Már megint csirkecomb, és megint kicsit másképpen. Először a megsózott csirkecombokat bőrrel lefelé kiolajozott tepsibe fektettem. Három gerezd fokhagymát felaprítottam, szétosztottam a húson. Nem nagyon vékony csíkokra vágtam három fej hagymát, azt is szétterítettem rajta, lefedve a sütőbe raktam, közepes fokozatra. Négy darab savanykás almát meghámoztam, darabokra vágtam. Kb. félóra után megfordítottam a húst, így a hagyma nagyrészt alulra került, a tetejére tettem az almát, megszórtam egy kiskanál fahéjjal, még mindig fedő alatt sütöttem tovább.
Közben sós vízben krumplit főztem, leszűrtem, és áttettem egy serpenyőbe.
Amire a hús megpuhult, természetesen jócskán engedett levet, hiszen ilyenek a húsok, no meg az alma és a hagyma is besegített. Ennek a lének a nagy részét átkanalaztam a krumplira, és azzal kissé összetörtem, összesütöttem.
A csirkecombokat most már fedő nélkül tettem vissza annyi időre, amíg megpirult. És igen csak jól pirult, amiben segített az alma karamellizálódott leve is.
A tányérokra a hús és a tört krumpli mellé került a hagymás-almás mártás (vagy ragu?).
Utolsó kommentek