Annyira érdekes néha, hogy úgy tűnik, mintha valamiféle főzési telepátia működne, és nem csak bloggerek, hanem „normális” háziasszonyok között is. Mert az teljesen természetes, hogy mindenki sárgabarackkal csinál valamit, amikor éppen érik, vagy padlizsánnal, cukkinivel, hiszen a szezon erre ösztönöz. De amikor nem a szezon meghatározta dologról van szó, akkor mindig elcsodálkozom.
Múlt hét vége felé, a hétvégi menüt terveztem, és elhatároztam, hogy itt az ideje elővenni a fagyasztóból a bekészletezett bográcsban főtt csirkepörköltet. Éppen jól jött, hogy maradjon idő a barackszedésre is. Köretként pedig, a változatosság és egyszerűség kedvéért kapros túrógombóc jutott eszembe. Másnap reggel valakivel beszélgettem, elmondta, hogy náluk harcsapaprikás lesz, persze kapros túrógombóccal. Délután pedig egy harmadik valaki említette, hogy gombás húshoz ezt tervezi kísérőnek. Hát nem furcsa?
Én ugyanúgy csinálom, mint az édesnek szánt túrógombócot, hiszen abba sem szoktam cukrot tenni, csak rá.
Fél kiló túrót összekevertem öt csapott evőkanál grízzel (búzadarával), négy kicsi tojással, egy csipet sóval. Jó alaposan összegyúrtam, félretettem a hűtőbe, hogy a gríz beszívja a nedvességet.
Mivel ez kettőnknek sok lett volna, kettéosztottam, az egyik felét továbbra is eltettem, a másik felébe belekevertem egy csokor apróra vágott kaprot. Vizes kézzel kicsi gombócokat formáztam – már amennyire sikerült, mert elég lágy volt a massza –, sós vízben kifőztem. Amikor feljöttek a víz tetejére, kihalásztam, és azonnal tálaltam a csirkepörkölt mellé.
A túró másik részét édesnek szántam, de csak később. Lefedve nem árt meg neki a hosszabb állás sem.
Utolsó kommentek