Gondolom, semmi meglepő nincs abban, hogy régóta szeretek szakácskönyveket olvasgatni. A vadas hús receptjét is több könyvben olvastam már, vadhúsból vagy marhahúsból elkészítve is. Én meg kiszűrtem, összevegyítettem, és megcsináltam a saját, némileg egyszerűsített módszeremet.

A húst fölszeleteltem. Mivel mi nagyon szeretjük, nálunk jó sok mártás kell a húshoz, összesen kb. azonos mennyiségű zöldséget veszek hozzá. Valamivel több sárgarépát, kevesebb fehérrépát és egy kis darab zellert, egy hagymát felaprítottam (akár reszelni is lehet).

A zöldségek felét bepakoltam egy kuktába. A hússzeleteket egyenként forró zsiradékban (a zsiradék jelen esetben kevés olajból és tarjából kisült zsírból állt, némi fűszeres beütéssel) átforgattam, csak addig, amíg egy picit színt váltott, sorban a kuktába pakoltam, végül betakartam a másik fele zöldséggel, ráreszeltem egy citrom héját, kicsit megsóztam. Vizet öntöttem rá, hogy éppen csak ellepje, a kuktát lezárva lassú tűzön ¾ óráig főztem. Kihalásztam a húsokat, a zöldséget kézi mixerrel kissé összetörtem. Másik lábosban két evőkanál cukrot barnára pirítottam, belekevertem egy jó kanál mustárt, fél citrom levét, hozzátettem az áttört zöldséget, bele a húst. Összeforraltam – itt jön még egy kóstolás, elég sós-e, elég édes és pikáns-e.

A zsemlegombóchoz három zsemlét felkockáztam, és a maradék zsiradékon (ami elég kevés volt, tehát közel szárazon) megpirítottam. Egy tojásból, pár kanál lisztből, sóval, tejjel hígabb galuskatésztát kevertem, beleforgattam a zsemledarabokat, állni hagytam, hogy beszívják a nedvességet. Többször átkevertem, egyszer-kétszer még pótoltam a tejet. Nálam a vége mindig az, hogy nem gombóc, hanem inkább „zsemlegaluska” keletkezik. Így aztán forrásban lévő sós vízbe evőkanállal beleszaggattam a tésztát. Szűrőkanállal olajos lábosba szedtem ki.