Egymás után csináltam egy nagyon egyszerű és egy kissé bonyolultabb ételt padlizsánból. És még nincs vége a közeljövőre tervezett padlizsános kajáknak, mert ahányszor meglátom, mindig bevásárolok belőle, nem tudok ellenállni, olyan jó és sokoldalú.
Padlizsánt csirkemellel, paradicsommal, hagymával rakva már régen bemutattam. Nem is lehetett volna másképp, egyik nagy kedvencünk, ahogy a piacon már megfizethető a padlizsán és igazinak tűnik a paradicsom, máris sorra kerül.
De persze szokásom szerint soha nem pontosan ugyanúgy készül, mint előzőleg, csak a lényeg azonos.
Most nem sóztam a padlizsánt, mostanában nem fordult elő, hogy keserű lett volna. Van viszont egy hátránya a nem sózásnak, mégpedig az, hogy sütésnél így még több olajat tud magába szívni, mint vizesen. Viszont sütve jobb bármilyen rakott formában, mint nyersen. De már (azt hiszem, tavaly) kitaláltam egy jó megoldást. Ha addig sütöm a padlizsánszeleteket, amíg elkezd pirulni/barnulni, akkor szépen visszaengedi az olaj legnagyobb részét. És úgy még az íze is finomabb. Aztán szűrőbe szedem ki, ami alá egy tálat állítok, oda szépen lecsorog a többi olaj.
Ezt a visszanyert olajat visszaöntöttem a serpenyőbe, azon pirítottam meg a hagymát. Azt is a szűrőbe szedtem ki, majd az újra visszanyert olajon sütöttem meg a hússzeleteket, amit most csak sóval ízesítettem sütés előtt.
Rizst főztem, szétterítettem a tepsiben, arra raktam a húst, rá a padlizsánt (sót), arra a paradicsomot (most nem hámoztam, elég kemények voltak), bőven megszórva friss bazsalikommal, majd a hagymát. Végül tojásos, sós, borsos tejföllel meglocsolva megsütöttem.
Ami levet sütés közben a zöldségek engedtek, azt a rizs szépen magába szívta.
(A teteje jó sötétre sült, mert ez a múlt vasárnap a víkendházban készült, ahol a sütőben felül van a fűtő része, így felülről mindig túlsül, mire elkészül. De még a „nem égett” kategóriába tartozott.)
Utolsó kommentek