hozzá.

Egyszerű húsgolyó

30 dkg darált pulykacombot összegyúrtam egy tojással, egy evőkanál zsemlemorzsával, sóval, borssal. Kis pihentetés után diónyi golyókat görgettem belőle, megforgattam kukoricalisztben. Azért abban, mert azt tapasztaltam, hogy így ropogósabb lesz, mint búzaliszttel. Olajban gyorsan megsütöttem, papírtörlőre szedtem ki, a lecsós karfiol mellé tálaltam.

Hát velem ilyen is előfordul, hogy valahol megtetszik egy recept, úgy érzem, ezt meg kell csinálnom, közben még azt sem tudom pontosan, hogy mire való. Ezzel így jártam; a kedvenc orosz főzős oldalamon böngészve találtam ezt az ételízesítőt. Elképzeltem, milyen íze lehet, és a képzelődést tett követte. Megcsináltam.

A lényeg, a nagyon egyszerű recept:
1 kg paradicsomot húsdarálón megdarálni, 10 dkg tormát lereszelni, 10 dkg fokhagymát összenyomni vagy reszelni. Hozzá még 2 teáskanál só, és ízlés szerint 1 (vagy két) teáskanál cukor. Jól összekeverni, kis üvegekbe betölteni. Hűvös helyen sokáig eláll.

Természetesen ez csak olyanoknak való, akik a tormát és a fokhagymát is szeretik. Érdekes módon, olyannak is ízlett, aki a paradicsomot annyira nem szereti.

Hogy milyen ételbe lehet beletenni, nem tudom, eddig mártogatósként kóstoltuk, a hétvégén amúgy is többféle mártogatós volt műsoron, ezt is megpróbáltuk, pogácsával, sajtos keksszel, kenyérrel, uborkával, répával, de szalonnával, kenyérrel is. Többnyire sikere volt, persze nem mindenkinél. Volt, aki úgy gondolta, hogy tésztára sem lehet rossz. Meglátjuk. Tervezem még levesben főtt húshoz. És még? Kinek van ötlete? Meg valami rendes név is jó lenne neki...

Ismét egész hétvégés kirándulásra készültünk, ilyenkor mindig töröm a fejem, hogy mit süssek-főzzek. Esti „harapgatni” valónak gondoltam ezt, mert tudom, hogy van olyan a társaságban, aki nálam sokkal gyakorlottabb pogácsasütő, hát én ezt, vagyis sonkás, sajtos muffint választottam.

Keresgéltem a neten, találtam is néhányat, végül háromból raktam össze.

Összekevertem 4 dl tejet, 3 tojást, 1,5 dl olajat, hozzáadtam 50 dkg lisztet egy sütőporral, sóval, borssal. Ebbe kevertem 20 dkg apróra vágott sonkát (füstölt tarját) és két kis fej hagymát, valamint 20 dkg durvára reszelt trappista sajtot. (Ez dupla mennyiség, két tojás lenne, de nagyon kicsikék voltak, ezért lett három.)

A szilikonos mini muffinsütőbe kanalaztam a masszát – kb. egy-egy teáskanálnyit, forró sütőben 25 percig sütöttem. 48 db lett ebből az adagból. 

Ennek a sütinek az a története, hogy valahol ettem valami hasonlót, ami nagyon ízlett, de nem volt módom megszerezni a receptjét. Annyi volt biztos, hogy tekercs, kicsi, és a töltelékben dió és narancshéj van. Már többször elkészítettem valamilyen változatban, ötletszerűen, tulajdonképpen mindegyik jó volt – bár egyik sem pont olyan, mint az eredeti –, csak éppen egyszer sem írtam le, ezért minden alkalommal kicsit másképp készült. Először egy szokásos linzertésztából csináltam, és szárazon kevertem össze a tölteléket, egy kis lekvárral összefogva. Jó volt, de sütésnél a lekvár egy része kifolyt. Utána próbáltam egy egyszerű, tejfölös tésztát, a diót már kicsit megfőzve tettem bele. Azt hiszem, a mostani változat tartósnak ígérkezik, persze biztosan még fogok variálgatni, de ideje leírni – hát többek között erre jó a blog.

