Érjen bár megvetés, bizony néha-néha ilyesmi is előfordul. Már mondtam, hogy ilyenkor, tavasztájt, hétvégeken már alig várjuk, hogy a víkendházba menjünk. Most úgy alakult, hogy pénteken egy óra körül tudtunk indulni (az a baj, hogy az aktuális munka befejezését nem lehet előre kiszámítani), itthon nem húztuk az időt még ebéddel is, úgy döntöttünk, hogy majd valahol, valamit...
Az lett a vége, hogy útközben vásároltunk, a választékból a panírozott hal – úgy hívták, hogy tengeri lazac fűszeres, kukoricapelyhes panírban – és rösztiburgonya tetszett meg.
Amíg sült, még kevertem egy egyszerű mártást is hozzá, egy pohár joghurtból, két evőkanál majonézből, felaprított snidlingből és metélőfokhagymából, ezek már egészen szépen megerősödtek.
(Valamint nagyon szép már a tavalyról a földben maradt petrezselyem is, ezért soha nem tudok ellenállni, hogy rádobjak egyet-kettőt a tányérra. És ilyenkor mindig eszembe jut, hogy nem tudom, illik-e megenni a „dekorációt”. Ha nem, akkor én illetlen vagyok, mert én megeszem.)
Egyébként a gyors „mirelit” ebéd jól sikerült, a hal is meg a röszti is jó volt, szerintem biztosan jobb, mintha betértünk volna egy gyorsétterembe.
Utolsó kommentek