Idén, a sokéves gyakorlattal ellentétben, nem sütöttem bejglit, inkább a zserbót választottuk. De hogy ne maradjon el a mák sem, mert nagyon szeretjük, ebből csináltam háromfélét is. Már régen ki akartam próbálni a mákos zserbót, de a hagyományosat sem szerettem volna kihagyni.
Először az a recept, ami szerint évek óta sütöttem.
A tésztához: 50 dkg liszt, 25 dkg margarin, 1 tojássárgája, egy mokkáskanál szódabikarbóna, 4 evőkanál porcukor, 1 csomag vaníliás cukor, 1 dl tejföl, 1 dkg élesztő, kevés tej.
A töltelékhez: baracklekvár, 25 dkg darált dió, 20 dkg porcukor, 1 csomag vaníliás cukor. A tetejére csokoládémáz. (Ez már kicsit csökkentett cukoradag a régi, könyvben lévőhöz képest, de idővel még jobban, úgy 16-17 dkg-ra változtattam.)
A lisztet elmorzsoljuk a margarinnal, és összegyúrjuk a tojássárgájával, a szódabikarbónával, a cukorral, a vaníliás cukorral, a tejföllel meg a kevés tejben megfuttatott élesztővel. Három cipóba osztjuk, az elsőt kinyújtjuk, kibélelünk vele egy közepes nagyságú tepsit, megkenjük baracklekvárral, és rászórjuk az összekevert töltelék felét. Erre fektetjük a második kinyújtott lapot, amit szintén lekvárral kenünk, és töltelékkel szórunk meg, végül a harmadik lappal befedjük, villával megszurkáljuk, és egy fél óra hosszat pihentetjük. Forró sütőben közepes tűznél sötétsárgára sütjük, majd ha kihűlt, keserűcsokoládé-mázzal vonjuk be a tetejét.
Ez az adag egy jó nagy tepsire szokott elég lenni, úgy, hogy mi úgy szeretjük, ha elég vékony a tészta.
Most a tészta adagját másfélszeresére növeltem – nem másfél, hanem két tojássárgájával, nem túl nagyok ezek a tojások.
Kétféle tölteléket kevertem, az egyik a szokásos, a másikat pedig ugyanúgy, de 25 dkg mákból.
Az összegyúrt tésztát három részre osztottam, majd azokat persze további három részben nyújtottam ki.
Az egyiket diós töltelékkel, baracklekvárral töltöttem. A másikat mákkal, ahhoz cseresznyeszilva-lekvárt kentem a tésztára. A harmadik pedig vegyes lett, az alsó réteg baracklekvár és dió, a következő cseresznyeszilva-lekvár és mák.
Ez három szokásos méretű tepsire volt elég, szintén elég vékonyra nyújtott tésztával. A lekvárral nem spóroltam, jó bőven kentem.
A mázat 30 dkg (német, 50% kakaótartalmú) tortabevonóból csináltam, amihez még három púpos evőkanál kakaót vízzel felforraltam, ebben olvasztottam meg a csokit.
Aztán mindegyiket körbevágtam, és kisebb, hosszúkás szeletekre daraboltam. Nem lett olyan szép, mintha cukrász készítette volna, de nagyon jó, a levágott széleket szinte azonnal elfogyasztottuk, kóstolásnak nevezve. Nem tudom eldönteni, melyik a legjobb, majd még „kóstolgatjuk”.
*Igaz, hogy a cukrász neve már egészen átalakult köznévvé ennél a süteménynél, és ezért itt magyarosan szoktuk írni, de mégis meg kell említeni az eredeti, rendes nevét – a híres cukrászdát is így hívják.
Utolsó kommentek