Mindenki tudja, hogy a túró és az eper remek párt alkot, sok kitűnő receptet írtak már le ebben a témában, de szerencsére még tart az eperszezon, azt hiszem, elfér még egy-két változat. Máskor is csináltam már epres-túrós palacsintát, most még egy kicsit tovább fokoztam a dolgot.
Úgy kevertem be a palacsintatésztát, hogy kb. a fele liszt helyett darált diót tettem bele; így 1 tojáshoz 1 pohár lisztet, 1 pohár darált diót, kb. 3 dl tejet, csipet sót és annyi ásványvizet, hogy olyan sűrű legyen, mint egy joghurt (Én a tésztába cukrot nem szoktam tenni.), vagyis kicsit sűrűbb, mint a szokásos.
Forró, minden darab előtt ecsettel olajozott serpenyőben kissé vastagabb palacsintákat sütöttem, vigyázni kell, mert a dió miatt picit törékenyebb.
A töltelékhez 25 dkg túrót (eléggé krémes, német túró volt) egyszerűen elkevertem két maréknyi felvagdalt eperrel, porcukorral és egy csomag vaníliás cukorral. Eredetileg akartam még belekeverni tojást is, mint a sima túrótöltelékbe, de megkóstolva úgy éreztem, hogy nem szükséges, amúgy sem rajongok a nyers tojásért.
A palacsintákat megtöltöttem, mivel ez a töltelék elég híg, a felcsavarásnál a végeit behajtottam. Kicsit átmelegítve ettük, és mivel az epres túró az én ízlésem szerint készült, tehát inkább savanykás volt, aki akart, még porcukrot szórt a tetejére.
Utolsó kommentek