Ez is a jól bevált, elég könnyen elkészíthető ételek közé tartozik, talán a zöldségek – mikor, mit választok, kínálat és hangulat kérdése – megtisztítása, darabolása a legmacerásabb része.
Most cékla, sárgarépa és fehér vajretek volt. Ezeket gerezdekre vágtam, tepsibe, olajjal megspriccelt sütőpapírra sorakoztattam, fölülről is megolajoztam, majd 180°-ra a sütőbe tettem.
Amíg sült a zöldség, a csirkemellet a már jól bevált „piccata” módján sóval, fehérborssal fűszerezett lisztbe (rétesliszt és kukoricaliszt keverékébe) forgattam, kevés zsiradékon mindkét oldalukat megsütöttem. (Úgy emlékszem, valamikor hasonlóan készült a vendéglőkben a „natúr szelet”-nek nevezett hús is, leggyakrabban borjúból.) Nem tettem sok darabot egyszerre a serpenyőbe, hogy tényleg piruljanak, süljenek, ne engedjenek levet. Ez azért is fontos, hogy sült legyen, nem főtt, és így nem is lesz száraz. A megsült, kiszedett darabokat igyekeztem melegen tartani.
Aztán a serpenyőben maradt sült lisztmaradékba beleöntöttem a kis üvegnyi (sós, kicsit ecetes levétől lecsöpögtetett) konzerv zöldborsot. Kevergetés közben a kanál hátával megnyomogattam, így egy része szétment, így jobban kijön az íze, de azt sem akartam, hogy túl erős legyen, tehát nem az összeset törtem meg. Amikor már eléggé éreztem a kellemesen csípős illatát, apránként, hogy csomós ne legyen, kevés tejszínnel felengedtem.
A sütőben lévő zöldségféléket tűvel megszúrtam, hogy elég puhák-e. Amikor a cékla jó, akkor már biztosan a többi is. Én úgy szeretem, ha kicsit meg is pirul-barnul, tehát addig hagytam ott. A végén egy-két percre betettem még a húsokat is a sütőbe, hogy jól visszamelegedjenek. Nagyjából minden egyszerre készült el, lehetett is tálalni.
Utolsó kommentek