Régen, iskolai vagy munkahelyi, vagyis ún. közétkeztetésben elég gyakori kaja volt, sokszor elgondolkoztam, hogy azért hívják-e kockának, mert kockatésztából készül, vagy azért, mert nagy tepsiben sütötték, és négyzetre vágva került a tányérra. Mindenesetre nem tartozott a kedvenceim közé, mert többnyire sonka csak nyomokban fordult elő benne, és mindig nagyon száraz volt. Meg egyébként sem nagyon szerettem a tésztát.
Mostanában meg, ahogy öregszem, egyre gyakrabban főzök tésztaféléket, legtöbbször sósat, de néha édeset is. Ennek egyik oka lehet, hogy változik az ember ízlése, de lehet, hogy inkább az, hogy jobbféle tésztát lehet vásárolni. (A házi tésztáról most nem beszélek, az jó volt régen is, de én nem vagyok az a „gyúrós” típus.)
Hát most meg az történt, hogy elhatároztam, hogy a hétvégén egyik nap ez lesz az ebéd, gyorsan elkészül, meg lehet ez jó is. Nos, kockatészta nem volt, vettem tehát csavart széles metéltet.
A sonkafélét felaprítottam (lehetne darálni is, de én darabosabban szeretem), egy kevés szalonnával együtt éppen csak egy kicsit megpirítottam. Megfőztem a tésztát, leszűrtem, összeforgattam a sonkával. Két deci tejszínt habosra kevertem egy tojással, borssal, ráöntöttem. Mivel ez egy fémfülű serpenyő-lábosfélében készült, úgy, ahogy volt, beletettem a sütőbe. Én kicsit ropogósan szeretem, tehát addig sütöttem, amíg a tetején a tészta már megpirult. Persze saláta is volt hozzá.
Így alakult, hogy ez a sonkás tészta sem egyik, sem másik elképzelés szerint sem lett kocka, a lehető legegyszerűbb módon csináltam, a kissé bonyolultabb fajta majd akkor következik, ha nem sietek annyira, hogy minél több időt a kertben tölthessek.
Utolsó kommentek