Annyira megtetszett a sós vízben fermentált, szeletelt, hagymával és fokhagymával együtt savanyított uborka, hogy ahogy fogyott, folyamatosan készítettem belőle utánpótlást. De az én hűtőszekrényem nem akkora, hogy tartósan nagy részét elfoglaljam befőttes üvegekkel. Meg kellett próbálnom ugyanebből tartós változatot csinálni. Nem boszorkányság, van, aki a „rendes” kovászos uborkát is elteszi télre, beletéve vagy tartósítószert vagy borként vagy mindkettőt. De valamiért én éppen nem ezt akartam. Jobban tetszett az az ötlet, hogy a megszokott, évek óta bevált sós vizes uborka mintájára alakítsam át a hűtős változatot.
Alapvetően ez a forrázással való csírátlanítást jelenti – ennyi a különbség. Az egész uborkánál a forrázás éppen roppanóssá teszi az uborkát, pontosabban; nem szünteti meg a természetes ropogósságát (nem szeretem, ha puha, lágy a zöldség). Reméltem, hogy ez hasonlóan működik a szeletelt, hagymás, fokhagymás, kapros uborkánál is.
Véletlenül a neten rátaláltam egy szerre, ami éppen ebben hivatott segíteni, ipari méretekben is használják, garantáltan nem káros: „Az Európai Unió szabályozása szerint a savanyításhoz általánosan elterjedt klasszikus timsót a nagyüzemi konzerválásnál nem szabad használni. Ezért a savanyító- és konzervüzemek áttértek a kalcium-klorid használatára. Használatával az eltett zöldségek, gyümölcsök kemények „harsogók” maradnak.” Sikerült beszereznem, olcsó, egyszerű. Először még kipróbáltam egy gyors eltevésnél, aztán következett a télre való adag.
Négy üvegnyit terveztem, ehhez másfél kiló uborkát használtam, két fej fehér hagymát, 8 gerezd fokhagymát és a szokásos meggy-, torma- és szőlőlevelet (a fagyasztóból).
Sikerült vennem műanyag leszorítókat is, így biztosítani lehet, hogy a zöldségeket mindig ellepje a lé, ez fontos.
Ugyanúgy készítettem elő, mint a hűtős változatnál, csak a sós vízbe beleszórtam még literenként egy csapott mokkáskanál kalcium-kloridot is. Lazán lefedve, tálcán a konyhában hagytam az üvegeket.
Három nap után – miután a lé felforrt, ahogy kell, ki is futott az üvegből – megkóstoltam a levét. Akkor jó, ha már inkább savanyú, mint sós.
Szűrőn keresztül leöntöttem a levet egy lábosba, felforraltam. Lobogó forrón visszaöntöttem az üvegekbe, ismét csak lazán fedtem le. Ezt este csináltam, így reggelre éppen kihűlt. Akkor megismételtem a leszűrés, forrázás műveletet, és előbb folpack fóliával fedtem be az üvegeket (hogy a sav ne bántsa a tetőket, hiszen többször szoktam használni), majd szorosan rátekertem a fedőket. A még nagyobb biztonság kedvéért forrón pokrócba csomagoltam, vagyis száraz dunsztba tettem, amíg kihűltek.
Utolsó kommentek