Nem, ez egyáltalán nem „risotto”, hanem kb. az, amit gyerekkoromban sokszor ettünk a menzán, de vendéglőben is. Na jó, annyira nem volt száraz, mint amilyenek annak idején voltak, de nem is próbáltam a – sajnos csak – tévében sokszor látott, szinte a szakácstanulók legfőbb próbatételének tekintett igazi olasz változatot elkészíteni.
Ez tulajdonképpen egy egyszerű csirkemájas-zöldséges rizs, ami nagyon kellemes, gyorsan elkészíthető (leszámítva a májból a „zsinórok” és hártyák lefaragását) és a pénztárcánkat nem megterhelő étel.
A jól megmosott rizst dupla mennyiségű vízzel, sóval, alacsony fokozatra föltettem főni. Közben egy csomag vegyes zöldséget – sárgarépa, fehérrépa – megtisztítottam, kicsire vágtam. A májat a tisztogatás után szintén kisebb darabokra vágtam.
Serpenyőben, kevés libazsíron megpirítottam a zöldséget, amíg roppanósan puha lett. Addigra a rizs már elfőtte/megitta a vizet. A zöldséget gyorsan belekevertem, újra lefedtem a lábost. Ezután a májat pirítottam, a serpenyőben visszamaradt zsírt egy picikét kipótoltam. Kevergetve sütöttem, míg már nem maradt leve, de nem sült még „kopogósra”. Ezt is gyorsan a rizsbe forgattam. Így lefedve pihentettem még kb. félórát, aztán tálaltam.
A tányéron – ahogy régen is volt – megszórtam petrezselyemmel és reszelt sajttal (ez most ementáli volt).
Nálam bevált a retró, sokat segített, hogy az emlékeimmel ellentétben nem volt száraz, ami részben a zöldségeknek, részben a csirkemájnak (és nem sertés-), meg persze az elkészítési módnak, a nem túlfőzésnek-sütésnek köszönhető.
Utolsó kommentek