A grúzoknál az a szokás, hogy akármilyen kisebb vagy nagyobb társaság összegyűlik, nem isznak tószt, azaz pohárköszöntő nélkül. Ilyenkor mindig van egy „szertartásmester” is, a tamada, aki gondoskodik arról, hogy minden rendben, a szokások szerint történjen. Először mindig a jelenlévők, családtagjaik stb. egészségére isznak. Ezután kerülnek elő a viccesebb köszöntők, amelyek rövid, csattanós történetek. Egy – szerintem – aranyos ilyet olvastam nemrég, méghozzá ez érdekes módon teaivásra szólít fel, ami ebben az egyre hidegebb időben nagyon időszerű. Gondoltam, elmesélem, hiszen egy kis vidámság mindig jól jön.

Élt valamikor, valahol Szulikó és Sota, megszerették egymást. Megszerették és összeházasodtak. Alig hogy összeházasodtak, Sotának kiküldetésbe kellett utaznia. 

– Semmi baj – mondta –, három nap múlva itthon vagyok.

Eltelt három nap, eltelt háromszor három nap, Sota nem tért vissza. Eltelt tízszer tíz nap is, Sota még mindig sehol. Már nagyon aggódott az ifjú feleség, küldött hát tíz városba táviratot tíz igaz barátnak. És a tíz városból a tíz igaz baráttól táviratban válasz érkezett: 

– Ne aggódj, Sota nálunk van!

Így hát, barátaim, ürítsük (teás)poharunkat azokra a barátokra, akikre az életben minden helyzetben számíthatunk!