Ennek a sütinek az a története, hogy valahol ettem valami hasonlót, ami nagyon ízlett, de nem volt módom megszerezni a receptjét. Annyi volt biztos, hogy tekercs, kicsi, és a töltelékben dió és narancshéj van. Már többször elkészítettem valamilyen változatban, ötletszerűen, tulajdonképpen mindegyik jó volt – bár egyik sem pont olyan, mint az eredeti –, csak éppen egyszer sem írtam le, ezért minden alkalommal kicsit másképp készült. Először egy szokásos linzertésztából csináltam, és szárazon kevertem össze a tölteléket, egy kis lekvárral összefogva. Jó volt, de sütésnél a lekvár egy része kifolyt. Utána próbáltam egy egyszerű, tejfölös tésztát, a diót már kicsit megfőzve tettem bele. Azt hiszem, a mostani változat tartósnak ígérkezik, persze biztosan még fogok variálgatni, de ideje leírni – hát többek között erre jó a blog.

Most a szintén klasszikus túrós linzertésztát választottam, ami egyenlő mennyiségű liszt, túró és margarin. Attól függően, hogy édes vagy sós süteményt csinálunk belőle, cukrot vagy sót lehet beletenni.

25-25 dkg-t gyúrtam össze a három alapanyagból, bele egy evőkanál porcukrot. Jó alaposan összegyúrtam, négy részre osztottam, hosszúkásra, vékonyra kinyújtottam.

A töltelékhez 20 dkg cukrot kb. 1 dl tejjel felfőztem, belefőztem 30 dkg darált diót (mint a bejglihez). Egy kis üveg (kb. 15 dkg) eltett cukrozott narancshéjat, 5 dkg mazsolát és 5 dkg darabos diót aprítógépben kicsit összetörtem, hozzákevertem. Belevágtam még darabos szilvadzsemből két jó evőkanálnyit. (Bármilyen sűrű lekvár jó hozzá.) Nem túl sűrű, kenhető állagúnak kell lennie, ezt a tej mennyiségével lehet szabályozni.

A kinyújtott tésztákat megkentem a töltelékkel, felcsavartam. Egy időre betettem a hűtőbe, hogy könnyebben szeletelhető legyen, aztán vékony szeleteket vágtam, sütőpapírral bélelt tepsiben megsütöttem.

Ez jó nagy mennyiség, de szokásosan, fémdobozban sokáig eláll, sőt, ahogy a tészta beszívja a töltelék nedvességét, pár nap után még jobb is, mint egész frissen.