HTML

àlabeck

Csak főzök és elmesélem. Közben néha magamról is.

Ha írnál: beckzsu@gmail.com

Címkék

általános (20) bab (7) befőzés (23) brokkoli (4) büféasztalra (105) cékla (4) csirke (88) csirkecomb (53) csirkemáj (21) csirkemell (120) csirkeszárny (3) cukkini (34) darálthús (51) dió (32) édes (64) egyéb (17) egytálétel (112) főzelékféle (44) fűszer (30) gomba (30) grúz (7) gyümölcsös (45) hal (36) hidegkaja (42) káposzta (20) karfiol (23) kézimunka (7) kímélős (26) köret (68) krumpli (74) leves (36) mák (5) maradék (37) marhahús (13) mártás (42) mesélek (20) olajbogyó (10) orosz (26) padlizsán (40) pörkölt (23) pulykacomb (21) pulykamell (15) rágcsa (23) rakott (47) rántott (48) reggeli (10) sajt (6) saláta (73) sertéshús (51) spárga (23) szabad tűzön (13) személyes (117) tészta (41) töltött (18) túró (17) zöldség (147) Címkefelhő

Utolsó kommentek

  • BeckZsu: Köszönöm, hogy elmondtad a tapasztalataidat. Érdekes, hogy néha még a kovászos uborka mellett (én... (2017.10.12. 17:09) Nézzétek, hogy jártam!
  • zetevar: Nem új a kérdés, de hozzászólnék: Jó néhány éve termesztünk nagyobb terülten fokhagymát eladásra. ... (2017.10.04. 08:54) Nézzétek, hogy jártam!
  • Sánkír: Akkor használj kókuszzsírt, annak teljesen semleges az íze! (2016.11.08. 13:10) Zabpelyhes-diós sós keksz
  • BeckZsu: Igen. Azóta már többször is megcsináltam, így, és bevált. :) (2016.08.28. 18:50) Sós vizes uborka télre
  • taoka: @BeckZsu: :-) Köszönöm szépen a válaszod: szóval akkor összesen kétszer forrázod, másodszor a saj... (2016.08.28. 18:40) Sós vizes uborka télre
  • Utolsó 20

Püspökkenyér – emlékekkel (VKF X.)

2007.11.08. 12:46 BeckZsu

Azt hiszem, hogy azt, hogy szeretek főzni, és ahogy főzök, alapvetően két korszakra bonthatom. A kisgyerekkori hatás és emlékek, aztán, jóval később, az önállóság kezdete, viszonylag korán. Megpróbálom, hogy azért ne eresszem túl hosszú lére az emlékeimet.

Bizony az én gyerekkorom elég régen volt, és nagymamám, akiről elsősorban írnék, már nagyon régen nincs. Mert legtöbbünkhöz hasonlóan biztos vagyok benne, hogy a főzés szeretetét tőle tanultam, vagyis inkább örököltem, bár a képen látszik, hogy már elég korán igyekeztek velem megszerettetni :-).
Úgy kétéves lehettem, amikor nagymamámék vidékre költöztek, és egészen addig, amíg iskolába nem mentem, több időt töltöttem ott, mint otthon. A nagy kert, tele gyümölcsfával, a baromfiudvar a csirkékkel és kacsákkal, meg egy hízó libával, hogy aztán a zsírja a piros bödönbe kerüljön, még mindig a legszebb emlékem.

Kicsi voltam még akkor is, amikor már mindettől el kellett búcsúzni, de magam is meglepődtem, hogy mennyi emlékem maradt mégis. Vasárnaponként nagy családi ebédek voltak, megjöttek szüleim, nagybácsik, nagynénik, és nagymama sütött és főzött mindenki kedvére. És volt mindig türelme, hogy engem befogjon „segíteni”. Nem annyira az ételekre emlékszem, mint inkább a hangulatra. Természetesen a húsleves, gyakran csirkéből, máskor marhahúsból, velős csonttal, a libamellből készült fasírt, libazsírban sült „róseibni”, grízsmarni baracklekvárral, azért még van sok minden az emlékeimben. Meg persze a sütemények. Azt gondolom, hogy nagymama fejből főzött, leírt receptjei, amiket most is őrzök, süteményekről szólnak, legfeljebb egy-két érdekesség van, ami nem az, pl. húspástétom, szardínia. Megvan még a dr. Oetker süteményes füzetkéje is, amiben bejelölte, amit kipróbált. Túl hamar vége lett.

Édesanyám, úgy látszik, nem örökölte a főzési hajlamot, nem tudott benne örömet találni, ezért nem is ment nagyon jól a dolog.

Az én további „fejlődésem” akkor folytatódott, amikor egyetemre, illetve kollégiumba kerültem, olyan körülmények közé, hogy ha nem akartam öt évig kb. ötféle ételt enni, akkor főzni kellett. Én is az alapmű; Horváth Ilona szakácskönyvéből kezdtem, de mivel a boltokban sem volt túl nagy választék, ezért nagy szerepet játszott a fantázia; volt ott tojáspörkölt, borsópörkölt, káposztaleves répával és még sok furcsaság is. És persze tanultam a különböző nemzetiségű szobatársak szokásaiból is ezt-azt. Ott az volt a szokás, hogy néhányan együtt főztünk, ettünk, váltott munkabeosztással; ki vásárol, főz, mosogat. Legnagyobb büszkeségem az volt, amikor először megszavazták, hogy leginkább csak én főzzek, a többiek vállalják az egyéb feladatokat.

Most azért persze illusztrációnak sütit választottam. A püspökkenyérre jónéhány recept van, azt hiszem, ez a legegyszerűbb. De amikor belegondolok, hogy nagymama saját eltevésű, többféle cukrozott gyümölcsöt tett bele – hát ez bizony nem olyan.

Végül csak annyit, hogy szerintem jó dolog jókat főzni (persze jókat enni is), ha van, aki értékeli. Örülök, hogy olyan férjem van, aki a kísérleteimet is szívesen veszi, de az is fontos, hogy amikor éppen nincs kedvem főzni, az sem tragédia. És örülök, hogy gyerekeim nem véletlenül beszéltek rá főzőcskéim leírására, addig telefonon kérdezgettek, mikor önállóan készültek főzni valamit, de azt akarták, hogy mindig kezük ügyében legyen a tudnivaló. Ezért lehet az, hogy sok év után még mindig szívesen főzök, szívesen próbálok ki újdonságokat is.

Püspökkenyér

2 tojást habosra keverünk 20 dkg cukorral (az eredetiben 25 dkg van, szerintem még a 20 is kicsit sok), hozzákeverünk 2 dl tejfölt, 30 dkg lisztet egy fél csomag sütőporral. 10 dkg mazsolát, 5 dkg vágott diót, 5 dkg csokoládét, 10 dkg kandírozott gyümölcsöt keverünk bele úgy, hogy előtte egy kevés liszttel megszórjuk, hogy ne ragadjanak össze.

Nálam most birsalmasajt és cukrozott narancshéj volt.

Hosszúkás formában szokás sütni, de én most a tészta egy részéből kipróbáltam a nemrég vásárolt, kicsi muffinformát is.

1 komment

Címkék: személyes édes dió

A bejegyzés trackback címe:

https://beck.blog.hu/api/trackback/id/tr62222274

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.