Ez egy olyan kaja, amit hirtelen össze lehet csapni, nálunk nem egy főétel elé szoktuk, hanem önmagában. Nevezhetném ragulevesnek, de kb. ez az, amit gezemice vagy vegyes vagy „mindent bele” levesnek szoktunk hívni. Mondhatnám azt is, hogy „zacskós leves”, hiszen a mélyhűtőből kapok elő különböző zacskókat, ami éppen van. Többnyire úgy szoktam, hogy többféle zöldséget veszek hozzá, de mindig van egy, ami domináns, most zöldbab.
Most felhasználtam a csirkecomb kicsontozásánál félretett csontokat, először ezeket tettem föl főzni. Én úgy szoktam, hogy amikor fölforr, és csúnya barnás habja keletkezik, akkor leszedegetés helyett ezt a levet leöntöm, sőt még át is öblítem. Ez semmit sem fog levonni az ízéből. Utána tiszta vízben kezdem újra főzni. Lehet, hogy szégyen, de beledobok egy leveskockát is (én jobban szeretem, mint az ételízesítő port). Csak akkor teszem hozzá a zöldbabot és sárga- és fehérrépakockát (persze lehet még akármilyen zöldséget, borsót, karalábét, zellert stb.), amikor a csonton lévő kis hús már majdnem vagy egészen puha. Ha azok is már puhák, ideje megkóstolni, hogy elég sós-e.
A végén ugyanolyan vizes habarással sűrítem – de nem nagyon –, mint a zöldborsólevest. Most nokedli nem került bele, elég sűrűnek találtam anélkül is, de persze megszórtam petrezselyemmel és egy egészen kicsi lestyánnal (ezzel vigyázni kell, mert nagyon erős íze van, tehát tényleg egy nagyobb vagy két kisebb levél elég).
Utolsó kommentek