Még mindig vendégségben; az orosz előétel után bolgár fogás következett. A kebab sokfelé ismert, kisebb különbségekkel készítik. A Wikipédia ezt írja róla: A kebab (arab:(کباب) arab eredetű húsétel. Általában birkahúsból készül, és erősen fűszerezett. Formája lehet hosszúkás vagy gömbölyű. Általában nyársra vagy pálcikára felhúzva sütik meg, sokszor nyílt tűzön. A fűszerezett kevert darált húsból készült faszénparázson sült hosszúkás húsételt a jugoszláv utódállamokban csevapinak, kicsinyítve csevapcsicsinek (ćevapi/Ћевапи, ćevapčići/Ћевапчићи – többesszámban) hívják, Bulgáriában kabapcse. Romániában, ahol kevesebb fűszerrel, viszont szódabikarbónával készítik, mici a neve, melynek jelentése „kicsi”. Általában öt darab ujjacska méretű húst tálalnak fel egyszerre. A török neve kebap. A csevapcsicsi szokásos kiegészítője a vöröshagyma és az ajvár, Bulgáriában ljutenica.
(A ljutenicát én Padlizsánkrém bolgárosan néven szoktam hívni, hogy egyszerűbb legyen, de eredeti bolgárt recept szerint készítem.)

A húshoz egyenlő arányban kevertünk darált sertés- és marhahúst, igazibb lett volna, ha egy rész birkahús is van benne, de ez most elmaradt. Egy kiló húsba belegyúrunk egy teáskanál szódabikarbónát, kb. egy pohár vizet, két teáskanál sót és egy evőkanálnyi borsikát (csombornak is hívják, de ha már bolgár, akkor csubrica). Jó alaposan össze kell gyúrni, amíg felveszi az összes vizet, aztán hosszúkás darabokra formázni, és parázs fölött megsütni. (Lehet a konyhában, serpenyőben is, de szabad tűzön az igazi.) Adagonként sütöttük, így minden darab egészen frissen került a tányérra, és kinek-kinek ízlése szerint sültebbre vagy kevésbé.

Mi sopszka salátát csináltunk hozzá, ehhez hagymát, (hámozott) uborkát, paprikát, paradicsomot nem túl apró kockákra felvágtuk, pár kanál olajjal összekevertük, a tetejére „szirene” (bolgár, sós, fehér) sajtot reszeltünk. Ez még jobb lenne úgy, ha vastag húsú paprikát találunk, azt megsütve lehúzzuk a vékony héját, és úgy kerül a salátába. De azért így is szeretjük.