Gondolom, senkinek sem meglepő, ha elmondom, hogy szeretek recepteket olvasgatni. Könyvben is, neten is, gasztroblogokat is – akkor is, ha semmit nem keresek, csak úgy, a szórakozás kedvéért. Olyanokat is szeretek megnézni, ami egészen különlegesnek, egzotikusnak számít, akkor is, ha biztosan tudom, hogy soha nem fogom elkészíteni, akár a bonyolultsága, akár pl. az alapanyagok hiánya miatt, vagy mindössze azért, mert ahogy elképzelem, nem is biztos, hogy szeretném.

De mégis, ahogy mások írásait olvasgatom, külön élmény fölfedezni olyanokat, akik hasonló stílusban főznek, mint én.

(Vagyis nem ragaszkodik csak a régi, nemzedékek óta bevált receptekhez, a saját fantáziáját használja, amikor egy ételt összeállít. Ami persze nem jelenti azt, hogy nem jó az, amit évek óta főznek, de ha néha egy kis ötletet, „csavart” nem vinnék bele, bizony megunnám. Főzni is, enni is.)

És nem ritkán fordul elő, hogy örömmel látom, hogy egy-egy étel valakinél annyira hasonlít ahhoz, amit én is csináltam már, mintha csak megbeszéltük volna. Ilyenkor úgy érzem, hogy ismeretlenül is valami összeköt a másikkal, hiszen valószínűleg hasonló az ízlésünk.

Meg amikor ugyanazon a napon valakivel ugyanazt főzzük. Vasárnap estefelé böngészgettem a gasztrós gyűjtőoldalt, és megláttam egy bejegyzés címét, amit ha éppen írtam volna aznap, én is írhattam volna. Ebben mégsem volt semmi különös, hiszen vasárnap volt, rántott csirkecomb volt. És mi más lenne a tipikus – régen még több családnál, de sokaknál ma is – vasárnapi ebéd, mint rántott hús, ami esetleg csirke is lehet. (Én nagyon szeretem, ehhez képest nem annyira gyakran van, tehát az egybeesés mégis csak érdekes.)

Az érdekes az volt, hogy, mint legtöbbször, én is kicsontozott csirke felsőcombból sütöttem, amiből szép szeleteket szoktam kialakítani, ahogy már régebben le is írtam. Nem titkolom tovább, aki ugyanúgy vágta, szeletelte, Wise Lady volt, aki pontosan leírja, remek fotókkal illusztrálja a csirkecomb felvágásának ezt a módját, de még a panírozást is.

Annyi volt mindössze a különbség, hogy én a liszt, tojás után a finom, szitált prézlibe (morzsába) egy jó adag szezámmagot is kevertem.

Nálunk főtt-sült krumpli volt mellé, és mivel salátamániás vagyok, hiába van tél (vagy mi), és ilyenkor ecetes savanyúságot szoktunk inkább enni, most valami frissebbre vágytam.

Tehát saláta volt. Két csomag (ami összesen hat darab volt) újnak nevezett hagymát, egy kígyóuborkát és három paradicsomot vágtam össze hozzá, kicsit megsóztam. Az öntet most egy citrom leve, kb. egy deci tejföl, három evőkanál tökmagolaj keveréke volt, ami elég kellemes, érdekes ízt adott. És még metélőfokhagymát is kevertem hozzá, ebből idén igen jó volt a termés, szép adagot fagyasztottam belőle, felaprítva, dobozban van, csak le kell kapargatni a tetejéről a kívánt mennyiséget.