Elgondolkoztunk, hogy mikor is jött divatba itt a csirkeszárny mint külön étel, illetve ropogtatni való. Gyerekkoromban – ami igaz, elég régen volt – nem nagyon árultak külön-külön csirkealkatrészeket; egész csirkét vett mindenki. Aztán a szárnyát vagy a levesbe, vagy pörköltbe főzték bele. Nagymamám a rántott csirkénél a szárny „hóna alá” tette a májat, úgy panírozta, rántotta. Azt nagyon szerettem. Én, még régebben, amikor kicsik voltak még a gyerekeim, talán párszor csináltam így, azóta nem. Nem tudom, miért...
De még később is, mikor már nemcsak a „bontott csirke” jött divatba, de lehetett venni csirkecombot vagy -mellet, far-hátat stb., akkor sem emlékszem, hogy különösebben kapós lett volna a szárny. Talán a barbecue, a kerti sütögetés – talán a KFC is – elterjedése kellett hozzá, hogy megkedveljék(-jük).
Egyszercsak egy boltban elkezdtek kétrészes szárnyakat árulni (az utolsó, vékony rész nélkül), elég kedvező áron. Hát akkor vettem is párszor, sütőben sütöttem, kipróbáltam néhányféle pácot – ötleteket főleg a Pinterestről vettem, olyan helyekről, ahol ilyesmit már régóta csináltak. Nyilván nemcsak én voltam így vele, mások is rákaptak, annyira, hogy hirtelen az ára magasabb lett, mint a csirkecombé. Én így már nem vettem.
Nemrég újra megláttam, akciósan, elfogadhatóan – hát vettem egy adagot. És ráadásul olvastam valahol egy ötletet, hogy sül nagyon ropogósra a szárny; sütőporral kell megszórni. Ezt próbáltam most ki.
A kétrészes szárnyakat elvágtam, külön volt a felső és középső rész. Éppen csak sóval és citromos borssal fűszereztem, aztán megszórtam nem túl sok sütőporral. Előmelegített sütőben, sütőpapírral bélelt tepsiben sütöttem 180 fokon, míg szép piros, ropogós lett.
Mivel mostanra ilyen nagy „kincs” lett, nem „ropiként” rágcsáltuk le, hanem ebéd volt belőle, a vinyegret saláta körettel.
Hogy a sütőportól, vagy mindenképpen olyan lett volna, már nem derül ki, de valóban jól sikerült a ropogósságot elérni, az íze is jó volt ilyen egyszerűen fűszerezve.
Utolsó kommentek