Most a szintén klasszikus túrós linzertésztát választottam, ami egyenlő mennyiségű liszt, túró és margarin. Attól függően, hogy édes vagy sós süteményt csinálunk belőle, cukrot vagy sót lehet beletenni.

25-25 dkg-t gyúrtam össze a három alapanyagból, bele egy evőkanál porcukrot. Jó alaposan összegyúrtam, négy részre osztottam, hosszúkásra, vékonyra kinyújtottam.

A töltelékhez 20 dkg cukrot kb. 1 dl tejjel felfőztem, belefőztem 30 dkg darált diót (mint a bejglihez). Egy kis üveg (kb. 15 dkg) eltett cukrozott narancshéjat, 5 dkg mazsolát és 5 dkg darabos diót aprítógépben kicsit összetörtem, hozzákevertem. Belevágtam még darabos szilvadzsemből két jó evőkanálnyit. (Bármilyen sűrű lekvár jó hozzá.) Nem túl sűrű, kenhető állagúnak kell lennie, ezt a tej mennyiségével lehet szabályozni.

A kinyújtott tésztákat megkentem a töltelékkel, felcsavartam. Egy időre betettem a hűtőbe, hogy könnyebben szeletelhető legyen, aztán vékony szeleteket vágtam, sütőpapírral bélelt tepsiben megsütöttem.

Ez jó nagy mennyiség, de szokásosan, fémdobozban sokáig eláll, sőt, ahogy a tészta beszívja a töltelék nedvességét, pár nap után még jobb is, mint egész frissen.

Egy szóval sem mondom, hogy lábosban nem lehet jó pörköltöt főzni. Persze, hogy lehet. De a bográcsban kap még valami olyan plusz ízt, ami semmi mással nem utánozható. A felszálló füst, a fa illata, talán még egy kis pernye is belekerül, talán oda is kap kicsit a bogrács aljára (ha nagyon, akkor már baj van), ez mind hozzáteszi a maga zamatát. És ezt mi nagyon szeretjük.

Vége felé jár a nyár, ki tudja, lesz-e még az idén alkalom, mindenesetre kihasználtuk a hétvégét egy kis bográcsozásra, kissé megkésett születésnapi ebédre a páromnak. A menüt ezúttal ő választotta. A csirkepörkölt mellé pedig tojásos nokedlit – ilyet még nem evett, csak hallott róla, ki kell próbálni. (Így volt valamelyik évben túrós csusza a pörkölt mellé.)

Szerintem akkor jó ez a pörkölt, ha csontos, bőrös darabok vannak benne, attól sűrűbb, ízesebb. Leggyakrabban egész csirkéből szoktam, annak ellenére, hogy én nem szeretem a főtt bőrt. Persze ahol most vásároltam, nem volt egész, így aztán vettem combot, egész mellet, szárnyat.

Aztán már minden a szokásos. Kevés szalonnával kezdtem, azt kisütöttem, rá jó bőven hagymát, de hogy semmiképpen ne süljön, piruljon, párszor kevés vízzel fölengedtem, míg megpuhult. (Több szalonnát, zsiradékot nem akartam, mert a csirkéből kifővő zsírral együtt már sok lett volna a végére.) Aztán egy-egy felkockázott fehér, illetve zöld, csípős paprika – én még két gerezd fokhagymát is teszek hozzá – utána pirospaprika, arra a hús. Ilyenkor kell nagyon vigyázni, mert az a jó, ha kicsit a húsdarabok átpirulnak, de azért ne égjen le. Aztán pár darab paradicsom, sózás, és most még hozzátettem a lecsóbefőzésből maradt kb. két kanálnyit is. Ezután fedő alatt főztük, a tüzet szétkotorva, mérsékelve, néha megmozgatva a bográcsot, szükség esetén egy kis vizet öntve alá. A vége felé még egy kis petrezselymet is tettem bele.

Igaz, hogy „sikerült” egy kicsit túlfőzni, a csontokat ki lehetett húzni a húsból – már amelyik nem jött ki magától – de az ízében semmi hiba nem volt. És a tojásos nokedlival is illettek egymáshoz.