Említettem már, hogy általában úgy szoktam vásárolni, legalábbis húst, hogy megveszek egy nagyobb mennyiséget, és szétdarabolom, kicsontozom, a majdani felhasználásnak megfelelő méretre vágom, kétszemélyes adagonként fagyasztom be. Ilyenkor persze több órát töltök ezzel, de mindig azzal vigasztalom magam, hogy milyen kényelmes lesz majd elővenni, amikor nem kell vásárolni sem, vagdosni sem, és összességében az eselék is kevesebb. Egy ilyen alkalommal elég nagy csirkemelleket vettem, amit úgy daraboltam föl, hogy a fél darabból levágtam a keskenyebb végét, a maradék, kb. négyzetes darab pedig elég vastag volt ahhoz, hogy „zsebet” vágjak bele, majdani töltés céljából. Így tettem el négy darab „tv” csirkemellet. A múltkor valahol aszalt szilvát láttam, aminek nem tudtam ellenállni (csak úgy csipegetni is szeretem), úgy éreztem, hogy most jött el a felhasználás ideje.

Ennél egyszerűbb töltés nincs is, mindössze a szilvákat hosszában kettévágtam, hogy még jobban kijöjjön az íze, mindegyik megsózott csirkedarabba tíz fél szilvát beletuszkoltam, egy fogpiszkálóval a biztonság kedvéért összetűztem, aztán hagyományosan, lisztbe, tojásba, morzsába paníroztam. Viszonylag lassan sütöttem, mert elég vastag szeletek voltak, de csak úgy, hogy ki ne száradjon, ami azt jelenti, hogy figyeltem a hangját, és amint a „rotyogós” hang átváltott sistergősbe, kivettem.

Tepsiben sült krumpli

Előzőleg piacon jártam, ahol apró krumplit láttam meg, és persze vennem is kellett, ez ugyan nem újkrumpli, csak a látvány illúziója. Meghámoztam, sós vízben megfőztem (nem túl puhára), aztán kiolajozott edénybe tettem, a tetejére is csurgattam egy kevés olajat, így tettem a sütőbe, legerősebb fokozatra. Néhányszor megkevertem, rázogattam. Addig sütöttem, amíg ropogós kérget kapott.